Építkezés

2024.07.29. 13:40

Bács-Kiskunban 212 új ingatlan épült az első negyedévben

A 2020. évi, másfél évtizedes csúcsot követően évről évre csökkent a lakásépítések száma Bács-Kiskun vármegyében. Azonban idén ez a negatív trend az első negyedévben megfordult.

Barta Zsolt

Bár az országban visszaesés tapasztalható, a mi térségünkben más a helyzet. A tavalyi hasonló időszakhoz képest 3,4-szer több otthon, pontosabban 212 új lakás épült. Az új családi fészkek háromnegyede Kecskeméten készült el. Ez azzal magyarázható, hogy talán itt van annyi elegendő pénze a lakosságnak, hogy ki tudja fizetni, vagy legalábbis megfelelő összegű hitelt fel tudjon venni az ingatlan megvásárlására. A maradék 25 százalékát fele-fele arányban a többi városban és községekben vették használatba. A vármegyei szintű növekedés döntően a vármegyeszékhelyen regisztrált számottevő élénkülés következménye. Tízezer lakosra az országos átlagnál 1,5-szer több épített lakás jutott Bács-Kiskunban, amellyel a főváros és a vármegyék által alkotott rangsorban a negyedik helyet foglalta el.

lakás, költözés, építkezés
Fotó: shutterstock.com / illusztráció

A Központi Statisztikai Hivatal megvizsgálta, hogy kik is voltak az építtetők. Egyharmada magánszemély, kétharmaduk pedig vállalkozások. Az új ingatlanok fele családi ház volt, míg a másik fele pedig többszintes, többlakásos épület volt. Viszont érdekes, hogy az új lakások átlagos alapterülete (79 négyzetméter) elmaradt az országos átlagtól (96 négyzetméter).

Hogy néz ki az országos lakásépítési helyzet?

Március végéig 2779 lakást vettek használatba hazánkban. Budapesten kívül még 12 vármegyében csökkent, és hétben emelkedett az átadott lakások száma. Tízezer lakosra vetítve a legtöbb új építésű lakás Fejér vármegyére és Budapestre jutott, az országos átlag 2,1, illetve 1,9-szerese. A mutató rajtuk kívül még Pest, Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron vármegyében haladta meg az átlagot.

Vannak olyan megyék, ahol alig épülnek új lakások. Nincs pénz építésre. Például Nógrád vármegyében az idei első negyedévben öt új lakás épült, ez ötszöröse a tavalyi értéknek. Akkor, 2023-ban ugyanis csak egy új otthont adtak át a vármegyében. A Dél-Alföldön Békésben valamivel jobb a helyzet, mint Nógrádban, ugyanis tíz új ingatlant adtak át március végéig. Csongrád-Csanád vármegyében 51 lakás készült el, ennek több mint a fele a 160 ezres Szegeden épült meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!