Strand

2024.07.19. 18:13

Vonzó a Meszes Beach

Ha kalocsaiként vagy környékbeliként szeretnénk kiszakadni a napi nyüzsgésből és pár órát természet - és víz közelben tölteni, akkor Kalocsán biztosan nincs ideálisabb hely, mint a Meszes Beach. Az oda vezető mintegy két kilométeres út a kalocsai hajóállomástól gyalogosan hosszúnak tűnhet, de a kitűnő aszfaltozott úttestnek köszönhetően kerékpárral, más járművel szinte pillanatok alatt ott lehetünk.

A Kalocsa és Foktő között, úgy félúton elhelyezkedő strand és büfé idén már május közepén megnyitott, de utána a folyam magas vízállása miatt hetekig zárva tartott. A teraszt mintegy félméter magasan elborító árhullám immár levonult, így a Meszes-Beach már több mint két hete ismét fogadja a látogatókat. 

Meszes Beach
Levonult az árhullám, százakat vonz a Meszes Beach
Fotó: Zsiga Ferenc

Varga Zoltán, a Meszes Beach és a büfé üzemeltetője látogatásunk alkalmával arról számolt be: ugyan a Meszes Beach közigazgatási hovatartozását sokba vitatják, de amíg a kalocsaiak maguknak érzik, a valóság az, hogy a terület Foktőhöz tartozik. A vállalkozó azt is megosztotta velünk, hogy a part és a víz fürdőzésre, kikötésre jelenleg is kiválóan alkalmas. A tengerparti hangulatot árasztó homokpadokra azonban még várni kell. Az előrejelzések szerint azonban úgy két hét múlva már azokat is birtokba vehetik a fürdőzők és a napozók. 

Ott jártunkkor egy a monori járásból érkezett, Dunaföldvárról reggel elindult, végső úti célként Bajáig evező 28 fős kenus társasággal találkoztunk. Amint azt a vezetőjük elmondta: egy kis pihenőre álltak meg, mert évek óta kedvenc helyük a Meszes Beach, ahol a jelenleg apadó vízállás mellett a part különösen alkalmas a kikötésre. Az is vonzó, hogy az árnyékos teraszon turistabarát áron tudnak egy hideg italt elfogyasztani. A kiszolgálás kedves, figyelmes. A kenusok edzője szerint mégis talán az vonzza őket leginkább, hogy a csapat evezésben megfáradt gyermekkorú tagjai itt bátran fürödhetnek, ugyanis lassan mélyül a víz, a sodrás elkerüli ezt a Duna-szakaszt. 

Varga Zoltán vállalkozó elmondta: a Beach Bár reggel 9 órától egészen 19 óráig nyitva van, szombatonként pedig retródiszkót tartanak. Érdekes módon a vendégkör többségét nem a helybéliek alkotják, nagyon sokan jestkivel, csónakkal, motorcsónakkal érkeznek egy kis térítési díj nélküli fürdőzésre, napozásra, kikapcsolódásra. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában