Bűntett

2024.08.28. 19:30

Négy év börtönbüntetést kapott az ismerősét megverő drogos kecskeméti rabló

Rablás bűntette és más bűncselekmények miatt hozott ítéletet a Kecskeméti Járásbíróság a nagykőrösi P. Márk ügyében szerda délután. A fiatal vádlott tavaly november 12-én hajnalban Kecskeméten, a Noszlopy Gáspár parkban bántalmazta és kirabolta egy ismerősét. A férfitól kristály fantázianevű drogot követelt, akit miután visszautasította a követelést, megvert, és elrabolta a táskáját, majd kerékpárral hazatekert Nagykőrösre. Másnap tartóztatták le a rendőrök. A bíróság halmazatban négy év börtönbüntetésre és ugyanennyi időre szóló közügyektől eltiltásra ítélte a kecskeméti rablót. Az ítélet nem jogerős.

Horváth Péter

Vezetőszáron hozták be a börtönőrei a 25 éves P. Márkot a Kecskeméti Járásbíróságra, ahol szerda délutáni tárgyalását tartották. A férfi november óta letartóztatásban várta ezt a napot, amire azzal szolgált rá, hogy kirabolta egy ismerősét, személyes okmányait és bankkártyáját is elvette, valamint kábítószert fogyasztott és birtokolt. 

rablás, drog, bűnügy, tárgyalás, ítélet, Kecskemét
A bíróság négy év börtönbüntetésre és ugyanennyi időre szóló közügyektől eltiltásra ítélte a kecskeméti rablót
Fotó: Horváth Péter

A vádlott 2023. november 12-én, hajnalban, Kecskemét központjában összetalálkozott egy ismerősével. P. Márk a kerékpárján ülve kísérte a vasútállomás felé igyekvő ittas ismerősét, miközben többször kristály fantázianevű dizájnerdrogot követelt tőle. A sértett a kéréseket mindvégig hárította, közölve, hogy nincs nála kábítószer. A visszautasítást követően a fiatal férfi hátulról ököllel rátámadt a mellette gyalogló sértettre és többször fejen ütötte, miközben tovább követelőzött. Ezután a földre került ismerőséről lerángatta a kabátját, majd az alatta lévő övtáskát letépte a mellkasáról. A sértett megpróbálta visszaszerezni az övtáskát, azonban a vádlott ellökte, és a kerékpárjára felülve elmenekült a helyszínről. P. Márknak az ismerőse személyes okmányai és bankkártyái mellett a pénztárcáját néhány száz forinttal, valamint dohánykellékeket, kulcscsomót, telefontöltőt és fülhallgatót sikerült megszereznie. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A vádlott a támadást megelőzően kábítószert fogyasztott és ittas is volt. Az ügyészség a vádlottal szemben börtönbüntetést indítványozott.

Mosóport kapott drog helyett

A tárgyalás a vádlott vallomástételével kezdődött. Ennek lényege szerint a vádlott egy közös lányismerősnél találkozott a sértettel, aki kristály drogot adott el neki, háromszor. Először 5 ezer forintért vásárolt, de kevesebbet kapott a pénzéért, mint ami járt volna. Állítása szerint a sértett azt mondta neki, hogy legközelebb pótolja, ezért átvette tőle a kábítószert. A második alkalommal is ugyanennyiért vásárolt, normál adag drogot kapott, de nem kapta meg a pótlást. A harmadik találkozáskor az előző alkalomról kipótolt mennyiséget kapta a pénzéért, de szerinte a sértett átverte: mosóport adott el neki, amitől rosszul lett, elvesztette eszméletét, és mire magához tért, ismerőse eltűnt. A három találkozás tavaly nyáron, egy hét leforgása alatt történt, utána egészen november 12-ig nem találkozott a sértettel.

Amikor is azon a napon hajnalban ittas állapotban összefutott vele egy belvárosi italüzletben. Akkor is követelte tőle tartozásának megadását. A sértett a vasútállomásra ment a Nagykőrösi utcán keresztül, ahová a vádlott követte és többször felszólította a vádlott, hogy adja meg tartozását, de állítása szerint a sértett azt mondta, csak pénzért ad kristályt. Erre a vádlott adott neki háromezer forintot, amit a sértett eltett, de drogot nem kapott. A Noszlopy Gáspár parkban aztán rátámadt a sértettre, többször megütötte, földre vitte, levette róla az övtáskát, és eltekert.

Ellentmondásba keveredett a fiatal férfi

A vádlott vallomására alapozva nem vitatta a kábítószerbirtoklást és fogyasztást, valamint a háromezer forint átadását hangsúlyozta. A rablást viszont vitatta, állítva azt, hogy valójában az enyhébb megítélés alá tartozó önbíráskodást követte el, mivel csak pénzét és a neki járó kábítószert akarta elvenni, illetve visszavenni.

A 3 ezer forinttal kapcsolatban többször is ellentmondásba keveredett. Korábban azt állította, hogy a 3 ezer forintot, és még 600 forintot elvett, amit elköltött, máskor pedig azt mondta, hogy csak a drogot akarta elvenni.  Az ellentmondást a fiatal férfi azzal magyarázta, hogy akkor ittas állapotban volt. A szakértői vizsgálat a marihuána hatóanyagát is kimutatta a vádlott szervezetében.

A vádlott azt is elmondta, hogy az iratokat kirakta egy padra, azokkal nem akart visszaélni. Mint fogalmazott, sajnálja amit tett, akkor szenvedélybeteg volt, de ma már nem az, és ragaszkodott ahhoz, hogy nem követett el rablást.

A hamis drogért nem járt pénz

Tanúként hallgatták meg a sértettet. Ő tagadta, hogy kábítószert árult volna. Azonban azt elismerte, hogy mosószert adott el kábítószer helyett a vádlottnak, és másoknak is, átverve őket. Ezzel kapcsolatos filozófiáját is megosztotta: mint fogalmazott, „az ilyen hülyének mindegy” – utalt a vádlottra és a többiekre. Azt is mondta, hogy nem kapott pénzt a hamis drogért, mert kiderült, hogy a vádlottnak nincs pénze. Tagadta azt is, hogy a rablás estéjén 3 ezer forintot adott volna neki a vádlott, és kábítószert sem tudott adni neki. A verekedés során felrepedt a szája és zúzódásos sérüléseket szerzett az arcán, míg ő bicskájával megvágta támadója kezét.  

Az ítélet nem jogerős

Dr. Kovács-Pálvölgyi Tímea bírónő bűnösnek mondta ki ítéletében a vádlottat rablás bűntettében, kábítószer-birtoklás vétségében, okirattal visszaélés vétségében és készpénzhelyettesítő fizetőeszközzel való visszaélés vétségében, és halmazatban négy év börtönbüntetésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit. Leghamarabb a büntetés kétharmad részének kitöltése után bocsátható feltételesen szabadlábra. A büntetésbe beleszámít a november 15. óta előzetes fogvatartásban töltött idő. Az indokolásban nem fogadta el a vádlott és védője állítását, miszerint önbíráskodás lett volna tette. A kábítószer-birtoklás nem volt kétséges, beismerte a vétséget. A rablással kapcsolatban a vádlott vallomása nem volt ellentmondásmentes és összeszedett. A sértett vallomása viszont következetes volt. A jogos vagyoni igényt, így az önbíráskodást semmi nem támasztja alá, hiszen sem droggal kapcsolatos bizonyíték, sem a 3000 ezer forint nem volt az elrabolt táskában.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosbításért, a vádlott és védője enyhítésért, és a kényszerintézkedés megszüntetéséért fellebbezett. Ezért az ügyet a Kecskeméti Törvényszéken tárgyalják másodfokon.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában