Egyre nagyobb elismertségnek örvendenek a hagyományőrzők

Január elsejével megszűnt a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség integrációja, a Honvéd Vezérkar és az Összhaderőnemi Parancsnokság egybeolvadásával pedig megalakult a Magyar Honvédség Parancsnoksága. Létezését szimbolikusan a csapatzászló tette teljessé, amelyet Áder János köztársasági elnök adományozott Korom Ferenc parancsnoknak a budai várban május 21-én, a honvédelem napján rendezett ünnepségen. Az időzítés és a helyszín természetesen nem volt véletlen: 170 éve ezen a napon, a dicsőséges tavaszi hadjárat során szabadította fel Buda várát a frissen szervezett magyar haderő.

Furcsa lett volna, ha az 1849-es honvéd hagyományok nem jelennek meg az ünnepségen, és szerencsére a szervezők gondoltak is erre: a kecskeméti Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőrző Egyesületnek, valamint a Budai 2. Honvédzászlóaljnak jutott a megtiszteltetés, hogy díszsorfalat állhattak a Sándor-­palota mellett. A hírös városiak húsz fővel vettek részt az ünnepségen.

Hogy ez miért nagy szó? Szkenderovics Zoltán hagyományőrző százados, az egyesület vezetője – aznap a két összevont egység vezénylőtisztje – úgy érzi: hosszú út során most jutottak el ahhoz a ponthoz, amikor a Magyar Honvédség már elfogadja a honvéd hagyományőrzőket, értékeli tevékenységüket, és ebben nekik is elévülhetetlen érdemeik vannak.

– Fontos leszögezni: ha van is a sorainkban négy hivatásos katona, de mi civilek vagyunk. Természetesen szeretnénk, ha nem csak mazsoretteknek, beöltözött színészeknek tartanának minket, hiszen annál sokkal többet teszünk a hagyományőrzésbe. Tény, tíz éve, amikor megalakultunk és elkezdtük ezt az egészet, voltak hiányosságaink, de sokat küzdöttünk és tettünk az elfogadásért. Ma már teljesen egységes és korhű a felszerelésünk, meg tudunk jelenni bármilyen ünnepségen, akár harminc-negyven fővel is, és nem okoznak gondot az alaki gyakorlatok sem – magyarázta Szkenderovics Zoltán, hozzátéve: véleménye szerint az ünnepségen a díszmenetből se lógtak volna ki, hiszen tudnak feszesen menetelni, közben oldalra nézve. Most ebből kimaradtak, talán óvatosak voltak a szervezők, de az egyesület vezetője nem bánkódik, mondván: legközelebb biztos megkapják a bizalmat. Az elfogadásra visszakanyarodva pedig megemlítette: Kecskeméten már több pozitív visszajelzést kaptak, például Minkó Ottó alezredes, a repülőbázis kiképzési főnöke is elismerően nyilatkozott fegyverkezelési tudásukról, alaki feladatokban szerzett jártasságukról.

A Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőrző Egyesületnek a tavasz jelenti az év legzsúfoltabb időszakát, hiszen az 1849-es tavaszi hadjáratra emlékezve sok helyen tartanak megemlékezést, csatabemutatót, és ezekre rendszeresen meghívják a kecskemétieket is. A szolnoki csatát felelevenítő, március 3-ai hadijáték óta legalább tizenöt „fellépésük” volt.

Fiatalok is szívesen csatlakoznak

A tízéves egyesület kiemelkedik a hazai honvéd hagyományőrzők sorából, felszereltségét és létszámát tekintve is. Most negyvenketten vannak, és sok közöttük a fiatal – főként annak köszönhetően, hogy Szkenderovics Zoltán munkahelyén, a Kandó Kálmán szakgimnáziumban már híre van a csapatnak, és gyakran kap kedvet egy-egy fiú a csatlakozáshoz különösen, amikor osztálytársa már reggel honvédnak beöltözve megy az iskolába, hogy aztán egy ünnepségen szerepeljen. Az ifjabbaknak a hivatásos katonák példát mutatnak fegyelemből, így aztán – ahogy a vezető fogalmaz – nincs lazaság, slattyogás.

Az egyesület a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség által tavaly ősszel szervezett gyalogsági és tüzérségi minősítő vizsgán is kiválóan teljesített. Szkenderovics Zoltán erre is büszke, de hangsúlyozta: az a cél, hogy minden hazai egyesület egyre jobb legyen és ezáltal is növekedjen a megbecsültségük.