KNPI

2024.06.20. 19:00

Kisgólyákat gyűrűztek Szakmáron – galériával

Kalocsán és környékén is megkezdődött a kisgólyák gyűrűzése. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) munkatársai az emelőkosaras járművet kezelő MVM szakembereivel közösen, azonosító fémgyűrűvel látják el a fehér gólyák fiókáit. A Gólya Road Show egyik állomása Szakmár volt, ahol a gyűrűzést a helyi óvodásokkal előre egyeztetett időpontban, a gyerekek legnagyobb örömére végezték el.

Zsiga Ferenc

Szalai Gábor, a gyűrűzést a KNPI megbízásából végző szakember az Erzsébet utcában lévő, négy gólyafiókát rejtő gólyafészek tövében elmondta: az őszi, téli időszakban, amikor a vándormadaraink elmennek, ellenőrzik és karbantartják a fészkeket. Ehhez a munkához gyakran az áramszolgáltató segítségét kérik, hiszen a fészkek többsége villanyoszlopokon található. Emellett a vizes élőhelyeket is szemmel tartják, hiszen ezek a táplálkozási helyek, és ezen területek emiatt is védelem alatt állnak.

Szalai Gábor, gólyafióka, gyűrűzés
Szalai Gábor végezte el a gyűrűzést a KNPI megbízásából 
Fotó: Zsiga Ferenc

A szakember a gyerekeknek a gólyával kapcsolatos tudnivalók mellett azt is elmondta, hogy Szakmárra Dunapatajról érkeztek, de ott a gólyafiókák még annyira kicsik, csupán két-három hetesek, hogy a gyűrűzést nem tudták elvégezni. Viszont találtak a fészekben egy gólya záptojást, amelyből nem kelt ki kisgólya. A gólya védett faj, a fiókák 5 hetes korukban a legalkalmasabbak az egyedi azonosításukra alkalmas gyűrű felhelyezésére. Az úttestről szemlélve úgy tűnik, hogy a szakmári gólyafészekben lévő négy kisgólya ilyen idős lehet. 

Miután az emelőkosár segítségével óvatosan lehoztak két kisgólyát a fészekből kiderült, hogy ezek a fehér gólya fiókák június közepére elérték azt az öthetes fejlettségi kort, amikor már megjelölhetők azokkal a színes gyűrűkkel, amelyeknek köszönhetően egész életükben – távcsöves leolvasással – azonosíthatóak lesznek akár itthon, akár vonulás közben. 

Miközben a gyerekek a Gólya, gólya gilice kezdetű dalt énekelték, Szalai Gábor pillanatok alatt felhelyezte az azonosító gyűrűt a két kisgólya lábára, majd az azonosítószám feljegyzése után a megszeppent két kismadár visszakerült a fészkébe. Két testvérüket már a magasban, az élőhelyükön gyűrűzték fel. A gólyaszülők távolról figyelték a fészek körüli eseményeket, majd amikor a jármű elhajtott, újra egymásra talált a család. 

Szakmáron kedden ezen kívül még két fészket látogattak meg a gyűrűzők. Sajnos az egyikben nem találtak kicsiket, míg a másikban három kapott azonosítót. A gyűrűzéseket Kalocsa környékén hétfőtől folytatják a szakemberek.

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában