Krimi

2024.07.10. 09:45

Ismert ember halt meg egy hévízi építkezésen munka közben

Bontási munkálatok közben történt a tragikus baleset, a hévízi Aqua Hotelben, egy fal dőlt rá az egykori olimpikonra. Élettársa mesélte el, hogy történt a tragédia.

MW

A kép illusztráció!

Forrás: Shutterstock

Petrovics János, a barcelonai olimpián részt vett ökölvívót bántotta, hogy hosszú évek óta nem szerveznek neki meccseket, így a szeretett sportága már nem biztosított számára megélhetést. Eredetileg géplakatosnak tanult, de a szakmájában egy percet sem dolgozott, ezért kénytelen volt segédmunkásnak szegődni. Július 8-án, hétfőn emiatt vesztette életét, mindössze 53 évesen. Mónika, a bokszoló élettársa a könnyeivel küszködve nyilatkozott a Borsnak. 

Tizennégy évig éltünk együtt, nagy szerelemben. Ugyan nem kötöttünk házasságot, de minden tekintetben az élettársam volt. Bármiben számíthattunk egymásra. Hétfő reggel hat órakor indultam otthonról munkába, előtte persze mint mindig, János megfőzte a kávémat. Amikor kiértem a házból az utcára, Jani még kilépett az erkélyre, hogy integessünk egymásnak. Utánam is szólt, hogy majd telefonál, de nem telefonált

– mondta a gyászoló élettárs, és hozzátette: János vállalkozó főnöke több brigádot foglalkoztat.

János eredetileg nem is abba a csapatba tartozott, amelyikkel akkor dolgozni ment, de valamiért a munkát átszervezték. Így került a hotel bontására

– csuklott el Mónika hangja.

– Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy elvesztettem a páromat. Persze, már voltam bent a rendőrségen, ahol megtudtam, teljes körű boncolásra lesz szükség, de csak néhány nap múlva végzik el. Ki kell deríteniük, hogy János pontosan milyen sérüléseket szenvedett és mi okozta a halálát. Várom az értesítést a boncmestertől, hogy mikor mehetek János ruháiért és mikor búcsúzhatok el Jánostól. A rendőr nagyon emberségesen mondta, hogy nem javasolja, hogy megnézzem a halott élettársamat, de én látni szeretném

– mondta Mónika, aki Jani egyik barátjától tudta meg, hogy a szerelme nincs többé.

– Felhívott Messengeren, és azonnal megkérdezte, hol vagyok. Mondtam, dolgozom. Furcsa volt neki, hogy a hangomon semmi szomorúságot nem érzékelt, ezért közölte, úgy véli, hogy nem tudok semmit. János ezzel az ismerősével azt tervezte, hogy a közel jövőben kimegy Hollandiába, mert ott jól lehet keresni az építkezéseken. Szeretett volna Zalaegerszegen egy garzonlakást vásárolni, hogy ne kelljen albérletet fizetnünk – magyarázta Mónika, aki már megkapta János összes holmiját a rendőrségen.

– Átadták Jani telefonját, a szemüvegtokját, a nyakláncát, az iratait. A táskáját még nem. Abba csomagoltam neki rántott húsos szendvicset és paradicsomot, hogy legyen nála étel – zokogott az élettárs.

Az asszony a tragédia után beszélt kedvese egyik kollégájával.

– János munkatársa felmászott a létrára, majd néhány pillanattal később az 5 méter hosszú, 50 centiméter vastag betontömb megindult. A kollégának sikerült leugrania, a törmelékek viszont a páromat maguk alá temették.

– János rendkívül jólelkű ember volt. Az utolsó ezer forintját is odaadta, és ez szó szerint megtörtént. A múltkor az egyik közért előtt egy koldus kért tőle pénzt, ő pedig gondolkodás nélkül segített, mondván, másnap úgyis dolgozni megy és kap pénzt, miközben aznapra még van otthon étele – idézte fel a megható történetet Mónika.

– Jani vágyott tanítványokra és értett is a gyerekekhez. Úgy érzem, emiatt is nézték ki a termekből az edzők, mert zavarta őket, hogy a fiatalok nem értük, hanem Petrovics Jánosért, az olimpikonért rajonganak. Az irigység hajtotta őket – mesélte az asszony.

A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!