A madagaszkári erdőtelepítést segíti a bajai Halmosi Zoltán

A madagaszkári háztartások nagy része hazai energiaforrásra támaszkodik, a faszénre. Ez hatalmas nyomást gyakorolt ​​Madagaszkár erdőire, folyamatos erdőirtást eredményezve. Jelen­leg még mindig 600 hektár erdőt vágnak ki és 400 hektárnyit ültetnek. Halmosi Zoltán bajai vállalkozó öt hétig tartózkodott Madagaszkáron és humanitárius segítséget nyújtott az ott élőknek a madagaszkári kormány által kezdeményezett erdőtelepítési program első lépéseinek megtételében.

Hírportálunknak a nyolcadik kontinensen átélt tapasztalatairól nyilatkozott.

– Madagaszkáron jelenleg élő probléma az erdőirtás miatt kialakult helyzet. Mivel megkerestek, nem tudtam nemet mondani és ilyen módon bekerültem az újraerdősítési programba – kezdte beszámolóját Halmosi Zoltán. Nem volt egyszerű a kijutás, mivel most a turizmus nem működik, egy ottani hölgy, Judy vette fel a kapcsolatot vele és ő segített kiutazni, melyhez még kormányszintű segítség, meghívólevél is kellett.

– A kinti tevékenységem minden eleme arra irányult, hogy minden műveletre megtanítsam az embereket, az ültetvény létrehozása mellett hétköznapi dolgokra is gondolok itt, mint például a rendszeretetre.

Ez a pár hét arra volt elegendő, hogy lerakjuk az alapokat. Először is kiválasztottam a referenciaültetvény és génbank helyét. Szó szerint a semmiből kellett megvalósítani mindent. Meglehetősen nagy az eltérés az ottani klíma és a magyar között, ott más a termőföld is, az infra­struktúrát tekintve pedig hihetetlenül elmaradott. Már sok helyen jártam, de ilyen körülményeket még Burmában vagy Kambodzsában sem tapasztaltam. Madagaszkár a világ egyik legszegényebb országa, ugyanakkor az ott élő emberek szorgalmasak, jóindulatúak és mondhatnám, hogy kivétel nélkül boldogok – mondta Halmosi Zoltán.

Sokrétű volt a madagaszkári munkája, mert ahhoz, hogy egy művelet valóban megtörténjen a földeken, nem volt elég, ha elmondta, meg is kellett mutatnia.

Halmosi Zoltán egyedül utazott ki, három madagaszkári család segítette a kinti munkáját. Mint megtudtuk, néha feszélyeztette, hogy ő volt egyedül fehér ember, sokszor megnézték, megérintették.

– Az elején nem értettem, miért nézik annyira a lábamat, aztán rájöttem, hogy csak azért, mert fehér. Sokat közlekedtünk gyalogosan, a rizsföldön mezítláb.

Nagyon kevés a jó út, zömében földút van, ami száraz időben normálisan járható, de ha esett, akkor már szó szerint lehetetlen volt közlekedni.

Kifogtunk egy egyhetes esős időszakot, amikor többször is nekivágtunk az útnak, először egy első­kerék-meghajtású autó­val, majd négykerekes terepjáróval, de hiába volt minden próbálkozás, nem jutottunk ki a területre – mesélte a vállalkozó.

Amikor kisebb távolságra kellett menniük, gyalogoltak, ami ott természetes. Mint mondta, a szállítóeszközök nagy része emberi hajtású: alapesetben a fejükön hordják a terhet, de hordárok is jelentős számban vannak. A zebu rendkívül fontos és univerzális állat Madagaszkáron, húzza a szekeret, húsa kiváló alapanyag az étkezésükben, a tejét is hasznosítják, illetve a zebutrágya aranyat ér a mezőgazdaságban. A muzeális teherautók mellett van pár csúcsminőségű közlekedési eszköz is.

– Megdöbbentő volt számomra az emberek közti óriási életszínvonal-különbség. Voltam olyan házban, ami itt nálunk is megállná a helyét, akár a gazdagabb embereknél is, ugyanakkor voltam olyanban is, ami a másik véglet, és ebből volt a több. Ott még fotózni sem mertem, annyira éreztem, hogy nem vennék jó néven. Óriási a szakadék a szegények és a gazdagok között. Az infrastruktúrájuk nagyon kezdetleges. A műúton sem lehet normálisan közlekedni, mert tele van kátyúkkal, helyenként nagyon nagyokkal. Furcsa volt, hogy önkéntesek állnak az úton a nagy kátyúk mellett és földdel töltik fel a kátyúkat, ezzel segítik a közlekedést. Nem fizeti őket az állam, az autósok hálából kidobnak az autóból nekik egy kis papírpénzt – mondta a bajai vállalkozó.

Az étkezésben is teljesen szokatlan volt, amit Madagaszkáron tapasztalt. Ő szereti kipróbálni az utcán árult helyi jellegzetességeket, de mikor rablóhúst kért és a pálcikák különböző hosszúságúak voltak, sejtette, hogy nem ő kapta először. Fő ételük a rizs, amiből kiváló minőségű és sokfajta található, hiszen a rizstermesztésnek nagy kultúrája van.

– A koronavírus-járvány második szakaszában jártam ott és csodálkozva figyeltem, hogy kint, a világ végén maszkot hordanak. Mikor kérdeztem, honnan tudják, hogy kell, azt mondták, a rádióban hallották.

Onnan vannak információik, és ők szabálykövetők. Ez azért meglepő, mert a faluk nagy részében nincs vezetékes elektromos áram, de terjed a napelem használata. Mindezek ellenére a madagaszkári emberek mosolygósak, nem panaszkodnak, meg vannak elégedve az életükkel, úgy, ahogy van – tette hozzá Halmosi Zoltán.

Az öt hét alatt kétszer két napja volt csupán szabadidős programra és turistáskodni, a többi napokon oktatott, szervezett és keményen dolgozott az emberekkel. Ha kellett, azt is megmutatta, hogy kell a trágyát kiszórni, minden műveletet bemutatott. Néhány kilogramm súlytól is megszabadult a madagaszkári úton, de úgy érzi, nagyon egészségesen, sok-sok D-vitaminnal feltöltődve érkezett haza. Ami az ültetvényt illeti, folyamatos kapcsolatban áll az ottaniakkal, de ha szükség lesz rá, akár újra kirepül.

A célok között szerepel egy laboratórium létrehozása is

– Olyan szintű az érdeklődés, hogy még az ottani miniszter asszonnyal is sikerült ötven percet tárgyalnom. A felvázolt koncepció szerint olyan laboratórium létrehozása is a céljaim között szerepel, amely őshonos fafajták szaporítására is alkalmas lesz. A hosszabb ciklusidejű fafajták mellett alapvető szükséglet van egy gyorsan növő, rövid idő alatt eredményt hozó fafajtára is, ez lesz a paulownia. Nagyon bízom abban, hogy sikerül egy 8000 négyzetméteres paulownia-referenciaültetvényt kialakítani, valamint szövetszaporításra alkalmas laboratóriumot létrehozni Madagaszkáron, hogy az erdőtelepítési programjukat ezzel is támogassam.