Tiszakécske

2024.07.20. 15:59

Homokszobrok és homokvárak épültek a Tisza partján – galériával

Az idei már a huszonegyedik homokvárépítő- és homokszobrász verseny, amit a tiszakécskei Arany János Művelődési Központ és Városi Könyvtár rendezett a Tisza partján.

Szentirmay Tamás

A versenyzők bármilyen szobrot vagy várat építhettek, de a kellékeket maguknak kellett biztosítaniuk. Az egy óra alatt elkészült alkotások közül talán a legkülönlegesebb vár az volt, amit csepegtető módszerrel készített el egy fiatal kislány, Rozika, amiért különdíjat is kapott. Ennek az a lényege, hogy a vizes homokot az újáról csepegtetve juttatja arra a helyre, ahova akarja. Nagyon lassú folyamat, de szép várat lehet így készíteni. 

homokvár, Tiszakécske,
Homokszobrok és homokvárak épületek a Tisza partján
Fotó: Szentirmay Tamás

Retkes Máté szobrászművész értékelte a homokszobrászok versenyét. Az első helyezett a Tisza csapat lett, akik egy teknősbéka hátára építettek várat. Második helyen végzett a Barátnők csapata, akik a meséből ismert Olaf szobrát alkották meg. A Pockok egy Zsiguli emblémát készítettek, amivel harmadik helyezést értek el. Mind a három csapat tiszakécskei.

A vár kategória győzteseit Válé Andrea hirdette ki, aki elmondta az értékelésénél, hogy már a legelején kirajzolódott a besenyszögi csapat előnye. Átgondolt koncepcióval érkeztek és a verseny előtt egy órával már megtervezték, hogy mi fog készülni, így az első helyet sikerült megszerezniük. A második helyen a kiskunhalasi Kovácsék végeztek, akik a kézimunkát részesítették előnybe, nem pedig a segédeszközöket. Harmadik helyen a tiszakécskei Rosszcsontok csapata végzett. A helyezetteken kívül valamennyi induló csapat kapott ajándékot.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában