Tizenhét életet követelt a kécskei repülőgép-támadás

Hatvanhárom évvel ezelőtt egy kecskeméti vadászrepülőgép békésen tüntető, fegyvertelen tiszakécskeiek tömegébe lőtt, miközben a Himnuszt énekelték. A sortűz tizenhét életet követelt, száztízen pedig megsebesültek. Az 1956. október 27-i tragédia eseményeit Siklósiné Balla Erzsébet rendezésében a Városi Színjátszókör tagjai és a Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulói idézték fel Zámbori Mariann, Rádi Tamás és Sánta Zoltán zenés közreműködésével a városi megemlékezés keretében vasárnap a Szent Imre téren.

A színvonalas és megindító irodalmi műsor a hozzátartozók, a túlélők szemszögéből mutatta be a kécskei sortűz könyörtelenségét.

– Anyukám fogta a kezem. Ő ment a köves út felől, és ott ő meg is halt. Megpróbáltam menekülni. Ott feküdt az a sok ember, de nem tudtam, miért. A templom kerítésénél állva maradtam. Egy férfi vitt be a templomba. Ott vették észre, hogy megsebesültem. Két hétig voltam kórházban. Anyukám temetésén nem voltam ott – hangzott el egy diáklány előadásában.

A sérülteket a római katolikus templomba vitték, ahol Gémes Mihály, plébános az oltárterítőkkel kötözte a sebeket. Gémes atyát a templom jelenlegi plébánosa, Bobek Tamás személyesítette meg a műsorban.

– Egyszer csak jöttek értem, hogy menjek sietve, mert egy embert kínoznak. A párttitkárt akkor hozták ki a községházáról. Vérben forogtak a szemek, elszabadultak az indulatok. Az emberek érthetően bosszút akartak a borzalomért, ami történt. Ne bántsátok, nem ő a gyilkos! Kiáltottam, és hallgattak rám – idézte fel szerepében a templom jelenlegi plébánosa. Gémes atya a visszaemlékezések szerint a párttitkárt bezárta a plébániára, így mentette meg a felbőszült nép haragjától és az akasztástól.

Az előadás legfőbb üzenetét is az egykori plébánost megszemélyesítő Bobek atya fogalmazta meg.

– Véssétek gránitba, bazalt tömbbe. Minden időre minden bűnös nevét jegyezzétek fel, de ennyi elég. Mi nem kezdhetjük újra – hangzott el.

A rendezvény végén az előadásban szereplő diákok egy-egy szál virággal egyenként emlékeztek meg az elhunytakról, majd a megemlékezők koszorúkat helyeztek el a sortűz áldozatainak emlékművénél, akik név szerint: Bognár József (28 éves), Csonka László (17 éves), Czakó Ferencné Mihályi Gizella (29 éves), Fazekas Imre (19 éves), Gyapjas Ferenc (25 éves), Hercikova Győzőné Tekes Mária (61 éves), Kállai Árpádné Kállai Etelka (55 éves), Lovas József (34 éves), Mohácsi István (47 éves), Parádi János (28 éves), Parádi Pál (33 éves), Rédai Bertalan (44 éves), Sánta István (20 éves), Szabó Péter (35 éves), Szitár János (26 éves), Szórát György (36 éves), Utasi Ilona (42 éves).

A bűnösök neveit sem szabad feledni

A megemlékezésen ünnepi beszédet mondott Kissné Szobonya Csilla, Szobonya Zoltán, jánoshalmi ’56-os mártír lánya.

– Minden nemzetnek, így nekünk is feladatunk, kötelességünk és felelősségünk felidézni a múltat, bemutatni a hősöket, az áldozatokat, az igazságot, és tanulni belőle. Hogy a rosszat a jótól, az árulót a hőstől tudatosan és igaz szívvel meg tudjuk különböztetni – mondta, majd hangsúlyozta: az áldozatok mellett a bűnösök neveit sem szabad elfelejtenünk soha.

– Gyurkó Lajos, a kommunista hadtestparancsnok, aki kiadta a végzetes tűzparancsot nem csak Tiszakécskén, hanem egész Bács-Kiskun megyében. Takács Géza, repülőtiszt, aki a vérengzést elkövette – idézte fel az elkövetők neveit.