Elővigyázatosság

2019.08.05. 14:35

Afrikai sertéspestis: megjelent Magyarország új mentesítési terve

Magyarországon nem érintett a sertéspestisben a házisertés-állomány, viszont a vaddisznók között terjed a betegség

Július végén megjelent az országos főállatorvos határozata az afrikai sertéspestis (asp) magyarországi felszámolására vonatkozó mentesítési tervéről, amely részletesen tartalmazza az érintett szereplők (például vadászok, állattartók, állatorvosok) teendőit – közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn.

Az agrártárca közleménye szerint az új rendelkezés megjelenése egyúttal hatályon kívül helyezi a korábbi főállatorvosi határozatot.

Az új mentesítési terv kiadására és az egyes intézkedések felülvizsgálatára a járványhelyzetben bekövetkezett változások, valamint az Európai Bizottságtól az Európai járványhelyzet és tapasztalatok alapján érkezett javaslatok miatt volt szükség – tették hozzá.

A határozat részletesen tartalmazza a szigorúan korlátozott, a fertőzött, valamint a magas, a közepes és az alacsony kockázatú területekre vonatkozó információkat, például azok alapvető jellemzőit, meghatározásuk és elrendelésük menetét.

A dokumentum területtípusonként összefoglalja az egyes feladatokhoz kapcsolódó előírásokat is, illetve rendelkezik többek között a vadászatról, az elhullott vaddisznók bejelentéséről és szervezett kereséséről, a vaddisznóállomány gyérítéséről, és az állat- és termék forgalmazás szabályairól.

A mentesítési tervben számos külön részletszabályzat is olvasható, például az elhullott vaddisznókból történő rendszeres mintaküldésre vonatkozóan, de az asp megelőzése szempontjából kiemelt jelentőségű általános járványvédelmi követelményeket is megtalálják az érintettek.

A határozat rendelkezik továbbá a vadgazdálkodási egységek kockázati besorolásáról, melynek naprakész listája a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján érhető el letölthető és kereshető formában.

Az asp mentesítési tervben előírt egyes feladatok végrehajtásával kapcsolatban az érintettek kártalanításra jogosultak. Az állami kártalanítás részletes szabályai szintén a Nébih tematikus weboldalán olvashatók – közölte az AM.

Az afrikai sertéspestis jelentette veszélyekről az országos főállatorvos is beszélt hétfőn az M1 aktuális csatornán, jelezve: Magyarországon nem érintett a sertéspestisben a házisertés-állomány, viszont a vaddisznók között terjed a betegség.

Bognár Lajos felidézte, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében újabb járványkitöréseket észleltek, ezért bővíteni kellett a fertőzött területet, Jász-Nagykun-Szolnok megyében pedig a fertőzött területtől délre bővíteni kellett a magas kockázatú területet is.

Ez a gazdálkodóknak jelentős változást nem jelent, elsősorban a vadászatra jogosultaknak változik meg a feladata: az elhullott állatokat össze kell gyűjteniük, tüneteket mutató vaddisznókat ki kell lőniük, és gyéríteniük kell az állományt – ismertette.

Beszélt arról is, a betegség ellen csak megelőzéssel lehet védekezni, ezért fontos az alapvető állategészségügyi szabályok betartása, például a megfelelő takarítás, fertőtlenítés és eszközök használata.

Ajánlott a zöldtakarmány és a friss alom elhagyása is, továbbá élő állat szállítása esetén a szállítást meg kell előznie egy vizsgálatnak – tette hozzá az országos főállatorvos.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!