Nyáriszünet

2024.06.12. 19:38

Támogatják a nyári diákmunkát Bács-Kiskunban

Idén is állami támogatással vállalhatnak munkát a nappali tagozatos 16-25 év közötti Bács-Kiskun vármegyei tanulók július-augusztusban. Vármegyénkben a rendelkezésre álló 180 millió forintból több mint 900 fiatal bevonása várható – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal.

Tapodi Kálmán

A tavalyi évben Bács-Kiskunban 263 munkáltatónál dolgoztak a diákok. A 25 év alattiak munkavégzése az idén is szja-mentes, így több pénz maradhat a tanulóknál – írta honlapján a kormányhivatal.

támogatás, nyár, diákmunka
Bértámogatással ösztönzik a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatását
Forrás:  shutterstock.com / illusztráció

A fiatalkori inaktivitás csökkentésére, a korai munkatapasztalat és munkajövedelem szerzés elősegítésére 2024-ben folytatódik a 2013-ban indított „Nyári diákmunka” program, amely bértámogatással ösztönzi a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatását. A támogatásokat önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban és erdőgazdálkodásban működő vállalkozások hívhatják le. A 25 év alattiak munkavégzése az idén is szja-mentes, így több pénz marad a diákoknál.

Mint közölték: a programba 16–25 év közötti, nappali tagozaton tanuló diákok jelentkezhetnek, akik jelenleg nem állnak munkaviszonyban és nincs vállalkozási jogviszonyuk. Az önkormányzatok esetében legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás támogatható. A települési önkormányzatok, önkormányzatok alaptevékenységet végző intézményei és az egyházi jogi személyek részére maximum 2 hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a munkabért. A mezőgazdaságban, a turizmusban és a vendéglátásban és erdőgazdálkodásban tevékenykedő munkaadóknál legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének 75 százalékát vállalja át.

A támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében fejenként bruttó 244,5 ezer forint vehető figyelembe. Szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében ez a limit 200 ezer forint körüli. A napi 6 óránál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken.

A 3,8 milliárd forintos keretösszeggel induló program a területileg illetékes járási hivatalok foglalkoztatási osztályainál megtehető regisztráció  június 17-étől augusztus végéig tart. A támogatással elhelyezkedő fiatalok legkorábban július 1-ével állhatnak munkába.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában