Kiskunfélegyháza / Tiszaalpár

2024.05.12. 13:34

Egy farm, ami gyógyulást hozhat a szenvedélybetegeknek

Nagy fába vágta a fejszéjét a Kecső házaspár. Péter és Andrea egy olyan szociális farm létrehozását álmodta meg, ahol fogyatékkal élőknek és szenvedélybetegeknek szeretnének munkát, értelmes időtöltést, közösséget biztosítani. Félegyháza és Tiszaalpár határán található gazdaságban, a Borsihalmi Majorban nagy dolgok vannak születendőben.

Vajda Piroska

Magyarországon több szociális farm is működik, vannak példaértékű kezdeményezések, amelyek mutatják az utat számunkra. Mi egy olyan szociális farmot szeretnénk létrehozni, ami önellátó. A saját megtermelt termékeiből, szolgáltatásaiból képes arra, hogy eltartsa a farmot a és a benne dolgozó embereket. Ez egy szolidáris és szociális elveken működő gazdálkodási forma, ahol a mezőgazdasági tevékenységeket és szolgáltatásokat megváltozott munkaképességű emberek végzik el, úgy hogy mellette egészséges és ép emberek is bekapcsolódhatnak a programokba, a szociális farm életébe. Célunk, a társadalom érzékenyítése, de szeretnénk egy összetartó közösséget is kovácsolni – fogalmazta meg röviden terveiket Kecső Péter. 

segítségnyújtás, szociális farm, házaspár
Kecsőné Gyenes Andrea és Kecső Péter
Fotó: Vajda Piroska

Sikeres volt az első kertépítés a szociális farmon 

Azt is elmesélte, hogy a napokban volt az első nyilvános eseményünk, amit kertépítés címen hirdettek meg. A közösségi oldalon nagyon sokan jelezték, hogy jönnek, végül csak az igazán elszántak érkeztek meg. Sokan inkább a fotel kényelmét választották, de így is közel ötvenen voltunk. Jöttek épek és fogyatékkal élők, kisgyermekes családok, fiatalok és idősek egyaránt. Vetettünk krumplit, duggattunk vöröshagymát, ültettünk répát, tököt, zöldbabot, borsót, salátát – részletezte Péter. 

Azt is megtudtuk, hogy a kertépítés után után nem szaladtak haza a munkások, szívesen megismerték a Kecső házaspár terveit. Addig a gyerekek az állatokkal barátkoztak. 

Péter és Andrea azt reméli, hogy bőséges lesz majd a termés, amit természetesen megosztanak a munkában résztvevőkkel. Sőt azt is tervezik, hogy a félegyházi hátrányos helyzetű családoknak is juttatnak majd belőle. 

segítségnyújtás, szociális farm, házaspár
Vetettek krumplit, duggattak vöröshagymát, ültettek répát, tököt, zöldbabot, borsót, salátát is
Fotó: Beküldött fotó

A farmon élelmiszerbankot és közmosodát is szeretnének 

Andrea és Péter azt is tervezi, hogy a szociális farm keretein belül létrehoznak egy élelmiszerbankot is, ahol összegyűjtenék a termelőknél, kereskedőknél összegyűlt felesleges, de fogyasztható élelmiszereket és azt eljuttatnák az rászorulókhoz. Mivel a Kecső házaspár tejtermeléssel is foglalkozik, hetente 30-40 liter tejet tudnának az élelmiszerbankba felajánlani. Másik nagy tervük a szociális farmon belül egy közmosoda megvalósítása, amivel szintén a rászorulóknak segítenének. 

A farm egy gyerekkori filmélménnyel indult minden 

Péter azt is elmesélte, hogy egy film hatására már gyerekként megszületett benne a farm megvalósításának az ötlete. A film egy húszas évei elején járó néger férfiról szólt, aki drogfüggő volt. A városból kikerült egy tanyára, ahol munkát kapott, a gazdálkodás pedig olyan jó hatással volt rá, hogy sikeresen leszokott a kábítószerről és korábbi sportkarrierjét is folytatni tudta.  

