Programok

2024.07.23. 11:46

A kunok játékait is kipróbálhatták a szabadszállásiak – galériával, videóval

Negyven hagyományőrző és népi játékot próbálhattak ki a hétvégén a Kiskun Önkormányzatok Szövetsége (KÖSZ) jóvoltából a szabadszállásiak. Az eszközöket Vörös János kiskunfélegyházi játékmester hozta el a városba és mutatta be az érdeklődőknek.

Gulyás Sándor

A program keretében harminchat kiskun településen ismerhetik meg az érdeklődők kun őseink játékait.

Szabadszállás, népi játékok, program
A játszóház nem titkolt célja, hogy a kun hagyományokat ápolva tovább örökítsék azt az utókornak
Fotó: Gulyás Sándor

– A magyar nép gyermeke a magyar nép hagyományaiból töltekezett, így kun őseink, szüleink és nagyszüleink játékainak megismerése is a hagyományőrzés része. A népi játékok segítségével természetes módon oldunk meg nevelési feladatokat, ízlést formálunk, szépérzéket alakítunk, egymás tiszteletét és elfogadását szorgalmazzuk. Ennek tudatában ragadtam meg a lehetőséget és hoztam el Szabadszállásra a népi játszóházat, ahol a gyermekek és felnőttek ingyenesen próbálhatták ki az eszközöket – mondta el hírportálunk érdeklődésére Sövény Sándor, emeritus kiskun kapitány.
A játszóeszközök a kiskunfélegyházi Vörös János tulajdonát képezik, aki hosszú évek óta üzemelteti  hagyományőrző népi játszóházát.

– Harminc éve kezdtem el hagyományőrző játékokkal foglalkozni Kovács Sándor Pál népművelő, veterán birkózó hatására. Az ország számos településén, illetve nemzetközi hagyományőrző találkozón népszerűsítettük a grundbirkózást, botbirkózást, kar, derék és újjhúzást. Tizenöt éve hoztam létre saját „játszóterem”, ahol a kunsági küzdőjátékok, a grundbirkózás, botbirkózás, derékhúzás, ujjhúzás, karhúzás (mint a szkander), kalaplopás, tuskólopás mellett, gyermekkorunk játékai, többek között a gólyaláb, karikahajtás, adj király katonát, kakasolás, illetve a kötélhúzás is kipróbálható – sorolta Vörös János.

A kiskunfélegyházi hagyományőrző játékainak nagy részét saját kezűleg készíti, van köztük olyan is, ami több mint húsz éves. Az eszközök száma mára már meghaladja a hatvanat. 

– Tavasszal, a KÖSZ felkérésére indult el a hagyományőrző és népi játékot bemutató rendezvénysorozat, aminek egyik állomása Szabadszállás, ahová negyven játékot hoztam kipróbálásra. A városban egy önkormányzati rendezvény keretében még egy programot tartok az idén – tette hozzá Vörös János.
A hagyományőrző népi játszóház nagy érdeklődés mellett zajlott. A játékokat a felnőttek is örömmel fogadták, melyek segítségével újra kipróbálhatták gyermekkoruk játszóeszközeit.

Könyvek is népszerűsítik őseink játékait

Vörös János a kun játékokat nem csak a gyakorlatban népszerűsíti. Tevőlegesen is részt vállalt Kovács Sándor Pál, Dósa István: Grundbirkózás: kunsági küzdő játékok című könyvének elkészítésében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában