Krimi

2023.05.03. 15:57

A szomszédba rohant át halott kisbabájával az anyuka

Patkányharapásra hivatkozva riasztotta a család a mentőket, sokkal nagyobb volt a baj.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Egy Hajdú-Bihar vármegyei város egyik házában történt, hogy az édesanya reggel 7 óra körül felkelt, majd megetette az egy hónapos csecsemőjét. Letetette az ágyra, majd a kislány közvetlen közelébe tett egy magas hőfokra állított és bekapcsolt hősugárzót. A szobában más fűtési lehetőség nem volt. A nő ezután anélkül, hogy a házban lakó egyik férfinak szólt volna, a gyermeket otthagyta és elment egy ismerőséhez, ahonnan haza akarta vinni a másik két gyermekét, akik ott aludtak.

Egy óra múlva ért vissza, de akkor a csecsemő már nem mutatott életjeleket.

Kiabálni kezdett, majd karjába vette a lányt és átszaladt vele egy másik épületbe, ahol a nővére lakik és tőle kért segítséget. Ezt követően telefonon értesítették az Országos Mentőszolgálatot, a nő testvére a bejelentés során azt mondta, hogy gyermeket megharaphatta egy patkány. A mentők rövid időn belül a helyszínre értek, azonban az egy hónapos csecsemőt már nem tudták újraéleszteni.

Kiderült, a csecsemő alsó végtagjain részben másodfokú, valamint helyenként már harmadfokú égési sérülést szenvedett, és az égési sérülés okozta sokszervi elégtelenség miatt halt meg. Ráadásul az időben érkező szakszerű orvosi segítséggel a baba élete nagy valószínűséggel megmenthető lett volna. 

A tragédia még tavaly március 11-én történt.

A Debreceni Törvényszék április 28-án előkészítő ülést tartott az anya ügyében: az ügyész ismertette a vádiratot, továbbá beismerő nyilatkozat, valamint a tárgyaláshoz való jogról történő lemondás esetén a vádlottal szemben mértékes indítványt tett a büntetés tartalmára vonatkozóan - olvasható a Debreceni Törvényszék honlapján.

 

A vádlott beismerő nyilatkozatot tett, a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, a tárgyaláshoz való jogáról lemondott. A törvényszék a nőt bűnösnek mondta ki gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében, ezért őt 2 év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette

 

 - írja a haon.hu.

Virágh Pál bíró az ítélet rövid indokolása során elmondta, hogy a bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott büntetlen előéletű, beismerte a bűncselekmény elkövetését és öt kiskorú gyermekről kell gondoskodnia. Súlyosító körülményt a törvényszék nem tárt fel.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!