baja

2020.07.10. 08:37

A családi életre nevelné a fiatal generációt

Markóné Virrasztó Irén édesanyjától tanulta a természet szeretetét, szépségét.

Márton Anna

Markóné Virrasztó Irén természetgyógyász

Forrás: Petőfi Népe

Feladatának érzi a fiatalok oktatását, a családi életre nevelését, éppen ezért egy tanfolyamot szeretne elindítani. A cél a takarékos háztartásvezetés, egymás megbecsülésével és megértésével.

– Már az iskolában lehetne ilyen felkészítéseket tartani, de legkésőbb az esküvő előtt – mondta el hírportálunknak Mar­kóné Virrasztó Irén természetgyógyász, aki élete céljának tartja, hogy oktató tanfolyamot tartson a fiataloknak.

– Amikor már levetik a fátylat, a mirtuszkoszorút és a szép fehér ruhát, utána másnap már oda kell állni és paprikás krumplit kell főzni, csakhogy nem tudják, hogyan – tette hozzá.

Mint azt a természetgyó­gyász elmondta, olyan felkészítésről van szó, ami a takarékos házvezetés alapja. Szerinte nagyon sok minden kell a családi élet jó működéséhez, hiszen a család nemcsak szeretetközösség, hanem gazdasági közösség is. Arra szeretné megtanítani a fiatalokat, hogy hogyan kell takarékosan irányítani egy családot úgy, hogy jusson is és maradjon is, de mindezt szeretetben, egymás megértésével, megbecsülésével.

Markóné Virrasztó Irén fontosnak tartja, hogy a lányok a női feladatokat, a fiúk a férfimunkát tanulják meg. Mint mondta, szerinte a rengeteg iskolai probléma is megelőzhető lenne, ha az anyáknak több idejük lenne gyerekeikre. „Amilyen a nő, olyan a család, amilyen a család, olyan a társadalom.” – vallja ő is Veres Pálné Beniczky Hermin szavait.

Markóné Virrasztó Irén szerint egészséges életre az anya tudja nevelni a gyereket. A régi asszonyok sok jó gyógymódot ismertek, Irénke úgy emlékszik vissza gyerekkorára, hogy náluk mindig sok gyógynövény, bodzavirág, ezerjófű, hársfavirág, pereszlény volt. Ő is ismeri ezeket a gyógymódokat és szívesen átadná a fiatal generációnak, úgy, mint a megfelelő ételek elkészítését is.

A természetgyógyász az egyház és a városvezetés segítségét kérte a tanfolyam megszervezéséhez. Jelenleg felmérik az igényeket, ezután a természetgyógyász reméli, hogy beindulhat a tanfolyam.

Markóné Virrasztó Irén természetgyógyász
Fotó: Petőfi Népe

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában