Kábítószer

3 órája

Drogdílereket fogtak a rendőrök Kiskunfélegyházán és Kecskeméten

A rendőrség három 20 év körüli drogdílert vett őrizetbe Bács-Kiskun vármegyében. Két férfit Kiskunfélegyházán, a harmadik dílert Kecskeméten fogták el – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Vizi Zalán

A rendőrök egy személygépkocsit állítottak meg augusztus 22-én Kiskunfélegyházán. Az autóban ketten utaztak, egy 24 és egy 22 éves szegedi férfi. A járőrök ráéreztek, melyik autót kell megállítani, ugyanis 8 zacskó, bruttó 2 101 gramm kábítószergyanús növényi származékot találtak egy sporttáskában. A kékruhások kábítószer-gyorstesztet alkalmaztak, amely THC-ra pozitív értéket mutatott. A fiatalabbik férfi bevallotta a rendőröknek, hogy Kecskeméten vásárolták a drogot, és azt Szegeden tervezték eladni. Azt is elárulta, hogy az egyik ismerősük a kecskeméti drogdílertől rendszeresen vásárol marihuánát, szintén azzal a céllal, hogy tovább értékesítse.  

Drogdíler, rendőrség, Bács-Kiskun
Drogdílereket fogtak a rendőrök Bács-Kiskunban
Fotó: police.hu

A két férfit gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették. A nyomozók előterjesztést tettek a letartóztatásuk indítványozására, amit a bíróság elrendelt – írja a police.hu

A kiskunfélegyházi rendőrök azonban nem érték be ennyivel, és a harmadik, kecskeméti drogdíler felkutatásába kezdtek. Hamar eredménnyel is jártak, ugyanis pár nappal ezelőtt a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai Kecskeméten, az utcán lecsaptak a 23 éves gyanúsítottra. 

A nyomozók átkutatták a férfi lakását, ahol bruttó 1038 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket, 1170 eurót, 500 svájci frankot, több mint 17 millió forintot, valamint adagoláshoz, mérlegeléshez, porciózáshoz használt eszközöket foglaltak le.

A kecskeméti férfit szintén kihallgatták, majd október 1-jén őrizetbe vették. Mindhárom drogdílernek kábítószer-kereskedelem miatt kell felelnie – olvasható a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában