Tisztelik a pilótákat, csodálják és fotózzák a vasmadarakat

Nyári hétköznap délután. Óriási a forgalom a 44-es főúton, de az autókra, kamionokra ügyet sem vet a bicikliúton álldogáló három fotós, szemüket várakozóan az égre függesztik. Elsőre talán nem is esik le mindenkinek, mit figyelnek annyira, pedig a helyszín – az MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázis szomszédsága – alapján egyértelmű: a fel- és leszálló repülőket. Múlt héten szinte minden nap kimentek a kecskeméti spotterek, azaz repülőgépfotósok két bevett pozíciójukba (a kettes számú a Kőrösihegyben található, a kifutópálya másik végéhez közel), hiszen a Flying Sword (Repülő Kard) brit–magyar harcászati kiképzésre két Eurofighter Typhoon vadászgép is érkezett, és azokat mindenképpen meg akarták örökíteni. De Letanóczki Nóra, Dombi Mihály és Fodor Roland a „szürke hétköznapokon” is feltűnhet a bázis mellett, hiszen a vasmadarak fényképezése szenvedélyükké vált.

A repülős szakkönyvből olvastak esti mesét

Természetesen nem hirtelen lett ez a hobbijuk, mindhármójuk elég régóta kötődik valamilyen módon a repülőgépekhez, a repüléshez. A civilben fémforgácsolóként dolgozó Dombi Mihálynál talán a legszorosabbak a szálak, már csak a családi hagyományok miatt is. Édesapja MiG-15-ös repülőgépeket szerelt a tököli reptéren, sárkányhajtóműves beosztásban.

– Az egyik kedvenc „mesekönyvem” egy 1965-ös kiadású, A repülés elmélete és technikája című kötet volt, apuval ezt rengeteget lapoztuk, nagyon lekötött – idézi fel Mihály. Először hatévesen repült, majd ezt még számtalan légi út követte Kamov-26-tal, a Cessna különböző típusaival, Falke kisgéppel. Dombi Mihály egyedül azt sajnálja, hogy nem lett belőle hivatásos pilóta, viszont mikor bevonult katonának, Szolnokra, a 34. Bercsényi László Felderítő Zászlóaljhoz került, és másik nagy álmát, az ejtőernyőzést megvalósította. Összesen 36 alkalommal ugrott ki An-2-es repülőből, valamint Mi-8-as és 17-es helikopterekből. Gyermekeit is igyekszik finoman a repülés felé terelgetni, a kisebbik fiú, Gergő már le is körözte: ő négyévesen emelkedett először levegőbe. A fotózással – a régi analóg technikával – még iskolásként elkezdett ismerkedni, tavaly fektetett be egy komolyabb összeget fotós felszerelésbe. Mint Mihály viccesen megjegyzi: a családi béke megőrzése érdekében a mai napig nem mondta el feleségének, pontosan mennyibe is került.

A fülsiketítő zajjal repülő MiG-21-eseket Letanóczki Nóra gyermekként még csak belvárosi házuk ablakából nézte néha-néha, viszont mikor huszonöt éve meglátta a dupla hajtóműves MiG-29-eseket, már nem maradt közömbös a nagyvasak iránt.

– Innentől ez már szerelem volt – mosolyog a kecskeméti hölgy. Természetesen ott volt a helye minden repülőnapon, és elkezdte a gépeket fotózni, ekkor még fekete-fehér filmre. Az egyik legnagyobb élményt az jelentette számára, mikor Szolnok fölött helikopterből fényképezhette le a melléjük érkező JAK-52-est, fedélzetén Vári Gyulával. Nagy hatást tett Nórára a húsz éve tragikus körülmények között elhunyt Rácz Zsolt is.

– Emlékszem, sikerült fotózási engedélyt szereznem a reptérre, pár MiG-29-es készült a felszálláshoz. Nagy izgalomban voltunk társaimmal, szorongattuk a kis fényképezőgépeinket, mikor odajött az egyik magas, jó kiállású, hajózóruhát viselő pilóta. Mint egy isten! Annyit mondott, hogy legyünk ügyesek itt lenn, mert ők nagyon gyorsak lesznek fenn, és folytassuk a fotózást, mert ők nagyon szeretik a képeinket. Valamit dadogtunk erre. Utólag tudtam meg, hogy ő volt Rácz Zsolt – emlékezett vissza Nóri, aki nemrég részt vett a pilóta halálának huszadik évfordulójára rendezett megemlékezésen.

Fodor Roland, a csapat legifjabb tagja is gyermekkorától imádja a repülőgépeket. Nemcsak a légi parádékra járt ki, hanem a kerítésen kívülről is leste a MiG-29-eseket, később a Gripeneket. Aztán a tavalyi, sok nemzet sokfajta gépével rendezett Load Diffuser gyakorlat inspirálta arra, hogy vegyen egy komoly fényképezőgépet, és a szemlélődés mellett elkezdje tudatosan tanulni a fotózást, elsajátítani a spotterkedés mibenlétét. Pénzt, időt és energiát ő sem kímél, ha kedvteléséről van szó. A napokban például a bukaresti repülőnapra utazott ki, de barátaival gyakorlatilag az összes hazai bemutatóra ellátogatnak.

A trió nem titkolta: nagyon várják már, hogy elkészüljön a polgári gépeknek a kifutó és a terminál, hiszen a személyszállítókkal kibővülve igazi spotter-Kánaánná lép elő a kecskeméti bázis.

Néhány szó a műhelytitkokról

Milyen egy jó repülőgépfotó, amire a rutinos spotterek is csettintenek? Mint Rolandtól megtudjuk, a részletekben rejlik a titok, arra törekszenek, hogy például a pilóta, a lajstromszám vagy az egyéb feliratok minél jobban látszódjanak, és a fények is minél különlegesebbek legyenek. A legjobb a naplemente, amely a szürke gépeket narancssárga fénnyel festi meg. Viszont tényleg rengeteg türelmet és leleményességet igényel a vasmadárfotózás Kecskeméten, hiszen a honvédségi gépek „menetrendje” nem nyilvános.

Honnan szerzik az információikat? Sejtelmes összenézések után annyit tudunk meg, hogy a spottereknek nagy segítséget jelentenek a netes repülőgép-­követő alkalmazások, ezek az új Airbus­okat és a személyszállító gépeket megjelenítik. Emellett figyelik a bázishoz köthető híreket, milyen kiképzések, légi gyakorlatok lesznek. A többi titok. Mihálynak előnyt jelent, hogy közel lakik a reptérhez, így ha hallja, hogy felzúg egy hajtómű, gyakran pattan is az autóba. Persze, vannak lyukra futások és érdekes sztorik. Roland meséli, hogy egyszer egy MiG-29-esre tíz órát várt, mert reggel helyett csak estefelé érkezett. Mihály családja pedig máig emlegeti azt az estét, amikor 11-kor felpattant, körbepuszilta szeretteit, és indult is, mert a radar alapján úgy sejtette, hamarosan leszáll Kecskeméten egy An-124-100-as Ruslan. Csak neki sikerült lekapnia az óriás szállítógépet.

A képeket repüléssel foglalkozó netes oldalaknak küldik el, és feltöltik a közösségi oldalakra, a spotteres csoportokba is. Jövedelmet ez a hobbi egyelőre egyikőjüknek sem hoz, de nem is a pénz miatt csinálják. A lájkok és gratulációk viszont jólesnek nekik.

Becsülik a pilótákat, és örülnek az integetésnek

A spottereknek egészen természetes, amit csinálnak, Roland velősen úgy fogalmaz: van, aki a természetet örökíti meg, mások a sportolókat, ők meg a repülőkért rajonganak. Na meg a pilótákért.

– Megtanultuk tisztelni és megbecsülni azokat az embereket, akik a levegőbe emelkedve nemcsak a saját, hanem mások életéért és egy több milliárd forintos vagyonért is felelnek. Óriási teher lehet ez. Nagyon örülünk, ha valamelyikükkel sikerül találkoznunk, és beszélhetünk kicsit velük. Amikor meg leszálláskor esetleg észrevesznek minket és odaintegetnek, hát az egyszerűen szuper érzés – mondta Nóra.

Nyitott a bázis a spotterek felé

Nóra gyakran járt korábban a Liszt Ferenc Repülőtérre fotózni, ahol két dombot is biztosítanak a spottereknek. Most lelkesen újságolta: nemrégiben levelet írtak a Honvédelmi Minisztériumnak, hogy szervezhessen egy túrát kecskeméti és budapesti spottereknek a kecskeméti bázisra, és egy hét alatt megkapták a riportkészítési-fotózási engedélyt, így alaposan körbenézhettek és rengeteget fényképezhettek. Volt is mit: érkezésükkor éppen felszállt egy Airbus, egy WizzAir gép is körözött és gyakorolta a fel- és leszállást, ezenkívül Gripenek manővereit is láthatták. A honvédségi és NATO-szabályokra tekintettel a világhálóra szánt képeiket előzetesen jóváhagyatták a repülőbázissal, pár képnél született az a döntés, hogy azzal csak a saját archívumukat gazdagíthatják. Összességében jól sikerült a túra, és a spotterek szeretnék ezt rendszeresebbé tenni, hogy még jobban be tudják mutatni szélesebb közönségnek a magyar pilóták tudását, felkészültségét.