Hamar Dániel a Muzsikás együttes alapítója a zene gyógyító erejéről

Az együttes alapítója, Hamar Dániel mesélt indiai útjukról, ahol egy különleges fesztivál keretében pár hetet töltöttek el. Emellett beszélgettünk a zenekar életének legfontosabb állomásairól, a jövőbeli lemezterveikről és az ajurvédáról – olvasható a Vasárnap Reggel legutóbbi számában.

Azt mondják Indiában gyakorlatilag mindent átértékel az ember. Milyen élményekkel tértek haza?

A Muzsikással meghívást kaptunk a Sur Jahan, World Peace Music Fesztiválra Kalkuttába és Goára. Előtte New Delhiben, az India International Centerben adtunk koncertet, már itt megérintett minket az indiai emberek magyar népzene iránti szeretete és lelkesedése. Jó volt látni azt is, hogy a Magyar Intézet milyen sokszínű programot kínál a magyar kultúra iránt érdeklődőknek. Innen Kalkuttába utaztunk a fesztiválra. A turnéra elkísért minket a két fiatal tehetség, Kacsó Hanga és Berecz István is. A fesztivál mottója: “Zene a békéért, zene mindenkiért” valóban megvalósult. Elképesztő volt megtapasztalni, hogy a fesztivál minden zenésze között szinte azonnal létrejött egy szoros szeretet-kapcsolat. Néztük, hallgattuk egymás koncertjeit és örülünk a másik sikerének. A Szenegálból érkezett világsztár Cheikh Lô megtanult egy erdélyi népdalt Kacsó Hangától. Az etióp zenészek pedig felhívták Berecz Istvánt a színpadra, együtt táncoltak, a közönség meg tombolt. Extatikus etióp és szatmári verbunk, ki gondolta volna? Örökre szóló barátságok születtek, hihetetlen élményekkel gazdagodtunk. Úgy váltunk el mindenkitől, hogy még egészen biztosan találkozni fogunk. A Muzsikással az elmúlt évtizedek alatt többször körbejártuk a világot, de a zenekar tagjai is azt mondták, hogy életük egyik legnagyobb élménye volt ez az indiai út, talán még a nyolc évvel ezelőtti Borneó szigetén megrendezésére került Esőerdő Fesztivált is felülmúlta.

Elképesztően csillog a szeme, ahogy erről az útról mesél.

Számomra India egy óriási szerelem. Tizenhatszor jártam már az ország különböző helyein, de valahányszor ott vagyok, mindig rá kell jönnöm, hogy India valóban ezerarcú. Olykor egyik, máskor másik oldalát mutatja. Gyerekkoromat meghatározta A dzsungel könyve és a Riki-Tiki-Tévi, ami egy Indiában élő mongúzkölyökről szólt. Évekig álmodoztam arról, hogy egyszer majd megismerhetem ezt a különös világot. Az eredeti szakmámnak, a geofizikának köszönhetően jutottam el először Váránasziba és Agrába, ahol indiai kutatókkal dolgoztam együtt egy űrkutatási programon. Indiában az űrkutatás sokkal fejlettebb, mint ahogy azt gondolnánk. Az indiaiaknak zseniális érzékük van a matematikához, a természettudományokhoz, a szántástechnikához. A tudományos munka mellett fontosnak tartottuk, hogy megismerjük egymás kultúráját. Elhívtam az indiai kutatókat hozzánk egy Táncháztalálkozóra, ahol fantasztikusan érezték magukat. Míg ők elvittek engem egy olyan szent helyre, ahol korábban európai ember még nem járt. Ez volt az a pont, amikor ez a nyüzsgő, élénk és színes világ végérvényesen beszippantott.

Mi a következő úti cél?

Hamarosan indulunk Hollandiába, a távolabbi terveink között Tajvan szerepel.

Meddig lehet bírni ezt a sok utazást?

Ezen a téren gyakorlottak vagyunk. Volt úgy, hogy azon gondolkoztam, hogy a bőgőmet otthagyom a repülőtéren, mert másnap úgyis megyek vissza. Negyvenöt éve alatt soha nem unatkoztunk az Muzsikással.

Mik voltak ennek a közel fél évszázadnak a legfőbb állomásai?

A Muzsikás megalakulásakor z első lépések arról szóltak, hogy mi, akkori fiatalok „használatba vesszük” ezt a régi hagyományt, ősi kultúrát, megtanultuk a falusi zenéket, dalokat, táncokat és a magunk gyönyörűségére létrehoztuk a városi táncházakat. A következő lépés az volt, amikor ezeket a zenéket színpadra vittük, koncertműfajt alkottunk a közösségi zenéből és így azokhoz is eljutott a magyar népzene, akik nem jártak táncházakba. A harmadik lépésben ezt a zenét elvittük a nagyvilágba, fesztiválokon, először kicsi, majd egyre jelentősebb nagy koncerttermekben léptünk fel, gyakorlatilag ezzel a világ számára addig ismeretlen zenei műfajt mutattunk. Lemezeket adtunk ki, amik sokfelé vitték a zenénket. Természetesen mindez abból a hagyományból ép, amit a falu megőrzött és amivel mi még szinte romlatlan formában találkoztunk. Na és persze emögött sok sok év munkája áll.

A botrányok messziről elkerülték a zenekart?

