Több száz évre visszamenőleg feltérképezte a családfáját

Több mint húsz évvel ezelőtt kezdett családfakutatásba a tiszakécskei Pauk Sándor.

– 1995-ben meghalt édesapám, és megtaláltam egy feljegyzését, mely régi családtagjaink neveit tartalmazta. Ez volt számomra az a löket, mely elindított a múlt kutatása felé. Gyorsan elmentem édesapám nagybátyjához, és érdeklődtem, kiket takarnak a nevek. Szépen lassan egyre jobban beleástam magam a családunk múltjába – fejtette ki a Honismereti Kör tagja, az Ókécskei Közösségi Ház helytörténeti gyűjteményének egykori őrzője.

Családfája apai ágának feltérképezésében egészen 1818-ig jutott, mikor egyik őse, ­Pauk János Tiszakécskén házasságot kötött Anka Katalinnal, akinek őseit az 1700-as évek elejéig, a falu újratelepüléséig vissza tudta keresni.

– Körülbelül 25-30 ­család telepítette újra Kécskét. ­Ankák, Csernusok, Ballák, Zobokik. A házasságok révén összefonódtak egymással. Mindig mondom: itt mindenki rokona mindenkinek – mondta mosolyogva. E felfedezés volt az egyik ok, amely miatt kutatásának horizontja túlnőtt saját felmenőinek feltérképezésén.

Nem sokkal később édesanyja családfáját is elkezdte kutatni. Vizsgálódása során régi fényképekre és képeslapokra lelt, melyek megadták a második komoly ösztönzést egy újabb múltbéli kalandra.

– Egyszerűen sodort magával az áradat. Épületeket láttam a képeken, melyek már nem állnak, vagy még léteznek, de teljesen más külsőt kaptak az évek során. Gyorsan elindították bennem az új hangyát, és elkezdett érdekelni nemcsak a családom, hanem a település múltja is – mondta el.

Pauk Sándor családfája jelenleg több mint kilencezer főt számlál. Anyag- és információszerzésében nagy segítségére voltak a kécskei idősek, akik szívesen meséltek a település múltjáról.

– Általában negyedórásra terveztem e beszélgetéseket, de nem ritkán háromórásra is elnyúlt egy-egy találkozó. Közben a fiók mélyéről előkerültek régi fényképek, képeslapok, tárgyak, melyeket sokszor csak úgy nekem ajándékoztak, mert a családjukat nem igazán érdekelte, rajtam viszont látták, mennyire fellelkesítenek. Kaptam például 1880-as Károlyi-bibliát. Egyszer pedig az egyik barátom hozott két reklámszatyornyi megsárgult dokumentumot. A kuka mellett találta. Másnak szemét volt, nekem kincs – mesélte. Sok ereklyéhez pedig internetes aukciókon jutott hozzá: Bukarestből és Franciaországból is érkezett képeslap a gyűjteményébe.

– Kezdetben még bátortalan voltam. Két képeslapot el is szalasztottam, mert sokalltam az árukat. A mai napig bosszant, ám ez a két eset elég löketet adott ahhoz, hogy azóta már nincs olyan kécskei képeslap, melyet elszalasztanék. A helyi értékeknek egyszerűen haza kell találniuk, helyben van a helyük – mondta.

Helytörténeti gyűjteményét jelenleg 120 képeslap,illetve több száz írásos és tárgyi dokumentum alkotja.

Gyűjteményének legrégebbi képeslapján 1901-es kézírás olvasható, így maga a lap feltehetően 1890 és 1900 között készülhetett. A település központja látható rajta.

– Nagyon izgalmas, mert a jelenlegi községháza nincs rajta. Később hozzájutottam egy másik laphoz, mely kicsit más szemszögből mutatja a központot. Azon már egy hosszú, fehér épület is látszik a mostani községháza helyén. Így tudtam meg, hogy a jelen­legi polgármesteri hivatal helyén egykor a katolikus iskola állt – fejtette ki lelkesen.

Pauk Sándor szerint a helytörténet-kutatás alapvetően rejtvényfejtés.

– Volt egy másik huncutság is a képen. Olvastam ugyanis korábban az abonyi közbirtokosság egyik jegyzőkönyvében, hogy az újkécskei pap kéréssel fordult a közbirtokossághoz, hogy javítsák meg a községi hidat. Ötletem sem volt, hol lehetett Kécskén híd.

Rengeteget kutattam a témában, és végül az a bizonyos második képeslap adta meg a választ: az iskola mellett ugyanis jól kivehető rajta egy hidacska – magyarázta.

Gyűjteményét több alkalommal időszakos kiállításba rendezte már, emellett időről időre múltidéző körsétát szervez a művelődési központban, melynek során a kivetített fotók és képeslapok tartalmát közösen fejti meg a közönséggel. Közvetlen hangvételű előadásai nagyon népszerűek a helyiek körében, akik minden alkalommal lehetőséget kapnak az előadótól, hogy megosszák saját élményeiket, emlékeiket, információikat a település múltjáról. Néhány éve pedig a helytörténet-kutató tevékenysége iránti érdeklődés túllépett az ország határain is.

– Felvettem a kapcsolatot egy idős bácsival, aki Kécskén született, és jelenleg New Yorkban él. Leveleket váltottunk, szívesen mesélt a kécskei emlékeiről. Nagy meglepetésemre egyszer csak felhívott Laci bácsi, hogy meglátogatna, úgyhogy néhány évvel ezelőtt személyesen is elbeszélgettünk – mesélte.

– Van azonban még egy csavar a történetben. Laci bá­csiék ketten voltak testvérek, a bátyja Ausztráliában telepedett le, hét-nyolc évvel ezelőtt halt meg. Egyszer csak hív a lányom, hogy állnak néhányan az ajtóban, engem keresnek, de igencsak törik a magyart. Kiderült, hogy ­Laci bácsi testvérének a fia is eljött a családjával Ausztráliából, hogy megismerkedjenek velem – tette hozzá mosolyogva.

Pauk Sándor jövőbeli tervei között szerepel, hogy időszakos kiállításai és előadásai mellett gyűjteményét maradandóbb formába rendezze.

– Szeretnék majd összeállítani egy képeskönyvet szöveges helytörténeti leírásokkal. Nehezen szánom rá magam, mert nem egyszerű olyan témát könyvbe foglalni, mely folyamatosan változik, gyarapodik. Mindig új információkra bukkanok, ezáltal a kutatásom soha nem érhet véget – közölte.

Évekig is elhúzódhat a megfejtés

Pauk Sándor elárulta: nem ­ritka, hogy évekbe telik számára, míg teljes bizonyossággal be tud azonosítani egy-egy épületet a régi képeslapokon. Sőt előfordul, hogy még egy évtized is kevésnek bizonyul.

– Van egy képeslapom, melyen négy különböző épület látható. Hármat beazonosítottam, a negyediket azonban tíz éve nem sikerül. Néhány évvel ezelőtt egy szintén képeslapgyűjtő ismerősöm említette, hogy ő is volt hasonló helyzetben. Esetében is jó néhány év eltelt, míg ugyanazt a képet önálló képeslapként látta meg, ám más település felirata állt rajta. Feltehetően a fotós készített képet Lakiteleken, Tiszakécskén, Szolnokon is. A nyomdában egyszer véletlenül összekeverték a képeket, és utána a képeslap összes kiadásán úgy szerepelt, mintha kécskei épület lenne – mesélte.