Megemlékezés

2024.06.30. 15:13

A kuláküldözés áldozataira emlékeztek Kecskeméten – galériával

A kuláküldözés áldozatainak emléknapja alkalmából tartottak megemlékezést a KDNP városi és megyei szervezete szervezésében szombaton Kecskeméten, a Lestár téri Üldözöttek Emlékművénél.

Orosz Fanni Flóra

Az Országgyűlés 2012. március 26-án a kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdák emléknapjának nyilvánította június 29-ét, ami a hagyomány szerint a betakarítás kezdete, a parasztság ünnepe. A Parlament határozatában elítélte a kommunista diktatúra idején a magyar középparasztsággal szemben tanúsított kegyetlen üldöztetést és megkülönböztetést. 

koszorúzás, Kecskemét, kuláküldözés,
Megkoszorúzták az emlékművet
Fotó: Bús Csaba

A június 29-i megemlékezés Hegedűs Zoltán színművész előadásával kezdődött, aki Illyés Gyula - Egy mondat a zsarnokságról című versét keltette életre. Énekes-gitáros műsorral készült Varga Katica Magyar Örökség-díjas előadóművész, de hallhattuk a Kecskeméti Református Egyházközség karvezetőit és Szabó Sándor tárogatóművészt is.

A szerdai megemlékezésen Varga László nyugalmazott reformátuspüspök-helyettes köszöntötte a jelenlévőket. Emlékező gondolatait osztotta meg az egybegyűltekkel Földváryné dr. Kiss Réka, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője is, majd dr. Mák Kornél, a Kereszténydemokrata Néppárt vármegyei és városi elnöke zárszavával fejeződött be a megemlékezés.

Dr. Mák Kornél beszéde végén rövid néma csenddel tisztelgett a nem rég elhunyt Kovács Ferenc, volt városi képviselő, építészmérnök előtt, akinek a szívügye volt a volt ÁVH épületének falán látható tábla.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában