Bács-Kiskun

2024.08.28. 15:27

A veszteséges halbolt a NAV vizsgálata után nyereséges lett

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bács-Kiskun vármegyei adóellenőrjei egy halboltosnál indítottak vizsgálatot. Az adóbevallás szerint veszteségesen működő vállalkozásról az ellenőrzés hatására kiderült, mégis nyereséges. Az egyéni vállalkozó együttműködött a NAV munkatársaival, így bírság helyett önellenőrzéssel zárult az eljárás.

Vizi Zalán

A NAV Bács-Kiskun Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága arról tájékoztatott, hogy a vármegyei adóellenőrök egy halboltosnál indítottak jogkövetési vizsgálatot. A vállalkozó a korábbi katás adózás helyett váltott új adózási módra. A bevallás szerint a vizsgált évet veszteséggel zárta, mivel a halértékesítésből befolyt bevétele alacsonyabb volt, mint az áru beszerzési értéke. A körülményekből azonban úgy tűnt, a beszerzett élőhal egy része adózás nélkül került a vevőkhöz.

adóellenőr, NAV, halárus
Illusztráció
Forrás: NAV

Mint írták, az adózó a veszteségét a halak egy részének elhullásával, selejtezéssel indokolta, de ezt sem a könyvelése, sem egyéb nyilvántartásai nem igazolták. Később úgy nyilatkozott, hogy a mintegy hatszáz kilónyi leselejtezett halat 99 százalékban saját fogyasztásra használta fel.

Az adóellenőrök felhívták a figyelmét, hogy a romlott hal elfogyasztása nem igazolt, és nem is célszerű módja a selejtáru kezelésének. Figyelmeztették arra is, hogy a vállalkozás bevételeit és költségeit felül kell vizsgálnia. A vállalkozó – még a vizsgálat lezárása előtt – önellenőrzéssel módosította bevallásait, megnövelte a tevékenységéből származó bevételét, és így a korábban bevallott veszteség helyett már jövedelmet mutatott ki.

Az adózó önként rendezte a több adónemet érintő kötelezettségnövekedéseit, továbbá a vállalkozás alkalmazottja után elmaradt adó- és járulékkötelezettséget is – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában