Beruházás

2024.07.14. 17:00

Elkezdődtek a nyári felújítások a halasi Dékáni technikumban

Új tetőt kap az egykori Berki Galéria épülete, amely már a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikumához tartozik. Az épületben új korszerű fűtésrendszert, valamint komfortos tantermeket és könyvtárt alakítanak ki. A beruházás minisztériumi támogatásból és az intézmény saját forrásából, mintegy 30,7 millió forintból valósul meg. Az iskola főépületében is folynak korszerűsítési munkálatok, ahol négy tanteremet felújítanak és egy új tantermet alakítanak ki.

Pozsgai Ákos

A közelmúltban kapta meg vagyonkezelésbe a halasi önkormányzattól a Berki Galéria volt épületét a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum, a tanuló létszám dinamikus növekedése miatt. A Dékáni Árpád Technikumban is elérkeztek a technikusi képzésen tanuló diákok a 13. évfolyamhoz, a technikumok 5 éves képzési rendszere a szakképzési törvény változás következtében a 2024/2025. tanévben teljesedik ki, az érettségi kitolódik az ötödik év végére. Ebben az évben, az iskolában végzősként öt osztály folytatja, Illetve négy osztály kezdi meg középiskolai tanulmányait. A megnövekedett létszám nagyarányú és nélkülözhetetlen fejlesztési folyamatot indított el, amelynek része az új utcafronti épület birtokba vétele.

beruházás, Kiskunhalas, Dékáni Árpád Technikum
Új tetőt kap az egykori Berki Galéria épülete, amely már a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikumához tartozik.
Fotó: Pozsgai Ákos

– Hosszabb egyeztetés után sikerült megegyeznünk a város önkormányzatával, amikor átvettük az épületet, már tudtuk, hogy a tetőszerkezete sok helyen beázik, a szerkezeti elemek is károsodtak, a falak málladoztak, ezért átfogó felújításra lesz szükség – magyarázta hírportálunknak Papp Gyula, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum főigazgatója.

Elmondta, hogy az új tetőszerkezetet a régi formában és megjelenéssel építik újra a szakemberek, egy fő gerenda kivételével az összes gerenda új lesz, a lécezéssel, szigeteléssel és a cserepekkel együtt. – A felújítás másik, legalább ennyire fontos eleme, az épület régi, elavult, kis hatékonysággal működő gázkonvektorokkal működő fűtési rendszerének lecserélése volt – fűzte hozzá az intézmény vezetője, aki elmondta, hogy egy új, kondenzációs gázkazánról üzemelő radiátoros központi fűtés rendszert építettek ki.

beruházás, Kiskunhalas, Dékáni Árpád Technikum
Az új tetőszerkezetet a régi formában és megjelenéssel építik újra a szakemberek
Fotó: Pozsgai Ákos

Az épületben a belső falak átalakításával hat tantermet alakítanak ki, egy tanári szobát, és itt kap helyet az iskola könyvtára is. – Úgy tervezzük, hogy mire kezdődik a tanév, egy beázás mentes, hatékony fűtési rendszerrel felszerelt, újrafestett, rendbe tett épületegységgel kezdjük meg a tanítást – tette hozzá a főigazgató. A beruházás 30,7 millió forint kormányzati forrásból valósul meg.

Papp Gyula szólt arról is, hogy az iskola fő épületében is folynak belső felújítási munkálatok, itt irodákat alakítanak át és újítanak fel négy tanteremmel együtt, valamint egy új tantermet alakítanak ki, ahova új iskolai bútorokat is vásároltak az iskola felújítási keretéből, mintegy 7 milliós forintból.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában