TV2

2024.09.05. 10:52

A Kísértés: a Bács-Kiskun vármegyei Linda kiadta a párja útját

Kiderült, ki miatt villant ki a vörös gömb a TV2 A Kísértés című reality műsorában. Így a vármegyénkből származó Linda komoly elhatározásra jutott.

Sebestyén Hajnalka

A negyedik nap is bővelkedett izgalmakban és erotikus pillanatokban a TV2 Thaiföldön forgatott A Kísértés című műsorában, azaz a párok próbájában. A négy párból egynél a szerelempróba már el is bukott. Kettő pedig vékony szálon mozog. A kísértők, különösen a hölgyek egyre eredményesebben csábítanak. A négy pár nyolc tagjából hárman Bács-Kiskun vármegyebeli versenyzők, Inge, Lóri és Linda. Egyikük erősen érintett volt.

Alsó sor balról-jobbra: Inge és Brigi, felül Linda és Dorina
Fotó: TV2

Az már bizonyos volt, hogy a fiúk közül valaki átlépte a határt. Szerda este az is kiderült, hogy Geri csókolózott Cynthiával, sőt ha rajta múlna, már az ágyban kötnének ki.

A Tábortűz ceremóniánál a lányok következtek. Kasza Tibi műsorvezető mutatta be kis videókon, hogy melyik fiú hogyan viselkedett eddig a csinos kísértők között. A négy lány közül Linda ájulás szélén állt, annyira izgult, mert sejtette, hogy Geri volt az, aki megcsalta a párját. Igaza is lett, de mielőtt erről megbizonyosodott, végignézte, ahogy lánytársai is órási csalódásokon esnek át látva párjukat. 

Noel Dorinát egyszerűen csak nyomorék jelzővel illette, és elmondta, nincs közöttük vak szerelem. Mindezt három hónapos járás után. Dusán hagyta Edu érintéseit, a melleit locsolgatta a medencében, Edu pedig szájába vette ujjait. Brigi teljesen kiakadt, hiszen ő tartja mindenkivel a két lépés távolságot. 

Inge se örült a videónak, amikor látta, hogy Lórinak ágyba viszi a reggelit Anna, és rá is feküdt az ágyra. Igaz nem történt testi érintés, de a látványtól is rosszul volt, sértőnek érezte. A gyűrűt azonban még nem adná vissza.

Linda viszont joggal borult ki. Párja, Geri egyértelműen rástartolt Cynthiára. Célba is ért, többször is csókolóztak. Linda azonnal kijelentette: ennek a kapcsolatnak itt vége. Se veled, se nélküled kapcsolatban éltek, ez a jövőben már nélküled lesz. Visszafordíthatatlan, amit tett Geri. 

Linda tartotta magát, nem sírt. Köszönetet mondott Kasza Tibinek a videóért, mert egy óriási terhet vett le a róla a jövőjét illetően. Nagyon fáj neki, mert ő tisztelettel volt Geri iránt. Megígérték egymásnak, nem alázzák meg egymást ország-világ előtt. Ő mégis megtette. 

A tábortűz után mind a lány, mind a fiú villában megváltozott a hangulat. Noel eddig visszafogta magát, dühében most már engedett a lányok csábításának. Dusán sírt, nem akarja elveszteni Brigit. Geri pedig egy erotikus élmény részese lehetett, amikor a szinte semmit sem mutató bikiniben kókusztejet locsolt magára Cynthia. Mindezek ellenére az ágyába még nem tudta becsalni. 

A lányvillában Brigi teljesen letört, Dorina Zotya kegyeit kereste, Linda pedig önfeledtem táncolt és bulizott. Inge, ahogyan Lóri is egyelőre szolidan nyomta.

Hogyan folytatódnak a kalandok? Estére kiderül. A Kísértés, a párok próbája a TV2 műsorán hétfőtől csütörtökig 21.30-tól látható. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!