Bese Gergő jánoshalmi káplán hisz a csodákban

– Budaörsi iskolalelkészi szolgálat után került Jánoshalmára káplánként. Hogyan élte meg a változást?

– Minden változás nehéz, nekünk a hivatásunk része, hogy bizonyos idő után tovább kell menni és újabb kihívásokra, kalandokra kell igent mondani. Ebben a folytonos változásban is látom Jézust magam előtt, aki nem eresztett gyökeret egyik településen sem, mert küldetése mindenkihez szólt. Amikor megtudtam, hogy a nyüzsgő agglomerációból a nyugodtabb déli végekre kerülök, nem volt őszinte a mosolyom. De a szeretet, amivel fogadtak a jánoshalmi, borotai és kunfehértói hívek, gyorsan elűzte a kétségeimet. Isten nem küld olyan helyre, ahová kegyelme nem kísérne el. Fogalmazhatnék úgy is, hogy a korábbi feladataim megmaradtak, én ugyanaz a pap maradtam, csak az irányítószám változott. Szeretnék jó káplánja lenni a közösségeknek!

– Hat évig dolgozott gyerekekkel az ország különböző pontjain. Volt iskolalelkész Pannonhalmán, Budaörsön és Balatonfüreden, ahol igazgatóhelyettesként is dolgozott. Tanított hittant, földrajzot, komplex természettudományt, sőt, osztályfőnök is volt. Bizonyára sok tapasztalattal gazdagodott. Mit gondol, a jánoshalmi egyházközség életében miket tud hasznosítani az iskolalelkészi éveiből?

– A papi és tanári hivatás a folytonos megújulás és önképzés iskolája. Úgy, ahogyan a tegnapi hitem ma már kevés, az évekkel korábban tanult módszertan sem elégséges a Z és Alfa generációk megértéséhez, neveléséhez. Nem vagyok oktatási szakember, de igyekszem jól összerakni a puzzle-darabokat, hogy valami szép és jó rajzolódjon ki belőle. Jánoshalmára kerülve a Hunyadi János Általános Iskola katolikus hittanóráit viszem (kivéve a negyedik évfolyamot), és mindössze csak a nyolcadik évfolyamot tanítom a Szent Anna Katolikus Iskolában. Nagyot fordult a kocka, de úgy jó az élet, ha zajlik. Nem tolakodom. Ha problémákat tapasztalok, felmerülnek bennem megoldási javaslatok is, de a hierarchiát tiszteletben tartom. Ha kérdeznek, én válaszolok, ha segítséget kérnek, segítek. Most ez a feladatom.

– Augusztus elsején kezdte meg szolgálatát Jánoshalmán. Miként értékeli az elmúlt hónapokat? Hogy érzi magát ebben a közösségben?

– Ez az idő kevés ahhoz, hogy a közösség gerincét alkotó családokat, híveket megismerjem, ahhoz azonban elég, hogy felismerjem, mennyire befogadók a jánoshalmiak, mennyire veszik jól, ha újabb és újabb ötlettel bombázom őket. Szerencsém van, hogy gondolataimhoz mindig találok segítőket is. Kiteljesedni azonban a járvány miatt a munkám nem igazán tud. Nehezen viselem, hogy a plébániai foglalkozásokat szüneteltetni kell, az iskolai korlátozások komolyan csökkentik a mozgásterünket, tehetetlennek érzem magam ezzel a láthatatlan ellenséggel szemben. Nagyon várom, hogy vége legyen ennek a rémálomnak, és utána lehet építkezni tovább vagy nulláról újrakezdeni mindent.

– Magát a települést sikerült már megismernie? Mennyire áll közel önhöz az alföldi, vidéki városok hangulata?

– Az egyházközség Misi bácsija óriási lexikális tudással mesélt a templom, a város történetéről. A környék és a település jelenét pedig Bányai Gábor, a térség országgyűlési képviselője és Czeller Zoltán polgármester urak elmondásából ismerem. Hogy mennyire áll hozzám közel az Alföld? Jó kérdés. Az biztos, hogy a máriabesnyői lelkemnek új hazát találni nemcsak itt nehéz, hanem bárhol máshol a nagyvilágban. De térjünk vissza erre a kérdésre öt-tíz év múlva, akkor már biztosan többet tudok mondani, mint most.

– Karácsonykor adódik a kérdés: mit tapasztalt, a világjárvány miatti bizonytalanság és megpróbáltatások milyen hatással vannak az adventi időszakra, az emberek ünnepre hangolódására?

– Talán eddigi életünk egyik legkülönlegesebb adventje az idei. A fogyasztói társadalom öt-hat hétig karácsonyi mámorban van, mert a piac ezt diktálja, majd de­cember 24-e estére teljesen kiégünk abban, hogy a várakozást felcseréltük az ünnepléssel.

Idén azonban a pandémia rákényszerít mindenkit a szolidabb, a családra, szomszédokra, idősekre jobban odafigyelő ünneplésre.

Biztosan nagyon idealizált képet rajzolok le most az olvasók előtt, de hiszek a csodákban és abban, hogy nem véletlenül a mi életünkben tombol ez a bestia, a Covid–19. Csak kérdés, hogy a vész elmúltával hogyan szervezzük újjá az életünket. Igazi közösségekben? Értékelve az időseket, felismerve a rászorulókat, elesetteket? Megbecsülve ápolókat, orvosokat, mentősöket, tanárokat? Vagy ott folytatjuk, ahol márciusban abbahagytuk és pusztítjuk tovább a környezetünket, önmagunkat, kapcsolatainkat? Továbbra is Isten nélkül éljük tovább az életünket?

– Közeleg az év vége is, és elmondható, hogy világszerte nehéz hónapokat hagynak maguk mögött az emberek. Ennek fényében milyen gondolatokkal lép át az új esztendőbe?

– Január 1-jén a katolikusok Szűz Mária köszöntésével kezdik az új esztendőt. Szükségünk van arra, hogy Jézus anyja, mindannyiunk égi édesanyja társunk legyen földi zarándoklásunk során. Az ő életpéldája erőt ad, amikor szenvedünk, bátorít, segít, hogy helyes döntéseket hozzunk. Azt kívánom a kedves olvasóknak, hogy az új esztendőben legyünk az imádság emberei, és összekapaszkodva legyőzünk minden akadályt.