Neumann János Egyetem

2023.06.13. 18:54

A kecskeméti egyetem Nógrád megyéből is várja a hallgatókat

Együttműködési megállapodást kötött a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum és a kecskeméti Neumann János Egyetem vezetősége a napokban, a salgótarjáni Stromfeld Aurél Technikumban. A több pontot magába foglaló megállapodás új lehetőségeket nyit a technikumi tanulók előtt, többek között a duális képzés területén. A részletekről a nool.hu adott számot.

Sebestyén Hajnalka

Dr. Kovács Zsolt, a Neumann János Egyetem tudományos rektorhelyettese

Fotó: Vendel Lajos

Az eseményen Baranyi Zoltán, a szakképzési centrum főigazgatója beszéde elején felelevenítette az együttműködés előzményeit, majd annak tartalmára tért át. Az egyetem segítségével próbálnak a diákoknak és szüleiknek minél hasznosabb információkat átadni a felsőoktatással kapcsolatban. Erre azért van szükség, mert tapasztalataik szerint sok, a felsőfokú oktatás iránt érdeklődő fiatal nem rendelkezik alapos ismeretekkel a témát illetően. Ebben az egyetem már korábban is remek partnerük volt, hiszen szívesen fogadták diákjaikat. Ezt a lehetőséget szeretnék tovább bővíteni.

Az együttműködés része egy tehetséggondozó program indításának lehetősége, illetve az oktatástechnikus képzés alapjainak lefektetése. Továbbá céljuk, hogy az egyetemen személyesen gyarapíthassák ismereteiket az oktatóik is, hiszen számukra a szakképzési törvény változása miatt komoly feladatot jelent, hogy módszertanilag megújuljanak.

Gembiczki Ferenc, a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum kancellárja, Dr. Kovács Zsolt, a Neumann János Egyetem tudományos rektorhelyettese, Baranyi Zoltán, a szakképzési centrum főigazgatója
Fotó: Vendel Lajos

Dr. Kovács Zsolt, a kecskeméti Neumann János Egyetem tudományos rektorhelyettese elmondta: az ország legdinamikusabban fejlődő felsőoktatási intézményei közé tartoznak. A duális képzésüknek köszönhetően olyan diplomás kollégákat adhatnak a partnereik számára, akikkel azok a legeredményesebben dolgozhatnak együtt. A másik oldalról a duális képzésben résztvevő szakképzési centrumok segítségével jól felkészült, tudásvággyal, tanulni akarással rendelkező egyetemi hallgatókat kaphatnak. Végül hangsúlyozta: az együttműködési megállapodásból nemcsak az következik, hogy közelebb kerülnek az intézmények egymáshoz, hanem az is, hogy Nógrád számára sok olyan diplomás szakembert biztosíthatnak majd, akiknek a jelenléte szűkebb hazánk és az ipar számára is pozitívan hathat. 

Otthon tartanák a fiatal munkavállalókat

Halczmann Szilvia, az egyetem beiskolázási igazgatója hozzátette: a jelenlegi együttműködés specialitása, hogy a duális képzést úgy szeretnék bővíteni a Kecskeméten kívüli intézményekkel, hogy az lehetőséget kínáljon azoknak a fiataloknak is, akik nem akarnak teljesen elszakadni attól a környezettől, régiótól, ahol felnőttek. A hozzájuk érkező fiatalok a duális képzést akár egy a lakhelyükhöz, családjukhoz közeli cégnél is tölthetik. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a hallgató a vizsgaidőszak alatt az otthonához közel tud dolgozni és olyan kapcsolatot kialakítani, amit később, a felsőfokú tanulmányai elvégzése után kamatoztathat. 

Czeglédi Tímea, az egyetem Gazdaságtudományi Karának dékáni kabinetvezetője úgy fogalmazott: küldetésként tekintenek arra, hogy a hallgatóikat ne „szippantsa el” külföld, vagy más nagyvárosok. A céljuk az, hogy a fiatalokat vissza tudják adni annak a településnek, ahonnan származnak.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában