A néptánc koreográfusra emlékeztek Kalocsán

A kalocsai néptánc legendás személyisége, Tóth Ferenc, az egyik legismertebb kalocsai polgár tiszteletére egykori házánál 2010. szeptember 15-én állítottak és avattak fel emléktáblát. 

A Szent István út 57. számú lakóház falán elhelyezett portrénál Kákonyi István önkormányzati képviselő, az egyesület alelnöke mondott egyéni hangvételű, személyes élményeken nyugvó beszédet, idézte fel a táncegyüttes alapítójának, „Feri bácsinak” feledhetetlen alakját.

Kákonyi István beszéde során néhány személyesebb gondolatot, emléket is megosztott az emlékezőkkel. 

– Huszonöt év hosszú idő, de az emlékek nem halványodnak. Sokan emlékeznek a tanítóra, de talán legtöbben azok vagyunk, akiket a hagyomány, a néptánc szeretetével „fertőzött meg”, akiknek a lába még ma is őrzi a kalocsai mars ritmusait, akik nála, vele, tőle tanultunk kitartást, emberséget, fegyelmet. Bejárta velünk a világ szinte minden táját, ahonnan mindig épségben szép élményekkel gazdagodva tértünk haza. Vittük, hirdettük Kalocsa és a térség népművészetét, kifogyhatatlan kincsét. Megtanított önállósodni, a viseletünket a bőröndben a megfelelő módon elcsomagolni, csizmát pucolni, hajat fonni. A színpadi megjelenés nagyon fontos volt számára erre is nagyon odafigyelt – fogalmazott a szónok.

– Ötéves voltam, a húgom három, amikor először léptük át az úttörőház küszöbét és megkezdtük az ismerkedést a kalocsai népi játékokkal, lépésekkel. Emlékszem az első fellépésünkre, amely az eperföldi templom udvarán volt, talán tévéfelvétel is készült róla. A „Haj szénája, szénája” című gyermekjátékot adtuk elő. Nem felejtem a keddi, majd a csütörtöki csoport – akkor még így nevezték őket – próbáit, a szerepeket, amiket eljátszhattam. Örömmel idézem fel a régi koreográfiákat. Az egyik kedvenc a Lósirató volt. Még ma is el tudnám járni, de ezzel itt többen is így vagyunk. Tudom, hogy a kórházi ágyán fekve is készült az újabb koreográfiára. Mellette halomban álltak a könyvek, kéziratok, de sajnos ezt már nem tudta befejezni. Hatalmas űr, ami utána maradt. Ahányszor csak táncolunk mindig emlékezünk Rá. Mi, akik még itt vagyunk, igyekszünk továbbmenni azon az úton, amin akár gyerek, akár felnőtt korunkban elindított bennünket. A hétfői táncpróbákon a jelenlegi próbaterem falán lévő fotókról Feri bácsi néz le ránk. Jó látni a jellegzetes képeket, melyek felidézik az emlékeket, régi eseményeket – mondta többi között Kákonyi István.

A koszorúzással záruló megemlékezésen a családot dr. Deákné Tóth Veronika, édesapja nyomdokaiba lépve szintén kitűnő táncpedagógus képviselte.