A bezártság egyik pozitívuma a felismerés lehet

– Milyen ellátások érhetőek el a RÉV szolgáltatásai között?

– Normál körülmények között öt szociális alapellátási szolgáltatás van nálunk, amiből három kifejezetten a szenvedélybetegekre irányul. Az első a szenvedélybetegek nappali intézménye, a második a szenvedélybetegek közösségi ellátása és végül az úgynevezett alacsonyküszöbű ellátás. Ezek közül – hatékonysági sorrendben haladva – a közösségi ellátást emelném ki először. A sztereotípiákkal ellentétben itt nem elhanyagolt, munkanélküliségbe csúszott, ingyenélő, agresszív embereket fogadunk az alkoholizmusa miatt, hanem, ahogy mondani szoktam „egy embert közülünk”. Az alkoholizmus ugyanis népbetegség nálunk, egy millió ember él alkoholproblémákkal ma Magyarországon, ami a lakosság tíz százaléka. Zömük tehát teljesen hétköznapi ember, van munkahelyük, családjuk, sokszor magasan kvalifikáltak, vezető beosztásban, de már ezzel a betegséggel küzdenek, ami belülről bomlasztja a rendszert. Külső szemlélőként azonban meg sem mondanánk, hogy ilyen problémái vannak az adott személynek. A szenvedélybetegség a tagadás betegsége, titkolja a tünethordozó és a család is. Aztán egyre gyakrabban jelentkeznek gondok a magánéletben, a társas kapcsolatokban, a munkahelyen, esetleg meggyűlik a baj a hatóságokkal egy ittas vezetés kapcsán. Orvosi diagnózis meg még nincs, hiszen szervi elváltozásokat, májcirrózist ebben a szakaszban még nem okoz a betegség. Ezek a kliensek veszik igénybe a közösségi ellátást, ahol nekik, illetve szükség esetén a hozzátartozóiknak nyújtunk terápiás segítséget. Általában egyéni konzultációval indulunk, de az esetek többségében ez átvált páros konzultációra, vagy, ha szükséges akkor párterápiára, családterápiára. Ezen az ellátáson egyszerre ötven fő vesz részt, a javulási prognózis pedig nagyon jó. Jellemzően azok jönnek, akik motiváltak, változtatni szeretnének, így tízből hét kliens jelentős életminőség változáson megy keresztül a nagyjából 3-9 hónapos terápia alatt.

– Mire összpontosul a nappali ellátás?

– A szenvedélybetegek nappali intézményében olyan személyeket látunk el, akik a szenvedélybetegségük miatt már egészségügyi kezelésben részesültek. Azaz jártak már kórházban az alkohol – vagy a drogproblémáik miatt, detoxikálásra vitték őket, esetleg leszoktató kezelésen vettek részt, rosszabb esetben a betegségek szövődményeit (májcirrózis, alkoholos magas vérnyomás) kellett kezeltetniük. Ők általában már elveszítették az állásukat, sokszor a családjukat is, így a kórházból kikerülve, egyedül, nincstelenül állnak, híján azoknak a képességnek és készségnek, amelyekkel visszaintegrálódhatnának a társadalomba. Nehezen találnak munkát, nem tudják újraépíteni a személyes kapcsolataikat, ezért nagy a visszaesés a kockázata. Velük is terápiás foglalkozások zajlanak a nappali intézményünkben, de azon belül is hatalmas hangsúlyt kap az igényre szabott készségfejlesztés. Náluk már kiderült, hogy valamilyen területen jelentős készséghiányuk van, ami a betegségükhöz vezetett. Erre irányul a fejlesztés. A szolgálatnál addig maradnak, amíg munkahelyet találnak és a családi hátterük rendeződik. Ez sikerülhet pár hónap alatt, de igénybe vehet akár éveket is.

– Mi a helyzet azokkal, akik nem akarnak változtatni?

– Harmadik szolgálatunk az úgynevezett alacsonyküszöbű szolgáltatás. Ez elsősorban az illegális drogszcénára vonatkozik, tehát a kábítószer-használókra, az alacsony küszöb pedig annyit jelent, hogy könnyű igénybe venni, kevesebb az adminisztráció, illetve lehetőség van a teljes anonimitásra is. Ha valaki nem akarja megadni a nevét, akkor személyi adataiból képzünk egy kódot, ami visszakereshetetlen, ezen tartjuk nyilván. Az adatokat egyrészt azért nem adják meg, mert a kábítószer birtoklása és használata bűncselekmény, másrészt bizalmatlanok az intézményi ellátással szemben. Velük kapcsolatban három fő feladatunk van. Az egyik az egészségügyi ártalomcsökkentés, mint például a tűcsere szolgáltatás. Ha bejön egy intravénás szerhasználó és azt mondja, hogy ő még nem akar, vagy nem tud leállni, ugyanakkor szeretné elkerülni a fertőzéseket, akkor kap tőlünk egy egészségügyi csomagot, amiben nem csak tű van, hanem fertőtlenítőszer, szűrő és vitamin. Természetesen nem az a cél, hogy megtartsuk őket a droghasználatban, de egyelőre nekik ez az ellátási szükségletük. Létrejön viszont egy kapcsolat az intézménnyel és itt rögtön el is érkeztünk a második fontos feladatunkhoz, a bizalmi kapcsolat kialakításához. Ebből tud aztán kifejlődni a harmadik lépés, ami a motiválás. Hiszen nem nyugszunk bele, hogy örök életre így maradjon. Ha már működik egy folyamatos, stabil kapcsolat, akkor a segítő dolgozni tud azon, hogy a kliens változtatni akarjon. Évente 5-10 ilyen droghasználót tudunk eljuttatni a rehabilitációs intézményekbe.

