Már gyermekként rabul ejtette az izzó vas látványa Tarjányi Zoltánt

A Tarjányi családban a kovácsmesterség tudománya évtizedek óta apáról fiúra szállt. A 42 éves Tarjányi Zoltán a legifjabb, és úgy tűnik, hogy az utolsó kovács a családban. Dédapja, nagyapja és annak testvére, illetve nagybátyja is kovácsnak tanult. Nagypapája, Tarjányi Sándor Dobó utcai műhelyére még sokan emlékeznek Kiskunfélegyházán. Zoltán a nagypapa kérésének meghajolva tanult mezőgazdasági kovácsnak a félegyházi Kossuth Lajos Szakgimnáziumban. Már akkor is ő volt az egyetlen kovácstanuló az iskolában, ma viszont sehol nem tanítják ezt a mesterséget. Tanulóként Zoltán a szakmai gyakorlatot – igazgatói engedéllyel – a nagypapája mellett végezhette – emlékezett vissza Zoltán, majd hozzátette, hogy a nagypapája szigorú volt ugyan, de olyan dolgokat is megmutatott neki, amit másoknak nem.

Zoltán megtanult lovagolni, fogatot hajtani, sőt katonaként még a puszta tízest is hajtotta. A kiskunhalasi határőrségnél szolgált, ott patkolta meg élete legdrágább versenylovát is, ami akkor mintegy százmillió forintot ért. Munkájával nagy tiszteletet vívott ki a honvédségnél, ezért éveken keresztül visszahívták lovat patkolni. – Ez szintén nagy előnyt jelentett számomra, mert kezdetben szinte mást sem csináltam, csak lovakat patkoltam. Mint ahogy a nagypapám is, hiszen akkoriban sokkal több lovat tartottak, mint manapság. Dobó utcai műhelye előtt sorban álltak a fuvarosok patkoltatásra vagy csikóbélyegzésre várva – idézte fel a békebeli időket Zoltán, aki kezdetben a bugaci ménes lovait patkolta, majd elkezdte járni az országot, sokfelé hívták.

– Sokáig magunk készítettük a patkókat, de ahogy nőtt az igény, nem győztük, így megvettük a kész patkót és azt igazítottuk a ló lábára. A ló értéke a lábában van. Egy rossz patkolással nagyon sokat lehet ártani, ugyanakkor egy jó kovácsmester számos problémát orvosolni tud a patkolással. Egyszerű praktikákkal úgy meg lehet patkolni a sánta lovat, hogy utána semmi nem látszik rajta – magyarázta Zoltán, aki gyakorlott mozdulatokkal be is mutatta nekünk a patkolás menetét, hiszen épp akkor hoztak a műhelyéhez három lovat. A kedvünkért a kemencébe is begyújtott, ahol néhány perc alatt egy új patkót is megformált a nagypapától örökölt szerszámokkal.

– Évente ezernél is több lovat patkoltam, ami egy idő után nagyon egysíkúvá vált, és a kihívást sem láttam benne. Nem mellesleg nagyon nehéz és veszélyes munka, ezért váltottam és elkezdtem díszmunkákat, kerítéseket, kapukat, lovaskocsikat és hintókat készíteni. A váltás azért is bizonyult jó döntésnek, mert az elmúlt évtizedekben folyamatosan lecsökkent a hazai lóállomány, így egyre kevesebb lovat kell patkolni – részletezte mesterségének nehézségeit Zoltán, akitől azt is megtudtuk, hogy nagypapája halála után nem tudták megtartani a Dobó utcai műhelyt.

Tizenhárom éve a város külterületén, a Zöldmező-lakótelepen működik a Tarjányi család műhelye, aminek Zoltán után valószínűleg véget ér a története, hiszen nincs kisfiú a családban, aki továbbvinné a hagyományt, egyéb érdeklődők sincsenek, akik szívesen megtanulnák ezt a kemény fizikai munkát – mondta beletörődve Zoltán. Az is elszomorít, hogy a technika fejlődésével még jobban kiszorul a kovácsmesterség a piacról. Ma már könnyedén lehet kovácsolt kerítése, kapuja bárkinek, mert aki nem ragaszkodik az egyedi, kézzel készített munkához, az a barkácsáruházakban vásárolhat kész, géppel préselt elemeket. Nehéz felvenni a versenyt ezekkel a termékekkel, mert amin mi több napot is dolgozunk, azt pillanatok alatt kipréseli a gép – fűzte hozzá.

Ugyanakkor büszkén számolt be arról, hogy lovas hintóik messze földön híresek, a világ számos pontján hajtják mívesen elkészített fogataikat, szánjaikat. Azt is megtudtuk, hogy egy hintó elkészítése több hétig is eltart és számos mester összehangolt munkájából áll össze. Kell hozzá kovács, kárpitos, fényező, bognár és címfestő – sorolta Zoltán, aki azt is hozzátette, hogy a fent említett mesterek az utolsók az utolsók között. A technika fejlődésével, a gépiesítéssel, a tömeggyártással valamennyit a megszűnés fenyegeti. Mindenesetre a Tarjányi-kovácsműhely már beírta magát a történelembe, hiszen kovácsoltvasmunkáik az időtlenségig hirdetik egykori mestereik szaktudását.

[video width="640" height="368" mp4="https://www.baon.hu/wp-content/uploads/2020/06/200602tarjanyizoltankovacsmestervideovp.mp4"][/video]