2 órája
Gyilkosa szerint az ő gyermekét várta a 12 éves Rebeka
A 12 éves tiszarádi lányt 32 éves férfi ismerőse brutális kegyetlenséggel ölte meg, a letartóztatás után a gyilkos azt mondta, hogy a lány terhessége miatt vesztek össze.
A kislány holttestét az erdőben találták meg
Forrás: Police.hu
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, szörnyű gyermekgyilkosság történt Nyíregyházán, egy 32 éves férf megfojtotta a 12 éves unokahúgát. A gyanúsítottat rövid időn belül elfogták, a rendőröknek azt mondta, szerelmi kapcsolatban állt a meggyilkolt gyermekkel, a rokonok azonban ezt cáfolják – derül ki a Tények videójából.
A gyanúsított most a Tényeknek interjút adott, amelyben azt állította, hogy a kislány az ő gyerekét várta, és azért vesztek össze, mert a gyerek meg akarta tartani a kisbabát.
A férfi szerint a lány édesanyja is tudott a viszonyukról, sőt ő fektette mellé a gyereket. A gyanúsítottak csütörtökön letartóztatták, azt mondta, részeg volt, és nem emlékszik a gyilkosságra.
Az anya azonban úgy tudja, a lány és a támadója között a gyanúsított állításával ellentétben nem volt szerelmi kapcsolat – írja a Szon.hu.
Krimi
- Tucatnyi sírt rongált meg egy őrjöngő ámokfutó, elképesztő kárt okozott
- Egyhetes szigorú ellenőrzés: ezt üzente a rendőrség
- Sokkoló baleset: mindkét lábát bedarálta a tárcsázógép egy férfinek Békésben
- Petíciót indítottak a helyiek: a bükkaranyosi tini halálának körülményeit vizsgálnák
- 300 kilós, szerelemtől elvakult állatok szaladgálnak az utakon – elkezdődött a szarvasbőgés