Lévai Ferenc szerint népegészségügyi kérdés a halfogyasztás

– Másfél évtizede, elragadtatva azt mondta egy összejövetelen, hogy az Isten áldja meg a bajaiakat rendezvényük kitalálásáért és megcsinálásáért…

– Ezt most is csak megerősíteni tudom. Nem túlzás azt állítani, hogy mozgalommá vált a halászléfőzés. Hétvégén voltam Tiszafüreden, a tiszai halfőző versenyen, ami szintén nagyon jó volt. Presztízskérdéssé vált, hogy jó halas rendezvényeket szervezzenek országszerte, ezt Bajának köszönhetjük.

– Némileg nőtt a halfogyasztás, erről szólnak az adatok. Mennyiben más ma a helyzet, mint 22 éve?

– Ez a félig üres, félig tele pohár esete. Szerintem félig tele van, büszkén mondhatjuk, hogy az országban a halászat az egyetlen állattenyésztési ágazat, amely 1990-hez képest előre tudott lépni, vagy megtartotta a szintjét. A mezőgazdaságban is csak három ilyen van, ma sertésből egyharmada sincs a ‘90-esnek, a magyar mezőgazdaság ma kibocsátásban mintegy hetven százalékát tudja annak, amit 1990-ben. Innen nézve az egy főre jutó halfogyasztás 4,5 kilóról 6 kiló környékére növekedése egy pozitív dolog. Közben mindazokat a kedvezményeket, amelyeket a mezőgazdaság többi szereplője megkap – gondolok itt a földhöz kötött támogatásokra –, a halászat nem kapta meg. Talán most lesz változás Brüsszelben, hogy a következő tervezési ciklusra már kaphatunk környezetvédelmi, természetvédelmi, esetleg vízhez kötött támogatást. Semmit nem kapunk, miközben idehaza a védett állatok hetven százaléka a vízhez kötődő, szeretik a halastavakat, mert ott óriási mennyiségű táplálék van. Nem tehetjük meg azt, mint például a kukoricánál, hogy támogatás mellett mindent megölnek benne, gombát, gyomot, rovart. Nekem mindent el kell tűrnöm a szárcsától a nagy kócsagig, mert minden védett.

– Ez értelmezhető panaszként, vagy akár dicsekvésként is.

– Köszönjük, jól vagyunk! Egy akkora zsákkal futunk, hogyha nem lenne rajtunk, már röpülnénk. Büszke lehet a halászat arra, amit elért. Ez jórészt annak köszönhető, hogy annak idején a kutya nem akarta privatizálni a magyar halászatot, senkinek nem kellettek a lerobbant, nyomorult halastavak. Megújultunk, régebben nem volt intenzív haltermelés, ma négyezer tonnányi afrikai harcsát, tokhalakat, pisztrángokat, süllőt állítunk elő konyhakész kiszerelésben. Sajnos, ezzel nem tartott lépést a tógazdasági halak feldolgozása, a ponty messze nincs ott, ahol kellene lennie. Nekünk ki kell izzadnunk az önerőt, remélem, ez változni fog és az édesvízi halászat társadalmi hasznosságát is figyelembe veszik.

– Viszont nem állítható, hogy olcsó lenne a hal…

– Exportnyomás van rajtunk, kevés a halunk. Ma ott tartunk, hogy nem tudunk mindenkit kiszolgálni. Meg kellett kérni a kollégákat a haltermelők szövetségében, hogy lehetőleg a belföldet szolgálják ki és csak a maradékért jöhessenek a külföldiek. Azért van a hazai kampányunk, hogy nőjön a hazai fogyasztás, ezen évek óta dolgozunk.

– Ilyen körülmények mellett mitől lesz vonzó étel a hal?

– Az is kijelenthető, hogy népegészségügyi kérdés a halfogyasztás. A halfogyasztó országok polgárai tovább élnek, jobb egészségben és nem ismerik olyan mértékben a nálunk gyakran előforduló katasztrófákat, mint infarktus, agyvérzés. Ezért is kellene több halat ennünk. Baja ebben órási példa, hiszen ott az az ünnep, ha feldobnak egy halat. A halfogyasztás jó ügy, jótékony hatása van. A hal a modern élet étele, mi nem kapálunk, kaszálunk, hanem napszámban nyomjuk a számítógépet. Ehhez az életformához nem marha- vagy sertéshús kell, hanem hal.

– Van kedvenc halétele?

– Nincs, imádom mindegyik halat. Nagyon szeretem az ötdekás kárászt, keszeget megpucolni, kisütni ropogósra és egy pohár jó borral elfogyasztani. De imádom a grillezett harcsafilét is… A frissen főtt halászléről nem is szólva, amikor szét lehet szedni a ponty fejét és azokat a finom kis cupákokat megenni belőle. Én Ercsiben, a Duna mellett születtem, gyerekkorom óta eszem a halat. Először azért, mert szegények voltunk és csak az volt, később azért, mert ott voltam a jóban…

– Tévés főzőműsorokban a receptek sokszor azzal kezdődnek, hogy fogjuk a lazacot, a heringet…

– Vannak ma már olyan tengerek – például a Barents –, ahonnan származó halakat inkább nem kellene fogyasztani, mert oxigénhiányos területei vannak, ráadásul a fél orosz flotta ott süllyedt el. Vagy az iszonyú műanyag-szennyeződés az óceá­nokban. Ilyenkor jó tudni, hogy egy magyarországi halastó rendkívül jó állapotban van, a nagy ipari szennyeződések megszűntek, a felszíni vizeink állapota jó. A magyar hal nyomon követése a tótól a tányérig komoly kontrollt jelent.

– Rendben, de hol vásároljon halat az ember? Baján van tucatnyi halbolt, míg például a Balatonnál alig.

– Ebben igaza van, ezt az ágazat nem tudja egymaga kiizzadni. Források kellenek feldolgozók létrehozásához, valamint korszerű szemlélet, ami szerint az emberek az egészségük érdekében is választják a halat, amellett persze, hogy finom és kiváló élményt nyújt. Ahogy a bajai rendezvény is, ami megadja az embernek, hogy igazán jól érezze magát a bőrében.