kecskemét / galériával

2020.09.19. 17:47

Többen is megkapták idén a Hunyadivárosért Díjat

A Hunyadivárosért Díjat idén öt, a városrészért sokat dolgozó, aktív idősnek ítélte oda a városrész tanácsadó testülete, de elismerő oklevelet kapott két Görbe utcai lakó is, akik sokat tettek azért, hogy az utcájuk aszfaltburkolatot kapjon.

Hraskó István

A járványügyi intézkedések miatt idén nem a Mátyás Király Általános Iskolában, hanem a Hunyadi János téren tartották meg a városrész ezúttal egynapos közösségi rendezvényének, a Hunyadivárosi Napnak az ünnepségét.

– Ami ebben a gyönyörű városban megtörténik, az kicsiben a Hunyadivárosban is, megvannak ugyanazok a sikerek, nehézségek, örömök. Itt olyan közösség van, amelyre a város többi része is példaként tekint. Akinek van igénye arra, hogy közösségi életet éljen, hogy segítsen másokon, hogy összejöjjön, és megbeszélje a közös dolgokat, annak itt lehetősége is van rá – mondta beszédében dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester, aki kiemelte a civil szervezetek és Pászti András képviselő közösségszervező munkáját.

Ő pedig örömét fejezte ki, hogy még ebben a helyzetben is sikerült a városrészi napnak több népszerű, hagyományos programját megszervezni, a Népmese játszótéren tudták köszönteni a tavaly született babákat és szüleiket, és nem maradt el a koszorúzás sem. Pászti András köszönetet a támogatóknak, nekik köszönhető ugyanis, hogy idén a Hunyadivárosért Díjra jelölt öt plusz két személy mindegyikét tudták jutalmazni.

A díjat öten érdemelték ki: Berei József, Darida József, Hohn Józsefné, Kiss Sándor és Varga Sándorné. Ahogy a méltatásban elhangzott: mindegyikük elkötelezett híve volt a közösségi munkákban való részvételnek, az elmúlt két évtized alatt nem fordulhatott elő olyan kérés, feladat, amelyekben erejüktől függően ne vettek volna részt. Ha kellett, fizikai vagy kerti munkát végeztek, segítettek a városrészi programok szervezésében, az adminisztrációban, leveleket hordtak, süteményt sütöttek.

Elismerő oklevelet kapott Szabó Csaba Márk és Tánczos Miklós is, akik ketten a kezdetektől, az első lakossági megbeszélés után a hátukra vették a Görbe utca leaszfaltozásának projektjét, kitartóan egyeztettek az önkormányzattal, a lakókkal, a tervezővel, a lehetséges kivitelezőkkel, pénzintézetekkel és hatóságokkal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában