Fraknói Vilmos-díjat kapott Szabó Ferenc jezsuita szerzetes

Fraknói Vilmos-díjjal tüntették ki Szabó Ferenc jezsuita szerzetest kedden.

Szabó Ferenc teológiai, filozófiai és irodalmi életműve, a vatikáni rádióban teljesített negyedszázados missziós munkája, római emigrációja alatt a magyar szellemi és kulturális életet gazdagító tevékenysége, kimagasló felkészültséggel és igényességgel végzett papi szolgálata elismeréseként vehette át az elismerést kedden az Országházban.

A díjat Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára adta át.

Soltész Miklós a díjazottat méltatva kiemelte: Szabó Ferenc életútja példázza, hogy „aki elfogadja a szentlélek kegyelmét, és arra építi az életét, az képes segítséget nyújtani a hitét és hitelét elvesztő világnak”.

Hozzátette: a Zala megyei kis faluban, szegény családba született jezsuita szerzetes élete példa arra is, hogy tehetséggel, szorgalommal és gondoskodó szülői háttérrel bárhonnan indul, nagy dolgokra lehet képes az ember.

Kitért arra: Szabó Ferenc fiatalon megtapasztalta a kommunizmus egyházüldözését. Miután 1953-ban belépett a jezsuita rendbe, 1954-től megfigyelte és ki is hallgatta az ÁVH. Részt vett az '56-os forradalom tüntetésein, majd elöljárói kérésére távozott az országból.

Megjegyezte: érthető volt a forradalom utáni megtorlásoktól tartó „jezsuita atyák” döntése, a fiatal szerzetes emigrálása tehát „nem menekülés volt, hanem sokkal inkább egy hosszabb munka előkészítése”.

Szabó Ferenc 1967-től 1992-ig, negyed századon keresztül volt a Vatikáni Rádió magyar adásainak szerkesztője. Sok pap és hívő a műsoraiból értesült a világegyház történéseiről, így a II. vatikáni zsinat döntéseiről és annak teológiai következményeiről is.

Emellett a '70-es évektől rendszeresen publikált teológiai, filozófiai, irodalomkritikai írásokat, készített műfordításokat és írt verseket.

Hazatérve Magyarországra ugyanilyen aktív maradt, folytatta írói tevékenységét, tanított főiskolán, egyetemen, előadásokat tartott és főszerkesztője volt a Távlatok folyóiratnak.

„Sokat tett azért, hogy többet tudjunk Pázmány Péterről, Prohászka Ottokárról, a Vatikán keleti politikájáról, az üldözött jezsuitákról”.

Sokat foglakozott továbbá a modern ateizmussal és „szüntelenül kereste a korszerű válaszokat korunk nyugtalan emberének kérdéseire” – sorolta az államtitkár.

Soltész Miklós hozzátette: mindeközben mindig derűt és hitet sugárzott környezete felé.

Latorcai János köszöntőjében kiemelte, Szabó Ferenc sokak lelki atyja, ugyanakkor irodalmi, tudományos életműve is kiemelkedő.

Szabó Ferenc az elismerést megköszönve azt mondta: számos tanulmányt, könyvet, monográfiát írt, kutatta a többi között Pázmány Péter, Henri de Lubac, Prohászka Ottokár életét.

Mint mondta, hálás mindezért, de 90 évesen már azt is tudja, hogy ha megjelenik az „irgalmas és igazságos Isten előtt, ő nem azt kérdezi majd, hogy hány könyvet írt vagy mit tett. Végül csak a szeretet marad meg”.

Az először 2000-ben átadott Fraknói Vilmos-díj a katolikus teológia, filozófia vagy egyháztörténelem területén végzett kiemelkedő tevékenységért, a vallási élet megújulásában, a teológia oktatásában, illetve az egyház társadalmi beágyazottságának és közfeladat-ellátásának bővítésében elért jelentős eredmény elismeréseként adományozható, évente legfeljebb három emberek. Az idei évben a koronavírus-járvány miatt a központi ünnepség elmaradt, a másik két díjazott már korábban átvette a kitüntetést.

Fraknói Vilmos (1843-1924) egyháztörténész 1879-től az Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, majd 1889-től 1892-ig másodelnöke volt.

A középkori, főleg a 15. és részben 17. századi magyar történelem több, elsősorban egyház- és diplomáciatörténeti témáját dolgozta fel.

1878-ban nagyváradi kanonok, 1879-ben szekszárdi címzetes apát, 1892-ben arbei címzetes püspök lett.