Vörös István sírjánál emlékeztek meg a kommunizmus áldozatairól Tasson

– A szovjet megszállók 1947. február 25-én tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Az abszolút parlamenti többséggel rendelkező, az egyik kormánypárt legnépszerűbb, emblematikus politikusát képviselői mentelmi joga nem tudta megvédeni sem a letartóztatástól és az azt követő koncepciós eljárástól, sem a hosszú börtönévektől. Február 25-én nemcsak egy politikus személyes tragédiáját elevenítjük fel – fogalmazott emlékbeszédében dr. Horváth Attila.

A történész a tassi Király László és Gubacsi József visszaemlékezéséből idézte fel, a korszak legsötétebb napjait. Elmondta, a korosztyéni láger − ahová civileket hozták − volt a kijevi kerület büntetőlágere. Idekerültek azok a foglyok, akik valami rossz fát tettek a tűzre. Ez volt a strófláger. A bánásmódon is meglátszott. Dunatetétlenen naponta haltak meg foglyok, csak itt találkoztam újra olyan állapotokkal, amilyet az ember hosszabb ideig nem tud elviselni. Naponta volt egy-két ember, akinek az élete gyertyája ellobbant. Elfogyott az ereje, s ott a munkahelyen fejezte be az életét.

– Magyarország és falunk 1919-ben találkozott először a kommunizmus gyakorlatával. Településünkön ez a találkozás egy tassi és egy szentmártoni lakos halálát követelte. A Tanácsköztársaság ellen június közepén a Duna menti falvakban felkelés szerveződött, amelyet gyorsan levertek. A megtorlást Szamuely Tibor és emberei hajtották végre. Vörös István tassi és Kovács István szalkszentmártoni katonát a piactéren felakasztottak, majd holttesteiket a református temető árkába földelték el. A terror szó rémületet jelent. Egy rettenetes világégést követően, amikor nem volt család, amelyik nem gyászolt, az 1919-es vörösterror a háború borzalmait politikai céljai érdekében elhozta a faluba, mint egy cirkuszi előadást, azért, hogy a halottak látványát az itthon maradtak számára is kézzelfoghatóvá, átélhetővé, láthatóvá tegye és megfélemlítse az embereket. A református temető árkába elföldelt holttesteket néhány hónap múlva exhumálták és díszes temetést rendeztek részükre. Vörös István sírhelye azóta is, bár hosszú évtizedekig nem lehetett tudomást venni róla, az emlékezés méltó helye – hangsúlyozta a történész.

A megemlékezés koszorúzással, majd a Szózat eléneklésével ért véget.