2023.12.25. 18:20
Kábítószer-kereskedő hálózatot felszámolása és kerékpáros gázolás is történt májusban
Ezekre a cikkekre kattintottak legtöbbet olvasóink májusban.
Kerékpárost gázoltak Halason
Fotó: Pozsgai Ákos
A bajai nyomozóknak olyan információ jutott a birtokába, hogy Baján és a környező településeken egy csoport különböző kábítószereket árul. A több hónapos nyomozás eredményeként több célszemély is látókörbe került. Május 3-án hajnalban egy összehangolt akció keretén belül 8 helyszínen jelentek meg egyidőben a rendőrök.
Május 28-án 10 óra 45 perc körül az 5412-es út 300-as méterénél eddig tisztázatlan körülmények között egy személyautó elütött egy 83 éves kerékpárost, aki a helyszínen életét vesztette.
Két gépkocsi ütközött össze Kecskeméten, az 5-ös főút 91-es kilométerszelvényénél, az 54-es és a 44-es főutak körforgalmánál.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai összehangolt akcióban léptek fel a külföldiekkel kapcsolatos jogellenes cselekményekkel szemben.
Hárman sérültek meg, amikor három autó ütközött össze Kecskemét mellett, az 52-es főúton.