Bács-Kiskun

2024.08.27. 13:50

A húszéves Dakó Gréta magabiztosan várja a Tündérszépek döntőjét

Dakó Gréta képviseli Bács-Kiskun vármegyét a lapcsaládunk által meghirdetett országos Tündérszépek szépségversenyen. A 20 éves kecskeméti versenyzővel a napokban beszélgettünk a nyári mindennapjairól, a döntőre való felkészülésről és az esélyeiről.

Sebestyén Hajnalka

A Tündérszépek országos döntőjét szeptember 29-én Budapesten rendezik meg. Fináléba minden megyéből egy szépséget választottak ki, Bács-Kiskunból Dakó Gréta nyert. A döntős versenyzők még júliusban egy felkészítő napon vettek részt, ahol profi stáb gondoskodott arról, hogy elkészüljenek a lányok fotói, illetve bemutatkozó kisfilmjei a döntőre. Stúdióban és a Városligetben egyaránt forgattak a versenyzőkkel. Az országos döntő közönségszavazása szeptember 2-án indul és szeptember 26-áig tart. 

Dakó Gréta
Dakó Gréta
Fotó: Beküldött fotó

– Hogy érezted magad a felkészítő napon? – kérdeztük Dakó Grétát.

– Az előre meghirdetett napon nem tudtam részt venni, mivel éppen nyaraltam. Így velem egyedül külön foglalkoztak, mondhatni, teljes kényeztetésben volt részem július legvégén. Minden pillanatát nagyon élveztem, a stábtagok csak rám koncentráltak, mindenki azon volt, hogy a legjobb formámat adjam a videókban, a fotókon egyaránt. A fotózás a stúdióban volt, a videózás a Városligetben, a szabadban. 

– Hogyan látod az esélyeidet a döntőn?

– Mivel a többi lányt nem ismerem, nem találkoztam velük, nem tudom, pontosan mire számíthatok. A célom, hogy magamból kihozzam a 100 százalékot. Csak erre koncentrálok. A többieket szeptember 28-án, egy nappal a döntő előtt ismerhetem majd meg, amikor lesz még egy közös felkészítőnk, tánc-  és koreográfia-próbákkal.

– Izgulsz a színpadi fellépés miatt?

– Igazából nem. Sminkmodellként, sorozatszereplőként és diákszínjátszóként van rutinom és tapasztalatom a színpad és a reflektorok között. A diákszínjátszás terén édesanyám, Dakó Aliz volt a mentorom. Egyedül a testmozgás, ami új, de erre készülök.

– Milyen sorozatban láthatott a közönség?

– Szerepeltem az Éjjel-Nappal Budapestben és a Gyanú árnyékában. A versenyre is azért jelentkeztem, mert mindig is szerettem szerepelni és izgalmasnak gondoltam kipróbálni magam.

– Milyen praktikáid, napi rutinjaid vannak így a verseny előtt?

– Rendszeresen edzem, heti háromszor-négyszer edzőterembe járok. A napokban még sárkányhajóztam is. Az aktív élethez szorosan kapcsolódik az egészséges táplálkozásom. Egyik sem esik nehezemre, mert a mindennapjaim részei voltak eddig is. Egy éve nagyon odafigyelek az egészségemre, mely a sportos élettel együtt erősíti az egészséges önbizalmamat.

– Hogyan telt a nyár a sporton túl?

– Kecskeméten, édesapám Kert Éttermében felszolgálóként dolgoztam napi néhány órát. Szerettem a munkában töltött időt, de a nyár végétől már Szegeden tartózkodom leginkább. A Szegedi Tudományegyetem harmadéves dentálhigiénikus hallgatója vagyok, de gyakran járok majd haza is. Szegeden azonban már a tanulmányaimhoz kapcsolódó munkát végzek, várhatón a klinikákon.

– A jövődet hogyan képzeled el?

– Szeged után Pécsben gondolkozom, mesterszakon szeretném elvégezni a táplálkozás-tudományi képzést. Barátommal közös jövőt képzelünk el, mely akár Pécsett is megvalósulhat.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!