Baon podcast

2023.11.22. 06:50

December elején nyit a vacsiközi posta Kecskeméten – podcast

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármester volt a Gong rádió Téma című műsorának vendége kedden. A polgármester a kecskeméti adventi programokról és a decemberben újranyitó vacsiközi postáról beszélt a rádióműsorban.

Horváth Péter

Szemereyné Pataki Klaudia

Fotó: Orosz Fanni Flóra

A polgármester először arról beszélt, hogy programdömping várja az érdeklődőket Kecskeméten advent időszakában: az ünnepvárás idején száznál több program várja a kecskemétieket a főtéren, illetve új helyszínként a városháza udvarán. A város fenyőfája köré épül a jégkorcsolyapálya, ahol a kecskemétiek ingyen korcsolyázhatnak. A pálya használata regisztrációhoz kötött, és a polgármester tanácsa szerint érdemes időpontot foglalni. 

A városháza udvarán egy havas játszóteret alakítanak ki a gyermekeknek. 

Szemereyné Pataki Klaudia elmondta, hogy egyebek mellett Diótörő előadással készül a Kecskemét City Balett, és a képzőművészet is kilép az adventi térre: a Hírös Agóra HArt Placc művészpiacával, ahol helyi képző- és iparművészek műalkotásaival, egyedi tárgyaival találkozhatnak az érdeklődők, akik egyben különleges ajándékokra is vadászhatnak a közösségi térben. Az egyéni alkotók mellett a Nemzetközi Kerámia Stúdió is jelen lesz a programon. Szilveszterkor pedig egy nagykoncerttel zárul az ünnepi időszak.

A polgármester arról is beszélt, hogy advent első hétvégéjén, az első gyertya meggyújtásakor kapcsolják fel a főtér díszkivilágítását, és az energiahatékonyságot szem előtt tartva minden nap 23 óra után lekapcsolódnak a díszfények.

Szemereyné Pataki Klaudia bejelentést is tett a rádióműsorban: a városrészben lakók örömére december 8-án nyílik meg a vacsiközi Postapont. Elmondta, hogy szeptemberben tekintették meg a Magyar Posta vezetőivel a Gázló utcai épületet, és az eltelt időszakban megtalálták a megoldást a hasznosításra, így a megnyílhat a Postapont. 

A Postaponton a leggyakrabban igénybe vett szolgáltatásokat nyújtják majd, egyebek mellett csekkbefizetésre és ajánlott küldemények feladására is lehetőség lesz. 

A polgármester elmondta, hogy Pászti András hunyadivárosi képviselő oroszlánrészt vállalt a posta megnyitásában. A működtetést az Akikért a Déli Harang Szól a Hunyadivárosban Egyesület vállalta, csakúgy, mint a hunyadivárosi egységet. A polgármester elmondta, hogy megtalálták a munkatársakat, megvásárolták az eszközöket, és megkötötték a bérleti szerződést. Sőt, vételi ajánlatot is tettek, hiszen úgy ítélik meg, hogy az épület kiválóan funkcionálna közösségi házként, csakúgy, mint a mögötte található tér is helyet adhatna városrészi rendezvényeknek. Ezek fejlesztésével a Vacsiköz a város új alközpontja lehet − fogalmazott Szemereyné Pataki Klaudia. 

A cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában