Herczeg-Kis Bálint: ezt a kalandot még hónapok múlva is mesélni fogom

– Hosszú utat jártál be az Exatlonban. Mivel volt a legnehezebb megbirkóznod az ott töltött idő alatt?

– Az Exatlon során egy dolog viselt meg igazán, a szeretteim hiánya. Nagyon sokszor voltam emiatt mélyponton, olyankor nehezebb volt kibírni ezt a hiányt és átlendülni a nehézségeken. Főként a barátnőm hiányzott, ezért nem volt könnyű ez az öt hónap, de szerencsére az idő nagy részében minden rendben volt, hiszen azt csináltam, amit szeretek, sportoltam és gyönyörű környezetben voltunk, izgalmas volt az egész.

– Ki volt a legfőbb támaszod odakint?

– Nagyon hálás lehetek, hogy ilyen jó kis csapat gyűlt össze, hiszen mindannyian támogattuk egymást, az pedig egy bónusz, hogy néhány emberrel különösen jól megtaláltam a közös hangot. A végén Ákossal sokat segítettünk egymásnak, jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Egy igaz barátra leltem személyében és biztos vagyok benne, hogy ez folytatódni fog. Már tervezzük a közös programokat, nem tétlenkedünk.

– Milyen érzés volt, hogy pont vele kellett döntőznöd?

– Örülök, hogy együtt döntőztünk, régóta tervezgettük, hogy mennyire jó lenne. Inkább barátokként álltunk ott aznap, nem ellenségekként és tudtuk, akármi lesz is az eredmény, mosolyogni fogunk mindketten. Így is lett, jó hangulatban telt a döntő és örömmel tölt el, hogy ennyire alázatosan tudtunk ott állni egymással szemben, mégis egymás mellett.

– A versenyben megtanultam, hogyan kell hozzáállni bizonyos dolgokhoz és szerintem nagyon céltudatosan indultam neki minden versenynek. Pontosan tudtam, mit akarok és miért jöttem. Ehhez próbáltam tartani magam végig, mert szerintem csak így lehet sikeres az ember egy ilyen versenyben. Végig győztes szerettem volna lenni, nem láttam más opciót. Ezért mindent meg is tettem, rengeteg munka van abban, hogy idáig eljutottam és így alakult a vége. Sokat küzdöttem és hatalmas harcokat vívtunk meg ezért a többiekkel.

– Rengeteg támogatót vonzott melléd ez a hozzáállás és a versenyben mutatott viselkedésed.

– Ennek nagyon örülök! Egyelőre nagyon fura, hogy ennyien bekövettek és mindannyian a mindennapjaimra kíváncsiak, de nagyon jó érzés. Rengeteg gratulációt és elismerést kaptam az Exatlonnal kapcsolatban. Sokan jönnek oda hozzám az utcán gratulálni és fényképet készíteni, ami szintén remek érzés. Ez arról árulkodik, hogy sok kisgyereknek és felnőttnek példát tudtam mutatni az ottlétem alatt, aminek nagyon örülök. Még szokom ezt az életet, de eddig csak pozitívumokat véltem felfedezni benne.

– Mennyire vonz téged ez a világ? Célod volt valaha, hogy megismerjenek az utcán, vagy sokan kövessék a mindennapjaidat?

– Az sosem vonzott, hogy mutogassam magam és ezáltal megismerjenek, de így, hogy belecsöppentem, nagyon élvezem. Tényleg remek érzés, hogy ennyi pozitív visszajelzést kapok. Arról nem beszélve, hogy ez az egész kapukat nyitott ki előttem, hiszen imádok fotózni és valószínűleg előremozdítja a karrierrem az, hogy ennyien ismernek. Bízom benne, hogy több megkeresést kapok majd. Összefoglalva, minden szempontból hasznos volt számomra ez a kaland.

– Nem mondható, hogy megosztó személy lennél, szinte csak pozitív gondolatokat olvasni rólad az interneten. Kaptál azért negatív hangvételű üzeneteket is?

– Rengeteg üzenetet kaptam, fel sem fogom. Sajnos ennyire lehetetlen válaszolni; csak pörgettem és sosem volt vége, de azért bele-bele nézegettem. Tényleg csak pozitív üzenetek érkeztek, mindenki gratulált és elismerték, mekkorát küzdöttem. Úgy álltam hozzá ehhez az egészhez, hogy mindvégig próbálom magamat adni, és úgy gondolom, ez sikerült is.

– Adott-e bármi pluszt az egészhez, hogy a kezdőcsapattal utazhattál ki?

– Úgy érzem ezt a történetet egésznek, hogy a kezdőcsapattal mehettem ki, hiszen így tényleg semmiből nem maradtam ki és minden kalandnak a részese lehettem. Sok mindenkit megismertem, az összes Kihívóval találkoztam. Örülök, hogy kint tölthettem mind az öt hónapot, még ha voltak közte nehezebb időszakok is. Utólag azonban ki merem jelenteni, nagyon megérte.

– Hogyan zajlott az ominózus pillanat, amikor kiugrottatok a helikopterből, egyenesen a tengerbe?

– Amikor meghallottam, hogy lesz rá lehetőségünk, az volt a reakcióim, ami szerintem bármelyik embernek lett volna, azaz, hogy ez nagyon durva és szuper! Eszméletlen érzés volt, amikor megálltunk a tenger felett és szóltak, hogy ugorhatunk. Csodás volt kifelé repülni a helikopterből, majd csattanni a vízbe. Amikor kifelé úsztam, a propellerek továbbra is zúgtak felettem, és bár egy kicsit az arcomba csapták a levegőt, nagyon élveztem és életre szóló élmény marad.

– Szereted az efféle extrém dolgokat?

– Naná! Eddig is, és a jövőben is szeretnék minél többfélét kipróbálni. Nagyon szeretem, ha az adrenalinszintem egy kicsit magasabban van. Jók az extrém sportot, és mindig adnak egy kis plusz löketet az embernek.

– Könnyedén átálltál az ott kialakított napi rutinra?

– Nekem kifejezetten tetszett, hogy volt egy határozott napi rutinunk, amihez ragaszkodtunk. Szeretek versenyezni és az egész egy gyönyörű környezetben zajlott, így számomra izgalmas volt a monotonnak tűnő napirend. Élveztem minden pillanatát.

– Mennyire érzékeltétek odakint az idő múlását, számoltatátok vissza a napokat?

– Én azért számoltam, igen. Vártam a pillanatot, amikor végre a szeretteimmel lehetek.

– Többször említetted, hogy hiányzik a családod és a barátnőd. Ugyanakkor nagyon vágytál az Exastore-os pizzára és csokira is. Tárgyilagos, berögződött dolgok is hiányoztak, amelyek Dominikán nem voltak veled?

– Fura, mert az emberi kapcsolatokon kívül nem igazán hiányzott semmi. Természetesen jól esett volna hazai ízeket enni és néha kicsit mást, mint amit odakint megszoktunk, de megvoltam így is. A családom viszont nagyon hiányzott, miattuk volt nehéz kibírni.

– Kik vártak a reptéren, amikor hazaérkeztél?

– A szüleim, a testvérem és a barátnőm. Rájuk is számítottam, és természetesen egyből futottunk oda egymáshoz, és mindannyian a nyakamba ugrottak. Hosszú ideig vártam erre a pillanatra, de nagyon jó érzés volt, amikor végre eljött.

– Volt sírás?

– Természetesen mindannyian elérzékenyültünk és megkönnyeztük a találkozást... aztán rögtön belevágtunk a mesélésbe.

– Mi volt az első, amit elmeséltél nekik és miről érdeklődtél elsőként?

– Az elsők között arról érdeklődtem, hogy a barátnőmnek hogyan alakult az érettségije, hiszen arról sem tudtam semmit. Mindent elmeséltek, majd én is belevágtam. Igyekeztem minden apró részletre kitérni, a reggeli felkeléstől egészen addig, hogy miként alakultak a napjaink.

– Nem lehet egyszerű összefoglalni ezt az öt hónapot. Azóta is meséled?

– Szerintem ez egy olyan hosszú kaland, amit még hetek, sőt hónapok múlva is mesélni fogok. Biztosan jut majd eszembe olyan újdonság, amit még nem meséltem el, de próbálom összeszedni a gondolataimat. Szerencsére az akciókamera, amit az Exastore-ban vettünk, segítségünkre van, hiszen általa könnyebb felidézni az emlékeket.

– Szerintem alapból nagyon erős volt a kapcsolatunk, én mindig is különlegesnek gondoltam. Ettől függetlenül biztos, hogy ezután még erősebb lesz; nem hiszem, hogy el tudnánk képzelni az életet egymás nélkül.

– Mik a közös terveitek?

– Szerencsére jól sikerült a barátnőm érettségije, így ősszel el tudja kezdeni az egyetemet Budapesten. Augusztusban valószínűleg mindketten felköltözünk egy közös albérletbe, amivel nagyon régi vágyunk teljesül. Várom azt az időszakot, hiszen bár eddig is sok időt töltöttünk együtt, végre a mindennapok is folyamatosan együtt telnek majd.

– Rád az osztályozóvizsgákat követően ősszel érettségi vár. Mi lesz addig, és mik a terveid az azt követő időszakra?

– Én is szeretnék majd egyetemre menni, de addig is próbálok a közösségi platformjaimra koncentrálni. Szeretném viszonozni a követőim bizalmát, hiszen rengeteget kaptam és kapok tőlük. Teljes erőbedobással ezen fogok dolgozni, mellette pedig folytatom a fotózást és utazgatok. Szeretném kiélvezni ezt az időszakot.

– Van már konkrét elképzelésed az egyetemet illetően? Milyen irányba mennél?

– Azt még nem tudom pontosan, hogy milyen egyetemre szeretnék menni, de valószínűleg két lehetőség között fog eldőlni. Vagy gazdasági vonalon képzelem el magam, vagy a médiában. Szívesen lennék például operatőr, vagy valami hasonló, de ennek még tüzetesebben utána kell járnom.

– Mik a sporttal kapcsolatos terveid?

– Továbbra is szeretnék aktívan sportolni, hiszen mindig is az életem része volt. Az a jövő zenéje, hogy ez megmarad-e hobbi szinten.

– A nyereményed egy részét a fotózásra, videózásra fordítottad és új felszerelést vettél. Mi a terved a fennmaradó összeggel?

– Nem nagyon szeretném elkölteni, hiszen azzal nem sokra mennék. Olyasmibe szeretném befektetni, amellyel később több lehet belőle. Ezt a témát még alaposan körül kell járnom. Egy biztos: butaságokra semmiféleképpen nem szeretném elszórni, azon leszek, hogy többet csináljak belőle.

– Természetesen másokkal is tartom a kapcsolatot. A kezdőcsapatból is nagyon sok mindenkivel jóban lettem, a srácokkal remek viszonyunk volt már a legelején. Velük minél hamarabb szeretnék találkozni. Nem is tudom… Benőt is nagyon szerettem, ő hatalmas forma volt. Vele is biztosan találkozom majd. A lányok közül Annával találtam meg leginkább a közös hangot, vele is tartani fogom a kapcsolatot. Az az igazság, hogy az egész csapat remek volt, mindenképpen szeretnénk majd egészcsapatos programokat is szervezni.

– Egy közönségtalálkozó már lóg a levegőben. Erről van már publikus információ?

– Egyelőre a kötelezettségeimnek igyekszem eleget tenni, de amint lehetőségünk lesz rá, megtartjuk a közönségtalálkozót. Nagyon várom, hogy beszélgessek azokkal az emberekkel, akik hónapokon keresztül követtek minket. Kíváncsi vagyok a véleményükre és én is szívesen mesélnék nekik.

– Még mindig nagy a nyüzsgés körülötted. Könnyen hozzászoktál a kamerákhoz és az Exatlon velejáróihoz?

– Viszonylag hamar megszoktam, hogy kamera követi minden lépésünket. Egy teljesen új világba csöppentünk vele, hazaérve pedig az volt a legfurább, hogy az emberek megismernek az utcán. Nagyon jól esnek a pozitív visszajelzések, de ez a része még mindig szokatlan. Élvezem a nyüzsgést, de szeretném, ha megmaradna a privát szférám is, hogy a barátnőmmel kettesben töltött idő valóban csak kettőnkről szóljon. Nagyjából úgy képzelem a jövőt, hogy mindkettőnek helye lesz az életemben.

– Gyermekből felnőtté váltál odakint. Mit gondolsz, milyen ember ma Herczeg-Kis Bálint?

– Úgy gondolom, nem sok mindenben változtam. Az alapvető dolgaimban ugyanaz maradtam, de emellett nagyon sokat fejlődtem. Sokkal céltudatosabb lettem és pontosan tudom, mit akarok, és azt hogyan valósítsam meg. Tapasztaltabbá tett ez az egész, egy kicsit másképp állok bizonyos dolgokhoz. Sok mindent átértékeltem magamban, rájöttem, hogy a család mennyire fontos. Ez az öt hónap bebizonyította, hogy kellő akarattal, munkával, energiával bármit el lehet érni.

Korábban írtuk:

https://www.baon.hu/kozelet/helyi-kozelet/herczeg-kis-balint-az-exatlon-harmadik-evadanak-ferfi-gyoztese-3940852/

Fotók: TV2 & Morva Daniella