– Milyen változásokat hozott a RÉV működésében a járvány?

– Természetesen ránk vonatkozóan is megjelentek azok a szakmai irányelvek, amiket maradéktalanul be kell tartanunk. Ez a nappali- és a közösségi ellátásban azt jelenti, hogy jelenleg nem látogatható az intézmény, viszont nagyon szoros online kapcsolatot tartunk fent az ügyfelekkel. Naponta-kétnaponta hívjuk őket, és akinek van erre alkalmas eszköze, ott heti rendszerességgel videókonzultáció is folyik. Ha krízis adódik, akkor viszont ki kell mennünk a lakókörnyezetbe. A közösségi ellátásban egyébként is jellemező, hogy nem csak bent dolgozunk a kliensekkel, hanem ki is járunk hozzájuk. Hiszen éppen ettől közösségi, hogy bevonjuk a családtagokat, a barátokat, adott esetben szomszédokat – bárkit, aki erőforrás lehet a szenvedélybeteg számára.

– Mi számít krízishelyzetnek?

– Például, ha egy alkoholbeteg visszaesik vagy depressziós tünetek mutatkoznak a szenvedélybetegeknél. A bezártság felszínre hozza, felerősíti az alapbetegségeket. Ilyenkor – szinte kivétel nélkül – a család kéri, a segítséget, kollégáink pedig megfelelő védőfelszerelésben a helyszínre mennek, hogy felmérjék a kliens állapotát. Egyeztetnek az orvoskonzultánssal és vagy módosítanak a gyógyszeres terápián, vagy ha súlyosabb a helyzet, akkor az egészségügybe irányítják a beteget.

– Mi a helyzet az alacsonyküszöbű szolgáltatás ügyfeleivel, akik a legsérülékenyebb csoport?

– Ez a legnehezebb kérdés számunkra is. Ezt a szolgáltatást nyitva kell hagynunk a járvány idején is, hiszen erre a klienskörre jellemző, hogy se telefonszáma, se számítógépe, semmilyen konkrét és biztos elérhetősége nincs, így ők csak személyesen tudnak bejönni és segítséget kérni. Jelenleg egy ablakon keresztül, megfelelő távolságtartással és védőfelszerelésekkel biztosítjuk számukra az intézményi ellátást. A jelenlegi helyzet átfogóan megváltoztatta a működésünket, hiszen ebben a csoportban egyébként is sok a szociálisan rászoruló ember. Jelenleg a megszokott gyógyszer- és ételmennyiség négyszeresét kell kiosztanunk számukra. Kéregetés, koldulás, alkalmi munkák – ezek a főbb bevételi forrásaik, amik a kijárási korlátozás miatt most megszűntek, bevétel nélkül pedig nem tudják kiváltani a szenvedélybetegségre felírt gyógyszereiket, így egy állapotromlás következhet be.

– Milyen hatással lehet a járványhelyzet és annak velejárói (kijárási korlátozás, munkahelyek elvesztése, betegségek stb.) a kliensekre?

– Nő a visszaesés kockázata például a stabil absztinenseknél (azokat nevezzük így, akik egy éve nem ittak alkoholt), hiszen a készségfejlesztéseken éppen az idejük strukturálását tanulták, ami most teljesen felborult. Nem járhatnak be a munkahelyükre, vagy el is vesztik azt, nem élhetnek társasági életet – ezek mind komoly stresszforrások. Ezért van szükség egy nagyon szoros, szupportív, támogatói kapcsolattartásra, hogy amikor jelentkeznek a visszaesés tünetei, akkor a kollégával konzultálva támaszt találjanak és rálássanak a saját helyzetükre. Számunkra is érdekes, de a korlátozások óta sok új kliens jelentkezett be, vagyis a családok összezártsága nálunk már lecsapódik és egy csomó látens szenvedélybetegről kiderült a problémája. A család, de néha maga a fogyasztó is most szembesül azzal, hogy az eddig rutinnak számító munka utáni iszogatás, tulajdonképpen már kényszer, mert otthon jelentkeznek az elvonási tünetek délutánonként. Ebben a bezárt helyzetben az emberek jobban rálátnak a saját maguk és a rokonaik érintettségére és kiderül, hogy valamilyen módon már jelen van a tudatmódosító szerek fogyasztása az életükben. A problémát persze mindig a családtagok jelzik felénk. Bár nagyon sokakat érint, én mégis látok pozitívumot ebben a helyzetben, hiszen a járvány elmúlta után ott lesz a lehetőség a családok előtt a változtatásra. Eddig a hétköznapi élet, a munka, az iskola és a feladatok mellett el tudták nyomni azokat a hiányokat, amiket most az összezártság felerősít. Az emberek rájönnek, hogy ez már tarthatatlan. Reméljük, hogy a járvány után nem a régi rutinhoz térnek vissza, hanem a felmerülő problémák szakszerű kezeléséhez.

Borítóképünk illusztráció.