Az Ősz az idő című lemezünk okozott kisebb felfordulást a világban. A korong külföldön Blues for Transylvania címmel a romániai falurombolás időszakában jelent meg, aminek a hátsó borítóján egy térkép a trianoni országcsonkítást mutatta, az angol szöveg meg külön kiemelte, mit jelentett ez a magyaroknak. Írt a falurombolásról is. Mindez akkoriban politikai tabunak számított, a romániai hatalom dühöngött, hivatalosan tiltakoztak a lemez kiadójánál, Joe Boyd producernél. Őt persze nem érdekelte az egész, semmibe vette a háborgókat. A lemez nagy példányszámban jelent meg, Amerikától Japánig sokfelé kapható volt. A falurombolásra sikerült felhívni a figyelmet, egy BBC interjúm után még a Buckingham Palace-ból is felhívtak. Rá fél évre aztán Nürnbergben léptünk fel a mesterdalnokok fesztiválján, amikor odajött hozzám egy fickó azzal, hogy ha kedves az életem, akkor többet ne utazzak Romániába. Mint később kiderült ez a férfi a Securitate embere volt. Onnantól kezdve a Ceaușescu rendszer bukásáig nem léphettem be Erdélybe.

A Pink Floyd producere, Joe Boyd végülis hogyan került kapcsolatba a Muzsikással?

A híres producer nem ismert minket, Sebestyén Mártit hallotta egy fesztiválon. Ennek hatására utazott Magyarországra, ahol a Hungarotontól megvásárolta két lemezünk kiadási jogát. Így jött létre a barátság és a kapcsolat, aminek során az összes további albumunkat ő terjesztette a világban. Joe Boyd az évek során olyannyira megszerette a magyar népzenét, táncot, zenét, hogy megtanulta a kalotaszegi lassúcsárdást és ezzel nyitotta meg esküvőjét. Az már csak hab a tortán, hogy Londonban beiratkozott egy magyar nyelvtanfolyamra. Nahát, ebben azért nem volt annyira sikeres, azóta is angolul kommunikálunk.

Össze tudja egyeztetni a családi életet a zenei feladataival?

Megpróbálom, amennyire tudom. Társaságba nemigen járok, négy nagyfiam van és hat unokám, amennyi időt csak tudok inkább velük töltök. Bizonyos dolgokat fel kell adni. Nyugdíjasként visszajárok az egyetemre, ha kell, órákat tartok, sőt bizonyos kutatási dolgokkal kapcsolatban még ki is kérik a véleményemet. Heti egy alkalommal pedig gyógyítok, sok embernek segítek az ajurvéda segítségével.

Mi ez pontosan?

Az Indiában a mai napig fennmaradt ajurveda közel ötezer évre tekint vissza. Ennek elsődleges célja az egészség megőrzésre, a testi-lelki egyensúly megtartása, helyreállítása. Ha Indiában járok, magam is alávetem magam a gyógyító masszázskezeléseknek. Hosszú évek óta tanulom és művelem, hiszek abban, hogy ha a test, a lélek és a tudat harmóniában van, akkor nincs probléma.

Manapság többet foglalkozunk a külsőségekkel, mint a belső világ ápolásával.

Az üzenet nagyon egyszerű, ha életünket az imádság, megbocsátás, adakozás és szeretet vezérli, egyensúlyban vagyunk. A szeretet az egyetlen kincs a világon, ami nem fogy el ha ad az ember.

A zene is valahol gyógyír?

Hogyne. A zene lelki szükséglet, semmi mással nem pótolható – mondta sokszor Kodály Zoltán. A népdalok a falusi ember lelkének gyógyítói is voltak. Évszázadokon át jól működött ez. A mai világban általános lett a depresszió, félünk, szorongunk. A mérgek, a sérelmek, önzés, irigység megbetegítenek minket. Ezeket le kell tenni.

Híreket olvas?

Igyekszem képben lenni a világ történéseivel. A négy fiam közül kettő lelkipásztor, velük különösen sokat beszélgetünk a világ dolgairól.

Készülnek új lemezzel?

Az Amadinda együttessel nagyon szoros barátság fűz minket össze. December 28-án tartottunk egy közös koncertet a MÜPÁ-ban amiről hangfelvétel készült, Szeretnénk ebből lemezt készíteni és talán bakelit formában is megjelentetni. Ezek a tervek, de még sok újdonsággal is készülünk.

Továbbra is tart az Énekórák MOL-ban elnevezésű iskolai programjuk?

Tizenegy éve indítottuk el ezt a programot, aminek köszönhetően eddig közel 180 ezer diákhoz és pedagógushoz vittük el a népzenét. Azért döntöttünk, hogy a nagy koncertjeink, programjaink mellett erre is időt szakítunk, mert heti egyetlen órára csökkentették az iskolai énekórák számát. Márpedig Kodály hazájában a diákság ennél többet érdemel. A heti egy énekóra semmire nem elég, arra végképp nem, hogy megszerettesse a zenét. Az eddigi tapasztalatok szerint az ilyen délelőtti rendhagyó énekórák nagyon sikeresek, sokak ekkor találkoznak először élő zenével.

Tavaly országos turnéra indultak az Allegro Barbaro című Bartókot idéző koncertjükkel. Idén lesz ennek folytatása?

Úgy tűnik, igen. Magyarországon tartunk még néhány hangversenyt, de Erdélybe és Felvidékre is tervezzük elvinni. A koncerten a népzene mellett Kodálynak és Bartók több zongoradarabja elhangzik, többek között a Marosszéki táncok, az Éjszaka zenéje, az Allegro barbaro. Ez utóbbi egészen különlegesen szólal meg, hiszen Fülei Balázs zongorajátéka alatt végig szól a gardon és a nagybőgő. A magyar népzene csodálatosan gazdag örökség, hatalmas érték. A mi feladatunk, hogy megőrizzük és tovább adjuk.

Borítóképünkön Hamar Dániel a Muzsikás együttes és a debreceni Kodály Filharmonikusok Csak tiszta forrásból című közös koncertjén a debreceni Kölcsey Központban 2015. november 24-én.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt