A Kecskeméten tanuló Giricz Dávid már több versenyen is bizonyította elhivatottságát

– A közelmúltban már hírt adtunk versenysikeredről, miszerint társaddal együtt bejutottál a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 2. fordulójába, mely komoly eredmény. Mikor lesz a döntő? 

– Áprilisban tartják a döntőt, melyre folyamatosan készülök barátommal, Csollár Ferenccel. A közös munkánk egy továbbfejlesztett multikar, mely az ipari robotok kisebb változata. Olyan kis- és középvállalkozások számára fejlesztjük ki, akik számára nem elérhető a drága fenntartású ipari robottechnika, a multikarral viszont megoldhatnák a félautomata folyamatokat. Akár nagyobb távolságból is irányítható. A robotkarral ellátott kis jármű képes rakodási és szállítási folyamatok elvégzésére is. A szerkezet könnyen átépíthető és fejleszthető. Kategóriájában olcsón előállítható. 

– Miből készül a robotkar? 

– Az általunk fejlesztett robotkar legtöbb alkatrészét 3D technológia segítségével, többnyire hőre könnyen lágyuló műanyagból nyomtatjuk, mely ráadásul valamilyen szinten környezetbarát. 

– Csongrádi vagy, mindennap bejársz Kecskemétre az iskolába vagy kollégiumban laksz? 

– A Református Kollégiumban lakom ikertestvéremmel, Danival együtt. 

– Abban a különleges életben részesülhetsz, hogy 12-en vagytok testvérek. Hogyan fogadták a hírt iskolatársaid? 

– Mindig mindenki meglepődik, ami érthető is. Én ebbe nőttem bele, nekem ez a természetes. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen nagy és szerető családba születtem. Elég összetartóak vagyunk, igyekszünk odafigyelni és segíteni egymást. Ráadásul ikertestvéremmel ez a kapocs még erősebb. 

– Szüleid tervezték a nagy családot? 

– Igen is meg nem is, mert Istenre bízták, hogy Ő hány gyermeket ad, és persze az Ő ajándékaként fogadtak minket. Édesapám, László informatikusként dolgozik, de a Csongrádi Baptista Gyülekezet vezetője is, édesanyám pedig végzettsége szerint ápolónő és gyógypedagógiai asszisztens, de jelenleg GYES-en van. A baráti köreinkben pedig vannak tőlünk is nagyobb családok. Nyaranta mindig elmegyünk egy felekezetközi keresztény táborba, ahová sok nagycsaládos jár, van olyan család is, akik 16 gyermeket nevelnek. 

– Hányadikként születtél a családba? 

– Dani és én az ötödik és hatodik gyermek vagyunk, és három bátyám egy nővérem, négy kisöcsém és két húgom van. 

– Gyermekként hogyan élted meg, hogy ekkora családban nőttél fel? Volt rivalizálás? 

–Nem működik az uralkodás, sok minden közös. Rengeteget játszottunk együtt, mindig kitaláltunk valami közöset. Megtanultuk milyen testvériesen megosztozni, gyakoroljuk a mai napig. Kertes házban élünk, többen lakunk egy szobában. Mára a legnagyobb testvéreim szinte kirepültek, többen pedig kollégiumban vagyunk hét közben. A közös családi események azonban különlegesek, elmaradhatatlanok. Amikor pedig találkozunk, szinte az az első, hogy a kicsiket „megszeretgetjük”. 

– Hogyan közlekedtetek egyszerre? 

– Általában több kocsival. 

– A kerékpár is szóba jön? 

– Természetesen, sőt, a családomban többen versenyszerűen is kerékpároztunk, és a kisebb testvéreim most is viszik ezt a vonalat. Édesapám nagyon szereti ezt a sportágat, és így a sport szeretete szinte mindenkit megérintett. Én is több mindent kipróbáltam, eveztem, duatlonoztam, triatlonoztam és országúti kerékpároztam. 

– Egy iskolába és óvodába jártatok? 

– Nem, ez változó, kit hova írattak be szüleim, de természetesen volt, hogy egyszerre egy intézménybe több tesó is járt. Ikerpárommal azonban folyamatosan egy helyre járunk, igaz, most már a Kandó középiskolában más-más osztályt választottunk. 

– Nagyon hasonlítotok egymásra. Előfordult, hogy összekevertek titeket? 

– Erről sok vicces történetem van, sokszor nagyon élveztük is a helyzetet, amikor nem tudták, melyikünk melyik. Alapvetően azonban más-más egyéniségek vagyunk, éppen ezért eltérő szakirányon tanulunk. 

– Milyen szakon vagytok? 

– Mindketten érdeklődünk a műszaki pálya iránt, akárcsak néhány nagyobb testvérem is. Én elektronikát tanulok, de mellette szívesen tanulgatok mást szakmákat is. Versenytapasztalataim során részem volt jó pár ilyennek a megismerésében. Dani viszont mechatronikára jár, és a formatervezést szereti a legjobban. Sokszor autókat designol, melyek engem is nagyon lenyűgöznek! 

– A digitális oktatást hogyan éltétek meg a járvány idején? Volt elég számítógép otthon minden gyermeknek? 

– Édesapám informatikus mérnök, de amit nem tudott maga megoldani, ahhoz mindig sikerült olyan segítséget találni, hogy a legszükségesebb mindenkinek meglegyen. A fejhallgatók használatával pedig nem zavartuk annyira egymást tanulás közben. 

– Szabadidődben mivel szeretsz foglalkozni? 

– A már említett fejlesztés és a robotika az, ami most minden szabad percemet kitölti. Nagyon szeretem azt, amit csinálok, és ebben látom a jövőmet is. Örülök, hogy részese lehetek a Kandó Racing Team-nek, és versenyeken indulhatok. Ha éppen nem ezzel foglalkozok, akkor sportolok. Van egy nagyszerű mountain bike-om, amit apukámnak és a korábbi eredményeimhez kapcsolódó pályázatnak köszönhetek. Lehetőség szerint terepen megyek egyik testvéremmel vagy egyedül. Mindig születik egy-egy vicces sztori, persze ezekről szüleim nem feltétlenül tudnak. Nagyon szeretek még zenét hallgatni. Általános iskolás koromban gitározni tanultam. Természetesen a kerékpárban is kipróbáltam a versenyzést. Vannak nemzetközi és országos eredményeim is. Most már teljesen bebizonyosodott, hogy extra motiváció számomra versenyezni.