Nagyapáról unokára szállt a famegmunkálás szeretete

Kocsis Ferenccel a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeun és Műhely felújítása kapcsán találkoztunk. Az intézmény régi­ ablakait ugyanis édesapja, Kocsis Péter gyártotta, 37 évvel ezelőtt. Az új nyílászárókat már fia, Kocsis Ferenc építette be.

Kocsis Péter 1979–1980-ban készítette a Szórakaténusz Játékmúzeum ajtajait, ablakait, egyéb faberendezéseit, mint újonnan a városba költözött fiatal asztalosmester. Olyan modern technológiával dolgozott, amit fia, Kocsis Ferenc csak három évvel később tanult a szakmunkásképzőben. Az eltelt 38 évben nem is az ablakok faanyaga ment tönkre, hanem az üvegeket tartó gitt, elsősorban a napsugárzás ­miatt. Az akkori ablakokban még nem volt beépített hőszigetelés, a maiaknál viszont az egyik legfontosabb elvárás.

– Édesapám egy évig dolgozott a játékmúzeumba szánt famunkákon. Én akkor még csak általános iskolás voltam, de a bátyámmal már besegítettünk a műhelyében. A kiállítótér hatalmas falépcsőjét, a korlátokat, a fából épült galériát is édesapám építette. Tavaly ősszel, amikor én dolgoztam a múzeumban, ő is eljött, körülnézett. Meg volt elégedve a munkámmal. Nekem ő tanította, hogy a fa, amíg el nem tüzelik, mindig mozog, mert élő dolog – mesélte lapunknak Kocsis Ferenc.

A kadafalvai asztalosnak már az atyai nagyapja is ügyes kezű ezermester volt. Családjával földművesből élt, de értett a kőműves és az asztalos szakmához is. Megbízásra épített házat, ácsolt tetőt, készített ablakot, szánkót. Fiait arra nevelte, hogy tanuljanak, szerezzenek szakmát maguknak.

– A Csongrád megyéből származó, derekegyházi nagyapámnak két lánya, hat fia volt. A fiúk mind ipari iskolában tanultak, lett is belőlük kovács, traktoros, asztalos, autószerelő. Édesapám az ötvenes években Szentesre került, egy helyi asztalosmester inasaként tanulta a szakmát. Ügyes keze volt, már az első évében készített egy komplett konyhabútort. Miután felszabadult, dolgozott a csongrádi bútorgyárban, majd Kiskunhalason egy asztalosműhelyben. Az ­1960-as években nyitott magánvállalkozást Jakabszálláson. Bátor lépés volt, főleg, hogy kölcsön pénzből vett a faluban portát, és nyitotta meg az első saját műhelyét. Elvállalt mindent, amit csak rendeltek tőle: ácsolt tetőt, nagykaput, ajtót, ablakot, bútort, lépcsőt, leginkább egyedi megbízásokat – mesélt édesapja szakmai indulásáról Kocsis Ferenc.

Később a megyeszékhelyre költözött a család, Kocsis Ferenc már ott járt szakmunkásképzőbe, és az édesapja kecskeméti asztalosműhelyében volt ipari tanuló. A tanműhelyben gyorsan kitűnt a hozzáértése, tanárai be is nevezték a Szakma Kiváló Tanulója Országos Versenyre. 1983-ban második helyezett lett a verseny megyei fordulóján, majd az országos döntőben is. Miután felszabadult, édesapja alkalmazta az asztalosműhelyében.

– Jómagam 1994-ben váltottam ki és azóta művelem az ipart. Ahogy édesapámnak, nekem sem kellett még különösebben reklámoznom a műhelyemet. Az egyik ügyfél hozta a másikat, munka nélkül sosem voltam. A sorozatmunkákat én sem kedvelem, inkább elbíbelődöm az olyan egyedi megrendelésekkel, amit más nem is vállalt el. Ilyen például az íves ablak, sarokbútor, emeletes ágy, adott igényekre tervezett konyhaszekrény. Ablakokat csak ritkán készítek, mert nincs meg hozzá a szükséges gépi felszereltségem. Amin én egy álló nap dolgozom, azt egy óra alatt legyártják egy kimondottan erre szakosodott műhelyben. Ezért összedolgozunk egy másik asztalossal, és hol én készítem el az ő megrendelésit, hol fordítva – folytatta Kocsis Ferenc.

A kadafalvai asztalosmesternek három fia van, a középső folytatja az asztalos szakmát, a szakképző iskolát bútoripari technikusként végezte el. Jelenleg egy faipari áruházban tanulja és műveli a faanyagok CNC-megmunkálását, azon belül íves ablakok gyártását, számítógépes vezérléssel.

– Édesapám műhelye elfért a családi házunk pincéjében, hetven négyzetméteren, az én mostani műhelyem alapterülete háromszáz négyzetméter. Kezdetben nekem is kadafalvi házunk pincéjében volt a műhelyem. Az élet úgy hozta, hogy bár felépítettem egy újat és nagyobbat, nem kaptam rá telephelyengedélyt, mivel a település ezen ­külterületi ­része nem iparterület, hanem mezőgazdasági besorolású. Nem volt mit tenni, megváltam az alkalmazottaimtól, azóta egyedül dolgozom. Két évig betege voltam a dolognak, de mostanra megbékéltem vele. Egyszemélyes vállalkozóként nyugalmasabb az életem, ha valamit nem tudok egyedül megcsinálni, a gyerekeim jönnek, besegítenek. Munkám van elég, megélek belőle. Korábban voltak holt időszakok, például az év eleje, de az utóbbi időben mindig hónapokra előre van megrendelésem – mondta el Kocsis Ferenc.

Édesapja, Kocsis Péter idén lesz 75 éves. Az asztalosságot hetvenévesen hagyta abba, ma már csak hobbiból tesz-vesz a műhelyében. Legutóbb egy kecskeméti óvodának készített kisszékeket, egy egész gyerekcsoport részére.