Ennek hatására erősödött bennem az a vágy, hogy segítsek olyan embereken, akik addikcióval (függőséggel) küzdenek. Keresgéltem a lehetőségeket, hogyan tudnám a gazdaságunkat ezen a területen is kamatoztatni, míg rátaláltam a szociális farmra. Megismertem Jakubinyi Lászlót, aki több mint 20 éve hozta létre a Baráthegyi Majorságot, ahol közel 250 fogyatékkal élő embert foglalkoztat. Felvettem vele a kapcsolatot, meg is hívott egy fórumra, ahol még többet tudtam meg a szociális farmok működéséről – sorolta Péter, majd azt is hozzátette, hogy az ötlet és az akarat megvan, már csak pénzre lenne szükségük. Abból viszont jelenleg nem sok van. De ez nem szegi kedvüket, keresik a lehetőségeket, próbálnak pályázati forrást bevonni és felvették a kapcsolatot a félegyházi önkormányzattal is, amely nagyon támogatónak bizonyult. 

Péter azt is elmondta, hogy terveik megvalósításához először meg kell szerezniük a szociális farm minősítést, de ők mint mezőgazdasági termelők ezt nem kaphatják meg. Ezt csak egy alapítvány, vagy valamilyen civil szervezet kaphatja meg. Ezért Péterék keresik Félegyházán azt az alapítvány, vagy szervezetet, amely csatlakozna a kezdeményezésükhöz. Eddig sikertelenül próbálkoztak. 

Jótékonyságból vattacukrot is pörgetnek 

A Kecső házaspár eddig is számtalan jótékony felajánlást vállalt és ezt akkor sem adják fel, ha nem sikerül a szociális farmot megvalósítani. Rendszeresen eljárnak a gyerekeik óvodájába és iskolájába, ahol saját gépükkel pörgetik a vattacukrot jelképes áron. Az így befolyt bevételt természetesen az intézmények kapják. De rendszeresen vállalnak lovagoltatást, lovaskocsizást is, szintén felajánlásból, saját költségeiken. Tanyájuk szomszédságában van a Borsihalmi Művésztelep, ahol nyaranta gyerektáborokat is tartanak. A táborozó gyerekeket rendszeresen vendégül látják a tanyájukon egy-egy napra. A program: tehénfejés és állatsimogatás. A farmon van boci, bárány, tengerimalac, nyuszi, süni, kutya, macska és lovacska is, így lehetőség van lovaglásra és kocsikázásra is. És persze a vattacukor sem maradhat el. 

segítségnyújtás, szociális farm, házaspár
A táborozó gyerekeket rendszeresen vendégül látják a tanyájukon egy-egy napra. A program: tehénfejés és állatsimogatás. 
Fotó: Beküldött fotó

Mint egy nagy család

A Kecső házaspár arról is őszintén beszélt, hogy rendszeresen dolgoznak megváltozott munkaképességű emberekkel. Több mint 12 éve gazdálkodnak és azt tapasztalják, hogy mezőgazdasági munkára nem tudnak felvenni csak olyan embereket, akiket máshol nem szívesen alkalmaznak. Mivel egy ilyen, több lábon álló, nagy gazdaságban mint az övék, nagyon sok kézi munkaerőre van szükség, a szenvedélybeteg vagy fogyatékkal élő emberek számukra nem ismeretlenek. Ugyanakkor a Kecső házaspár nem különböztet meg senkit. Náluk mindenki egyforma, ezért az asztalhoz is együtt ülnek le ebédelni mint egy nagy családban. A náluk dolgozó embereknek értelmet kap az élete, mert közösségben, értéket teremtve telve a napjaik – foglalta össze Kecső Péter. 

segítségnyújtás, szociális farm, házaspár
Péter és Andrea egy olyan szociális farm létrehozását álmodta meg, ahol fogyatékkal élőknek és szenvedélybetegeknek szeretnének munkát, értelmes időtöltést, közösséget biztosítani.
Fotó: Beküldött fotó

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában