Ágasegyháza történelmét kutatta, és megőrizte régi kincseit

– Nemcsak pedagógusként, hanem helytörténészként is letette névjegyét Ágasegyházán. Hogyan jött az életébe a település múltjának kutatása? – kérdeztük Szórád Istvánt.

– Évtizedekkel ezelőtt, az 1970-es években Mohácsi Ferenc igazgató úr kért fel az akkor induló helytörténeti szakkör vezetésére. Ő maga is nagy lokálpatrióta volt, felkarolta a fiatalokat, szerette volna, ha megismerik a település múltját. Történelem tanárként magam is érdeklődtem a helytörténet iránt, így a kezdeményezése elsőre megtetszett, és azonnal igent mondtam a szakkör vezetésére.

– Könyvet is írt Ágasegyházáról. A kutatásokat egyedül végezte?

– Volt egy idős tanár, Csősz Lajos bácsi, aki már előttem megírta a település történetét egy pályázat révén. A bizottság úgy értékelte, hogy folytatni kell, így jöttem én a képbe. Végül közösen hoztuk össze a monográfiát, mely Ágasegyháza 200 évét foglalta egybe. Sokat kutattam hozzá, forrásokat kerestem, rengeteg időt töltöttem a levéltárakban, hiszen a hetvenes éveket írtuk, és akkor még nem volt internet. 

– Sok érdekességet megtudott a kutatások során?

– Igen, rengeteg olyan információhoz jutottam közben, melyeket nem ismertem korábban. Mindezeket a tanításhoz is felhasználtam. Minden plusz infót legépeltettem, de sajnos ezen lapok később elvesztek. Ami viszont nagy pozitívum, hogy elkezdtem a település kézzel fogható értékeit is gyűjteni.

– A helytörténet csak a könyvben olvasható, vagy más fórumokon is megosztotta?

– A monográfia mellett az utóbbi évtizedekben a helyi újságban is közreadtam jó néhány írásomat Ágasegyháza múltja kapcsán. Az utóbbi években pedig a Petőfi Népe régi fényképes nosztalgia rovatában is rendszeresen bemutatják a település életét reprezentáló régi fotóimat, melyek nagyon kedveltek az ágasiak körében. Minden fotó közreadása után többen megvitatjuk a múlt eseményeit, megosztjuk egymással, ki mire emlékszik a képpel, az eseménnyel kapcsolatban.

– Az életét, a mindennapjait meghatározza a múlt szeretete. Ma is gyűjti az információkat?

– Mindig is az motivált, hogy minden a múltban gyökerezik. Ezek az eszközök, ezek a dokumentumok mind-mind a mi múltunk, a mi történelmünk. A helytörténet iránti szenvedélyemet mutatja az is, hogy évtizedeken át a helyi gazdakör, a helyi népdalkör és a helyi nyugdíjas klub elnökeként rengeteg fotót megőriztem a rendezvényeinkről, melyek ma már történelemnek számítanak. Fotóalbumokat hoztam létre, ahol a fotók mellett kísérő szövegek segítik a múltunk egy-egy darabjának megörökítését.

– Említette, hogy a tárgyi emlékeket is őrzi. Hol láthatók a régi eszközök?

– Nagy szívfájdalmam, hogy nincs a településnek önálló múzeuma, helytörténeti gyűjteménye, ahol elhelyezhetnék az általam összegyűjtött régi eszközöket. Az ötletet még Mándics Mihály csátaljai iskolaigazgatótól kaptam, hogy érdemes megmenteni a régi agrár eszközöket az utókornak. Az évtizedek alatt összegyűjtött régi mezőgazdasági eszközök mind-mind hordozzák Ágasegyháza múltjának egy-egy szeletét. Korábban volt egy saját kis múzeumom, gyűjteményem, melynek helyszíne sajnos mintegy 10 éve egy időjárási katasztrófa után megsemmisült. Az eszközöket ki tudtam menteni, de maga a hely tönkrement. Így most csak egy épületben őrzöm az agrártörténeti eszközöket, de bízom benne, hogy egyszer méltó helyet kapnak, és sikerül valamennyit restaurálni. Számos tárgyalást folytattam már ennek kapcsán, de egyelőre nincs még megoldás. Sokat gondolkozom azon is, hogyan lehetne a település értékeit még szélesebb körben népszerűsíteni, akár turisztikai célra is felhasználni. Például a Vaskapu településrészünkben látnék fantáziát. Nagyon érdekes történelmet rejtenek azok a területek, ahol egykoron egy nagyon jelentős kereskedelmi út vonult végig.