Ünnepség

2024.07.06. 10:03

A jövő vízügyes szakemberei vették át oklevelüket Baján – galériával, videóval

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karán (VTK) végzett hallgatók oklevélátadó ünnepségét rendezték meg pénteken a bajai campuson.

Márton Anna

Az eseményen Pier Paolo Pigozzi, az egyetem nemzetközi rektorhelyettese köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a szakemberré váláshoz vezető úton segítették a VTK-n végzett hallgatókat. A rektorhelyettes beszédében emlékezett a magyar nemzet gazdag történelmére, illetve arra, hogy az egyetem milyen szerepet tölt be a köz szolgálatában. Pier Paolo Pigozzi szólt arról is, hogy a Víztudományi Kar régóta élen jár korunk legégetőbb vízügyi kihívásainak kezelésében. A kar célja, hogy olyan vezetőket és újító szellemű szakembereket neveljen, akik jelentősen hozzájárulnak a nemzet hírnevéhez.

oklevélátadó, Nemzeti Közszolgálati egyetem, Baja
Több mint hatvanan vehették át oklevelüket Baján, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karán
Fotó: Márton Anna

A rektorhelyettes a végzős hallgatókhoz szólva a szakmájukra háruló felelősségre és az abban rejlő lehetőségekre hívta fel a figyelmet. – Munkájukat végezzék alázattal, etikus szolgálatkészséggel és a kiválóság iránti rendíthetetlen elkötelezettséggel – fogalmazott Pier Paolo Pigozzi.

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese beszédében kiemelte: jó időben, jó helyen, jól jelen lenni, ez teszi életünket értékessé és ez segít abban, hogy közösségünk számára hasznosak lehessünk. – A mai nap a sikeresen elvégzett munkáról és az elkötelezettségről is szól, az elmúlt években nemcsak mérnökké váltak, hanem felelős szakemberré is – hívta fel a végzős hallgatók figyelmét a miniszterhelyettes.

A köszöntők sorát Réthy Pál, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára folytatta. – A Víztudományi Karon végzettek munkájukkal a társadalom fejlődéséhez, a nemzet gazdagodásához fognak hozzájárulni – emelte ki a helyettes államtitkár, majd utalt arra is, hogy napjainkban a víz jelentősége kulcsfontosságú.

A beszédeket követően kari elismeréseket adtak át. Dékáni dicsérő oklevelet vehetett át Csima Beáta gazdálkodási osztályvezető, Kovács Ágnes főreferens és Papp Adrienn tanszéki referens.

Idén a VTK Kari Tanácsa odaadó és példamutató vezetői tevékenységéért Bíró Tibor prodékánnak, a Víztudományi Kar egyetemi tanárának adományozta a Zsuffa István Emlékérmet.

Pro Juventute-díjban részesült Moldván Dorina Panna, egyetemi szakmai ösztöndíjat vehetett át Szabó Tamás.

Ezt követően a végzett hallgatók eskütétele, majd az oklevelek átvétele következett. Több mint hatvanan vehették át oklevelüket az alap- és mesterképzésen, illetve a szakirányú továbbképzésen végzettek, akik nevében Bense Marcell építőmérnök mondott beszédet. A hallgató köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik az elmúlt évek során segítették őket. A vízügyi ágazatra váró kihívások kapcsán összetartásra buzdította a frissen végzett mérnököket: „Evezzünk hát tovább, messze még a part!” – mondta búcsúzóul.

A hallgatói beszédet követően Cimer Zsolt dékán mondott köszöntőt, aki friss diplomás kollégákként szólította meg a végzősöket. Hangsúlyozta: a most végzett hallgatók olyan tudással rendelkeznek, amely kulcskészletként szolgál a vízügyben felmerülő problémák megoldására, majd megköszönte a hallgatóknak, hogy a Víztudományi Kart választották. – Legyenek büszkék diplomájukra! – hangsúlyozta a végzősökhöz szólva a dékán.

Az eseményen felléptek a Bunyevacka „Zlatna grana” Kulturális Egyesület táncosai.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában