Édes Árpád kiskunhalasi lelkész elköszön a gyülekezettől

Gyerekkorát Izsákon töltötte, elkötelezett református szülők nevelték Édes Árpádot, aki kisfiúként is rendszeresen járt templomba a családjával. Hivatása iránti érdeklődésének alapjait azonban elsősorban nem a családi közegtől kapta meg, hanem a nyári evangelizációs gyerektáborokban. Itt találkozott ugyanis először olyan lelkipásztorokkal, akiknek a személyisége, a fiatalokhoz való hozzáállása később mintaként szolgált számára.

Viszont az, hogy a kecskeméti gimnázium elvégzése után a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemen folytassa tanulmányait, nem volt egyértelmű döntés.

– Alázatos megrettenés, megtorpanás volt ez a részemről. Az ember átérzi a saját alkalmatlanságát, hisz nem olyan magától értetődő dolog, hogy valaki az Isten üzenetét közvetítse az emberek számára. Ugyanakkor annyi engedelmesség is volt bennem, hogy azt mondtam, az angol szakra is beadom a jelentkezésemet, de ha felvesznek a teológiára, mindenképp az élvez elsőbbséget – emlékezett vissza akkori érzéseire Édes Árpád, aki kiemelte egyúttal, hogy a teológia megerősítette az elhívás lelki valóságában.

– Az egyik legfontosabb megerősítő élményem az egyetemi gyülekezet volt, ami akkoriban szerveződött, ott vállaltam szolgálatokat. Akkor éreztem magam először lelkészi szerepben. Hasonló megerősítés volt, hogy az egyetemi évek alatt hétvégén az izsáki gyülekezetben ifjúsági közösséget szerveztünk, aminek én voltam a vezetője. Ezeknek is köszönhetően úgy kerültem ki a teológiáról, hogy ez az identitásom része lett és megerősített abban, hogy valóban lelkipásztor szeretnék lenni – avatott be élményeibe.

Az egyetem végén Édes Árpád ösztöndíjjal egy évig az amerikai Princeton Teológiai Szemináriumon tanulhatott,

ahol a világ különböző országaiból érkező fiatalok együtt ismerkedtek egy másik ország hagyományaival.

– Fantasztikus év volt, mindig a Holt költők társasága című film egyik ikonikus jelenete jut róla eszembe, amikor a tanár arra biztatja diákjait, hogy álljanak fel az asztal tetejére és más perspektívából nézzék a dolgokat. Én is vittem a magam teológiai hangsúlyait, történelmi hagyományait, és ott találkoztam az ezzel ugyan rokon presbiteriánus, egy más nézőpontú teo­lógiai hagyománnyal. Sokban gazdagított ez engem – mesélte.

Amerikából hazatérve hat éven keresztül, 2003-ig szolgált a tázlári gyülekezet lelkészeként, majd visszakerült Budapestre, az egyetemi gyülekezetbe. Ez a két eltérő közeg hasonlóságaival és különbözőségeivel együtt szolgálta a lelkész fejlődését.

– Nagyon jó volt Tázláron kezdeni a pályámat, ott kezdődött számomra az igazi tanulás hús-vér emberekkel. Jó volt megtapasztalni, hogy ott is reagálnak az emberek, nem visszhangtalan, amit mondok. Egészen más környezet volt az egyetemen, de közös volt a két gyülekezetben, hogy értelmes beszédek szóltak, személyes hangot tudtunk megütni és élő közösség volt mindkét helyen – mondta Édes Árpád, aki ezekkel a sokszínű tapasztalatokkal a lelkében érkezett meg 2007 végén a kiskunhalasi református gyülekezetbe.

Tizenhárom éves halasi szolgálata alatt a lelkészi hivatás mellett gyakorolhatta az iskolai és óvodai hitoktatást, valamint elnök-lelkésszé választása után az intézmények napi életébe, erőforrásainak gazdálkodásába is tevékenyen részt vett. Aktívan tett továbbá azért, hogy bizonyos területek az egyházi kultúra részévé váljanak. Az évfordulók méltó ünneplése, a hálaadás kifejezése az ő szolgálati évei alatt erősödtek meg. A házaspárokkal, a családokkal való foglalkozás, annak a szemléletnek az átadása, hogy a kapcsolatokért dolgozni kell, a feleségével, Édesné Pál Edinával közösen életre hívott Páros alfa elnevezésű programban kapott teret.

– A cigány misszió is szívügyem volt. Bibliaórákat tartottunk, kirándulásokat és közösségi alkalmakat szerveztünk, hogy a missziós gondolkodásnak természetes része legyen a cigányokkal való foglalkozás – mondta.

Édes Árpád és családja a napokban az utolsó dobozokat csomagolja,

hisz vasárnap már Pestszentimrén fog prédikálni a lelkész, miután elfogadta az ottani gyülekezet meghívását. A búcsú napjaiban arról is kérdeztük, mit visz magával a Halason töltött évek élményeiből, tapasztalásaiból.

– Az inspiráló lelkészi közösség szellemét, ami mindig felszínen tartotta a fejlődésre való törekvést, azt a felismerést, hogy mindig kell időt szakítanunk egymásra. Emellett a városhoz fog kötni a református múlt szeretete, lenyűgöző, mennyi fontos és nagy embert adott ez a közösség az országnak. Halason sokkal jobban lehet érezni a múltat, a gyökereket, mint máshol. Számomra új tapasztalat volt, hogy mennyire eleven és erős itt a történelemmel való találkozás.

Mi magunk is halasivá váltunk, és ez így is marad, attól függetlenül, hogy elmegyünk innen

– fogalmazott a lelkész.

Szavainak valóságtartalmát mi sem támasztja alá jobban, minthogy Kiskunhalas polgármestere, Fülöp Róbert személyesen köszönte meg a lelkipásztor munkáját a vasárnapi istentiszteleten.

– Hitéleti, oktatási, szociális és kulturális területen példaértékű tenni akarásod számos eredményt mutat fel a város közössége érdekében. Hálásak vagyunk a szolgálatodért – mondta a városvezető.