Kiskunhalas / Tompa

2019.10.24. 07:00

Elérte a déli határt az épülő kerékpárút

Jól halad a Tompától a határ­átkelőig készülő kerékpárút építése, a munkások már aszfaltoznak, néhány héten belül pedig használható lesz az új szakasz. A kerékpárút az Interreg–IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretein belül valósul meg, európai uniós forrásból. A kerékpárút-építési programban Ásotthalom, Szabadka és Tompa vesz részt.

Pozsgai Ákos

Néhány hét múlva már kerékpárral is lehet közlekedni Tompa és az országhatár között

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Pozsgai Ákos

A beruházásra két évvel ezelőtt pályázott közösen és sikerrel a három település, az idén májusi tompai alapkőletétel után pedig meg is kezdődtek az építkezések, egyszerre több helyszínen is. A megépülő kerékpárutakkal összekötik Szabadkát és Tompát, illetve Ásotthalmot és a szerbiai oldalon lévő Királyhalmot, valamint a projekt keretében Szabadka és Tompa további kerékpárút-hálózatainak a terveit készítették el.

– Tompa vonatkozásában ez annyit jelent, hogy a település déli bejárójától az átkelőig 3,2 kilométer hosszú kerékpárút épül, és elkészülnek a település északi bejárójától a kisszállási körforgalomig tartó kerékpárút építési-engedélyezési tervei is – mondta el hírportálunknak korábban Véh László, Tompa polgármestere.

A szerb oldalon, Szabadkán a már meglévő 37,4 kilométer kerékpárút mellett még 7,9 kilométer épülne meg két fázisban. Az első szakaszban három kilométer hosszú út vezetne a tompai határátkelő szerb oldaláig, ez az építkezés is megkezdődött. A másik szakaszban 4,9 kilométer hosszúságú út épül meg, amely a kerékpárfogalom számára is összekötné Királyhalom és Ásotthalom településeket. A magyar oldalon a tompai fejlesztések mellett Ásotthalmon 6,9 kilométer új kerékpárút fog épülni.

Közben elindította a halasi önkormányzat a Kiskunhalasról a kisszállási körforgalomig tervezett új kerékpárút építésének engedélyeztetési eljárását.

– A terv szerint a kerékpárút Kiskunhalas belterületének déli határától, a már meglévő kerékpárút folytatásaként az 55-ös számú úton található kisszállási körforgalomig halad, a teljes szakaszon, az 53-as főút keleti oldalán – olvasható a városháza közleményében.

Néhány hét múlva már kerékpárral is lehet közlekedni Tompa és az országhatár között
Fotó: Pozsgai Ákos / Petőfi Népe

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a kerékpárút-építés érinteni fogja valamennyi, az 53-as főúttal kelet felől határos ingatlant, Kiskunhalas, Balotaszállás és Kisszállás települések közigazgatási területén. A tervezett kerékpárút-építéssel kapcsolatos szükséges tudnivalókról az érintett ingatlanok tulajdonosai a kiskunhalasi városházán kérhetnek részletes információt.

A kerékpárutak építésével a kerékpáros közlekedés könnyebbé, gyorsabbá és biztonságosabbá válását remélik a déli határ menti települések között az érintett önkormányzatok, valamint a bicikliút segítheti elkerülni a torlódások kialakulását is a határátkelőknél. Emellett a kerékpárutak a két ország határ menti településeinek kulturális, természeti és gazdasági együttműködését is elő fogja segíteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában