A katonai hagyományok őrzését köszönték meg a kitüntetéssel

A hódmezővásárhelyi születésű Farkas Zoltán ezer szállal kötődik Szabadszálláshoz. Itt kezdte katonai pályáját, kiképzőtisztje, tanára volt a harckocsitechnikus tiszthelyettes hallgatóknak, itt találta meg élete párját is.

– Kora gyermekkorom óta érdekeltek a gépek, ezért nem volt kérdéses, hogy milyen pályát választok. A gépészipari technikumba nem jutottam be, így szövőtechnikusnak tanultam Szegeden. A végzettség megszerzése után, nagybátyám nyomdokaiba lépve, katonának álltam. Két hónapot töltöttem a debreceni lövészezrednél, ám ez nem volt nekem való feladat, mivel mindenáron harckocsizó akartam lenni – mesélt katonai pályájának kezdetéről Farkas Zoltán.

A fiatal katona a parancsnokok unszolása ellenére is kitartott eredeti elképzelése mellett, így néhány hónap múlva a rétsági harckocsiezredhez került. Az alapok elsajátítása után az MN Egyesített Tiszti Iskolán harckocsitechnikusi végzettséget szerzett. – A kiképzés nagyon kemény volt. Előfordult, hogy szakadó esőben, térdig sárban cseréltünk láncot a „nagy vason”. A megpróbáltatások nemhogy eltántorítottak, hanem még jobban megerősítettek abban, hogy harckocsizó legyek – emlékezett vissza a nyugállományú alezredes.

Farkas Zoltán később az okleveles autógépész üzemmérnöki, közlekedési műszaki tanár képesítést is megszerezte a Közlekedési és Távközlési Főiskolán, összfegyvernemi tiszti képzésben a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián részesült. A pályakezdő tiszt 1967-ben került Szabadszállásra.

– Az életemet a szülővárosomban képzeltem el, ám a parancsnokom másképp gondolta. A megjelölt három helyőrség egyike volt Szabadszállás, melyet határozottan ajánlottak a figyelmembe. Harmadik nekifutásra már az én véleményem is megegyezett az elöljáróm elképzelésével – mesélte mosolyogva Farkas Zoltán.

A fiatal tiszt tizennégy boldog esztendőt töltött el Szabadszálláson. Harckocsiszerelő szakaszparancsnokként tevékenykedett, majd a tiszthelyettesképző század szakaszparancsnoka, később a harckocsikiképző szakcsoport vezetője lett. Keze alatt sajátították el a szakmát a harckocsi-beszabályzó szerelők, a hivatásos harckocsitechnikus tiszthelyettesek, valamint tőle tanultak a tartalékos tisztek.

– A munkám ekkor már zömében elméleti volt, ám amikor tehettem, lementem a műhelybe, és magam is szereltem a tankokat katonáimmal együtt. A vezetés azonban úgy gondolta, többre vagyok hivatott, így 1981-ben Budapestre, az MN Páncélos és Gépjárműtechnikai Szolgálatfőnökségre kerültem, majd a Fegyverzeti és Technikai Főcsoportfőnökségen, az MH Anyagi technikai Főcsoportfőnökségen és a szervezeti változások után végül az Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokságon osztályvezetőként, majd hadműveleti-kiképzési főnökhelyetteseként végeztem az Magyar Honvédség logisztikai szakképzésének irányítását, felügyeletét. A szakmai felkészültségemnek, illetve angol és orosz nyelvtudásomnak köszönhetően a NATO STANG és a NATO LOGREP munkacsoportban is dolgoztam.

A szolgálati ágakkal együttműködésben kidolgozta az első kötelékekben alkalmazott békefenntartók – Ciprus és Egyiptom – logisztikai ellátására vonatkozó szakintézkedést. Megfordult szinte valamennyi európai országban, de járt Egyiptomban, Törökországban, Kanadában is.

Farkas Zoltán nyugdíjazása után sem pihent, a hadtörténeti múzeum logisztikai szakgyűjteményét kezelte. Szabadszállásra családi okok miatt költözött vissza hat évvel ezelőtt, rövidesen bekapcsolódott a helyi Honvéd Nyugdíjas Klub munkájába, majd a civil szervezet elnöke lett. Az elmúlt négy esztendőben az egyesület lényeges fejlődésen ment keresztül.

– Új helyre, a volt laktanya parancsnoki épületébe költöztettük a Hunyadi Mátyás Helyőrségi Gyűjteményt, ami a tagság szorgos munkájának köszönhetően már a régió talán legnagyobb és leggazdagabb katonai emlékanyagát őrzi. Az egyesülethez csatlakozott a Barátok SE, így sikerült létrehozni a negyven kilométeres sárga jelzésű túraútvonalat, a Strázsa Körtúra útvonalat, elindítani a ma már országosan ismert és elismert teljesítménytúrákat – mondta el Farkas Zoltán.

Örömmel tölti el, hogy tanítványai ma is jó szívvel gondolnak rá

A nyugállományú alezredes szabadidejében sem tud elszakadni katonai múltjától. Kutatómunkát végez, a papírra vetett eredmények egy részét a Haditechnika című folyóiratban publikálja. A számtalan kitüntetés birtokosa mégsem a medálokra, oklevelekre a legbüszkébb, hanem arra, hogy katonai pályafutásának ideje alatt maradéktalanul meg tudott felelni mindazon követelményeknek, amit vele szemben támasztottak. – Katona lettem, míg mozogni tudok, az is maradok, függetlenül attól, hogy nem hordom az egyenruhát. Jó érzéssel tölt el az is, hogy még ma is jó szívvel gondolnak rám tanítványaim, az 1972-ben végzett szakaszom tagjai minden évben eljönnek, és együtt idézzük fel az emlékeket – fűzte hozzá Farkas Zoltán.