Móra-emlékév

2024.07.20. 14:53

Móra-zsúr: százhúsz éves történelem elevenedett meg Kiskunfélegyházán – galériával

Móra Ferenc születésének 145. évfordulója alkalmából, a Móra-emlékév keretén belül programsorozatot szerveztek Kiskunfélegyházán pénteken és szombaton. A Móra-zsúr keretében koszorúzás, kvízjáték, időutazás is várta az író tisztelőit.

Szentirmay Tamás

Pénteken késő délután először a Móra Ferenc téren lévő Móra-szobrot koszorúzták meg, majd pedig az íróról elnevezett művelődési központban lévő mellszobornál is koszorúval tisztelegtek az emlékezők. Az író  életéről, munkásságáról kvízjáték keretén belül fejthette ki tudását az az öt csapat, amelyik elindult a vetélkedőn. 

Kiskunfélegyháza, Móra-emlékév, Móra-zsúr,
Móra-zsúr: Százhúsz éves történelem elevenedett meg Kiskunfélegyházán
Fotó: Szentirmay Tamás

A programsorozat folytatásaként szombaton időutazásra hívták az érdeklődőket, a Petőfi és Béke térre. Százhúsz évvel ezelőtti történelem elevenedett meg a város szívében. Izgalmas, élő történelemórát élhettek át azok, akik a programon részt vettek. 

Kilenc óra után néhány perccel megjelentek a képzeletbeli színpadon a szereplők. Szalay Gyula tanárt, a gimnázium első igazgatóját, Pallagi Ernő, dr. Holló Lajos országgyűlési képviselőt dr. Nagy István, Alpár Ignácot, a gimnázium tervezőjét Kocsis Imre, Walleshausen Jánosnét, Móra Ferenc anyósát Fekete Beatrix, Huszka József tanárt, néprajzkutatót Papp György, Blaha Lujzát, a nemzet csalogányát Pallagi Anna Liza, Honti Berta tanítónőt Pap Zsófia, Boca Modol javasasszonyt Szabó Ildikó, Kalmár Józsefnét, a város jótevőjét Fokt Krisztina, Kalmár papot, a Kalmár kápolna lelkészét Márton Arnold Vilmos játszotta el.

A történelmi személyek a két tér különböző részén helyezkedtek el, ahol meséltek magukról, és az érdeklődők egy térkép segítségével találhatták meg őket. Akik minden szereplőt meghallgattak, azok tudtak válaszolni a térkép hátulján lévő kérdésekre. Az izgalmas történelmi kalandozásból sok mindent lehetett tanulni még a félegyháziaknak is.

Ezt követően a Móra-házban zsúrral folytatódott a program, ahol süteménnyel, előadásokkal, felolvasással, mesekoncerttel várták nemcsak a felnőtteket, hanem a gyerekeket is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában