Foglalkozások

2024.06.08. 17:00

Környezetvédelem: zöld pikniket tartottak a gyerekeknek Kecskeméten – galériával

Több mint ötven éve június 5-én tartják a környezetvédelmi világnapot. Ennek apropóján pénteken a kecskeméti városi nagyrendezvényt a Hírös Agóra Kulturális Központ előtt tartották.

Orosz Fanni Flóra

A környezetvédelmi világnap alkalmából tartott interaktív délelőttön Engert Jakabné alpolgármester mondott köszöntőt, aki hangsúlyozta, hogy ez mindenki számára különleges esemény. Az alpolgármester kiemelte a rendezvény fontosságát, ugyanis elsődleges célja, hogy már a legkisebbeket is ösztönözze a bolygónk megóvására.

környezetvédelem, piknik, Hírös Agóra
Környezettudatosságra nevelik a gyermekeket Kecskeméten
Fotó: Bús Csaba

A köszöntőt követően az iskolásoknak zenés foglalkozást tartott a Mosolyra Hangolók együttes, majd kiosztották a környezetvédelmi alkotópályázat és a középiskolások környezetvédelmi vetélkedőjének díjait. A rendezvényen egész délelőttös elfoglaltságot nyújtott a zöld játszóház, a FlórAgóra gondozása, de tartottak csillagászati bemutatót és olyan hangszereket is megismerhettek a tanulók, melyeket újrahasznosított anyagokból készítettek.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában