Közlemény

2023.11.13. 15:53

A Honvéd Főparancsnokság épületébe költözik a Hadtörténeti Intézet és Múzeum

A budai Várban, az egykori Honvéd Főparancsnokság Dísz téri épületében kap helyet a Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-vel.

MW

Díszőrség a doni áttörés 79. évfordulóján rendezett megemlékezésen Budapesten, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán 2022. január 12-én

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A közlemény szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter azt mondta, hogy a Nemzeti Hauszmann Programban újjászülető épület végleges otthona lesz a megújuló múzeumnak.

Emlékeztettek, az elmúlt hónapokban a múzeum - történetében először - a megszokottól teljesen eltérő környezetben és vadonatúj megközelítéssel rendezett "nagyszerű, minden várakozást felülmúló látogatószámmal bíró tárlatot" a budapesti Bálna Honvédelmi Központban.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közlemény szerint elmondta: 

"a magyar katona hősiességének és a magyar vitézség ezer évének gazdag katonai örökségét méltó módon kívánja majd bemutatni a megújult HIM, amely feladatához méltó helyszínre talált a nemzeti történelem szíve közepének számító budai Várnegyedben található Szent György téren".

Kifejtették, hogy a Dísz tér és a Szent György tér közötti területen elhelyezkedő, neoreneszánsz stílusú, patinás épület tetőszerkezete a II. világháborúban megsérült.

Jóllehet a sérülések korántsem voltak végzetesek, 1949-ben mégis rommá nyilvánították, és 1962-re fokozatosan visszabontották az első emelet magasságáig - tették hozzá, azzal együtt, hogy 2012-2014 között az épület részleges felújításon esett át: külső homlokzatát megtisztították, a főbejárat korhű kaput kapott, és az előcsarnok reneszánsz ízlést tükröző díszítését is sikerült rekonstruálni.

A közleményben azt írták, hogy a felújítás alatt álló épület eredeti magasságában és pompájában születik újjá: múzeumi célokra épül, a jövőben a Budavári Palotanegyed látogatóközpontjaként, kulturális és turisztikai kapujaként működik majd, 2500 négyzetméternyi kiállítótérrel ad helyet a hadtörténeti kiállításoknak, egyúttal irodák is helyet kapnak területén.

A miniszter szerint 

szükséges, hogy a fiatalok megismerjék a Magyar Honvédséget és annak történetét, hiszen "múltunk tisztelete nélkül nincs jövőnk"

 - írták.

A megújult Hadtörténeti Intézet és Múzeum 2026-ra foglalhatja el véglegesen új helyét - olvasható a HM közleményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!