Lassan visszahódítja a természet a kisfái kutatóintézetet is

Nemrég hosszú cikkben számoltunk be arról, hogy a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet néhány éve bezárt miklóstelepi kutatóállomásának parkját felveri a gaz, elburjánzik a növényzet, az épületeket fosztogatják, vandál módon tönkreteszik. A riport nyomán jelentkezett egy olvasónk, aki régebben a Kisfáiban működő kutatóintézetben dolgozott, és kérte, feltétlenül nézzük meg azt is, mert ami ott található, az szintén szót érdemel.

Kisfáiban a Duna-Tisza közi Mezőgazdasági Kamara 1926-ban mintagyümölcsöst létesített, hogy bebizonyítsa, az Alföld szélsőséges és száraz éghajlata, változó talajviszonyai között is lehet jól értékesíthető gyümölcsöt termelni. A munkát eleinte napszámosokkal, majd hónapos munkásokkal végeztették, az eredmény azonban nem felelt meg a várakozásoknak, és a kamara úgy döntött, kertmunkásképző iskolát is szervez. Ez 1929 tavaszán nyitotta meg a kapuit, és kezdődött meg az elméleti és gyakorlati oktatás.

A képzésben sok változás volt az idők folyamán, a második világháború nagy károkat okozott, de egészen 1979-ig itt, Kisfáiban működött az iskola, amelyhez az iskolaépület mellett kollégiumok, étkezde, díszkert, sportpálya, növényház, szolgálati lakások és műhelyek is tartoztak. Akkor született az a döntés, hogy a helyszínen Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet lesz, így az iskolának el kellett költöznie (1984-ben a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet Kocsis Pál szőlőnemesítő nevét vette fel, az iskola 1988-ban kapta meg mai helyét).

Idős olvasónk könyvelőként, majd beruházási-műszaki osztályvezetőként dolgozott a kisfái kutatóintézetnél. Mint elmondta, a meglévők mellé több új épület épült a nyolcvanas években, például egy akkor korszerűnek számító szőlészeti-borászati laboratórium is. A nyolcvanfős, háromszáz adagos üzemi konyhában nem csak a kutatóintézet munkatársainak főztek, hanem Kecskemét öt iskolájába, valamint Miklóstelepre is szállították az ebédet.

Fénykorában körülbelül kétszázan dolgoztak itt, köztük nyolcvan kutató. Kisfáiban volt az országos szőlészeti-borászati kutatóintézet könyvtára is, állománya közel nyolcezer kötetből állt, rengeteg muzeális értékű könyvvel, többek között egy 1600-ban, latin nyelven íródott, Párizsban kiadott szőlészeti művel.

Kalauzunk útmutatásával bejártuk a korábban szebb napokat látott intézetet, kezdve a laboratóriumtól az igazgatási és gazdasági épületen, irodákon, könyvtáron át az ebédlőig. Az összkép lehangoló: a 2000-ben bezárt intézet ablakai betörve, a rácsok felfeszegetve, a vakolat pereg, sok helyen egész falak élénkzöldek a penésztől. A természet elkezdte visszahódítani a területet: a bozót teljesen eltünteti a sétányokat, járdákat, körülöleli az épületeket, az étkezőben a nyitott ablakon bejutó esővíz kis facsemetét nevel, egy-két irodába pedig ablak híján benőttek a szomszédos fák ágai.

– Emlékszem, volt itt egyszer egy kaliforniai professzor, ő nagyon megdicsérte az üvegházunkat, kiskertünket. Most már minden az enyészeté. Fájó szívvel nézem ezt, szomorú, hogy hagyták így tönkremenni ezt az egykor virágzó intézetet – búcsúzott el olvasónk.

Megkerestük a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t (MNV), vannak-e tervek, elképzelések az esetleges hasznosításra. Azt válaszolták, az intézet állami tulajdonú ingatlanállományából 21 önálló helyrajzi számmal rendelkező ingatlant – mint az érintett ingatlanok feletti tulajdonosi joggyakorló – a korábbi vagyonkezelő, a Budapesti Corvinus Egyetem kezdeményezésére vettek át, használaton kívüli, kiürített állapotban. Az ingatlanok jövőbeni hasznosításáról még nem született döntés – tette hozzá az MNV kommunikációs osztálya.