TV2

2024.09.04. 12:22

Kiderült, ki miatt villant ki a vörös gömb A Kísértésben

Harmadik napja követhetjük nyomon a TV2 új reality műsorában, A Kísértésben a négy pár szerelempróbáját, de már egymást érik a kalandok. Sőt az egyik pár férfi tagjánál már a kísértő célba is ért. Ráadásul az érintett pár hölgy tagja éppen Bács-Kiskun vármegyei.

Sebestyén Hajnalka

Thaiföldön leforgatott Kísértésben, azaz a párok próbájában egyre több szálon haladnak a kalandok. A négy pár nyolc tagjából hárman Bács-Kiskun vármegyebeli versenyzők, Inge, Lóri és Linda. 

a kísértés
A képen (balról-jobbra): Lóri és Dusán, felül Gergő és Noel 
Fotó: TV2

 

Az első részben az egyik pár, Noel és Dorina összeveszett. A második részben, hétfő este pedig már ki is villant A Kísértés gömbje. A keddi részben pedig az is kiderült, ki miatt. 

Az már az elején szembetűnő volt, hogy Gergő, Linda párja egy olyan kísértő lányt hívott randira, aki iránt nagy érdeklődést mutat. Időközben arra is választ kaphatott a néző, miért. Geri egykori, balesetben elhunyt menyasszonyára egy az egyben hasonlít a kísértő Cynthia. Geri nem is tagadta, teljesen magával ragadták az érzések, bár azt még nem tudta eldönteni, hogy ez a régi szerelmének szól, vagy Cynthiának. 

Amikor elmesélte a szomorú történetet Cynthia kiröhögte, nem akarta elhinni. Ezen összevesztek, de aztán a lány belátta, hogy a történet valóban igaz. Miután kibékültek, folytatódott a kaland.

Mint a harmadik rész végén kiderült, a kaland be is teljesült, Geri többször is csókolózott Cynthiával. Így túllépte a határt, miatta villant ki A Kísértés gömb.

A lány villában a vörösen izzó gömb láttán a párok hölgy tagjai csak tippelhetnek, hogy vajon kit csaltak meg. Lindát várhatóan nem éri majd meglepetésként Geri félrelépése, mivel egy Se veled, se nélküled kapcsolatban élnek. A műsorban is a választ keresik, van-e jövője kapcsolatuknak. 

A tábortűznél azonban még csak a fiúk jártak, ahol Kasza Tibi műsorvezető szembesítette őket, a lányok tetteivel, kísértő macsókkal való kalandokkal. Noel volt az, aki legjobban kiakadt Dorina viselkedése miatt, aki szemet vetett Zotyára, a magánnyomozóra. Inge és Lóri kapcsolata egyelőre úgy tűnik stabil. Dusánnál már rezeg a léc Eda miatt, de ő is tartja magát. 

A kaland folytatódik: A Kísértés, a párok próbája a TV2 műsorán hétfőtől csütörtökig 21.30-tól látható. Várhatóan a szerdai esti műsorban a tábortűzhöz a lányok járulnak. Kiderülhet, hogyan fogadja Linda Geri és Cynthia kapcsolatát.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!