Hatvan év után találták meg a munkatábor áldozatait 

Politikai elítéltek tömegsírjára bukkantak a Duna-deltában a közelmúltban – írja legutóbbi számában a Vasárnap Reggel című hétvégi magazin. Az egykori büntetőkolónia területén a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) munkatársai végeztek ásatásokat, az elmúlt időszakban már harmadszor.

Romániában, a Duna-deltában az ötvenes évektől kezdve működtek a kényszermunkatáborok, ahová néhány köztörvényes elítélt mellett főként a rendszer ellenségeit vagy az ellenségeinek kikiáltott embereket száműzték. A peripravai egyike volt a megsemmisítésükre szánt lágereknek. A Duna-deltában tartották fogva például az ellenforradalmároknak minősített embereket, közöttük erdélyi ötvenhatosokat, például Páskándi Géza írót, Páll Lajos festőművészt és Dávid Gyula irodalomtörténészt is.

Eltűntek a táborban

Korabeli dokumentumok szerint 1959 és 1964 között legalább 124 fogoly vesztette életét a peripravai büntetőtáborban. A hatvanas évek elején egy ideig a kegyetlenségéről hírhedt Ioan Ficior vezette. Parancsnoksága alatt 103 ember veszett oda. Ficiort tavaly márciusban 20 évre ítélték emberiesség elleni bűncselekmények elkövetése miatt. A napokban 90 évesen, a börtönben halt meg.

A most felfedezett peropravai sírban tizenegy ember maradványait találták meg. Hatvan évvel ezelőtt meztelenül dobálták őket a gödörbe, némelyiket nádszőnyegbe csavarták. A kutatók a csontokat Tulceára, majd Bukarestbe szállították, hogy ott antropológiai és DNS-vizsgálattal próbálják azonosítani őket.

Az ásatások 2013-ban, huszonöt évvel a rendszerváltás után kezdődtek, mostanáig összesen 31 egykori rab maradványai kerültek elő, azaz további sírok várnak még feltárásra.

Gheorghe Petrov archeológus, az IICCMER kutatója szerint a foglyok halálát az éhezés és a hideg, az ivóvíz és az orvosi ellátás hiánya, a verések, a munkabalesetek, illetve az embertelen körülmények okozták. Voltak köztük olyanok is, akiket agyonlőttek, ők feltehetőleg szökni próbáltak. Ligia Bărbării igazságügyi orvosszakértő szerint hosszadalmas és bonyolult feladat azonosítani az áldozatokat, hiszen a területre jellemző áradások miatt a csontok az év felében vízben voltak, így tönkrementek. A maradványokból kinyert DNS-mintákat összehasonlítják a Peripraván elhunyt foglyok hozzátartozóinak DNS-ével.

Az intézet több ízben is felhívásban fordult a rokonokhoz, és kérte, adjanak mintát, hogy segítsék az áldozatok azonosítását. Reményeik szerint legalább néhány esetben sikerrel járnak majd. A politikai foglyok hozzátartozói már csak abban reménykednek, hogy megtalálják és tisztességesen eltemethetik a munkatáborba hurcolt szerettüket.

Jelöletlen sírban

Manuela Hagiopol alig 13 éves volt, amikor utoljára látta az édesapját, Eugen Basica állatorvost. A nő most 71 esztendős, 2016-ban adott DNS-mintát abban a reményben, hogy végre megtalálja az édesapját, akinek későbbi sorsáról csupán annyit tud, hogy Periprávára hurcolták el és ott 1959-ben meghalt.

Manuela Hagiopol szerint a kutatás azért is halad nehezen, mert sokan akadályozzák, nem szeretnék, hogy kiderüljön az igazság.

Peripráván semmi nem jelzi, hogy emberek nyugszanak az elvadult bokrok alatt, az áldozatokra semmilyen jel nem emlékeztet. Az egykori temető helyét az idős falubeliek és egy-két egykori őr emlékei alapján határozták meg a kutatók. Az orvosszakértők által összegyűjtött információkat feltöltik egy most készülő országos adatbázisba, a későbbiekben ugyancsak ide kerülnek az ezután feltárt és azonosítatlan halottak adatai is, hogy mindegyiket összevethessék a a rokonokéval.

Erdélyi '56-osok a lágerekben

Az IICMER jelzése alapján a román katonai ügyészség nyomozást indított a Periprava mellett talált csontvázak ügyében, áll a kommunizmus bűneit kutató intézet közleményében. Az általuk összegyűjtött adatok alapján megállapították, hogy 1950 elejétől kezdve Periprávában működött egy úgynevezett Chilia büntetőegység, ahová 1959 és 1964 között több ezer foglyot szállítottak. Az volt a feladatuk, hogy megépítsenek egy 16,6 kilométer hosszúságú gátat, és megemeljenek egy 2,5 kilométeres utat. Az említett időszakban legkevesebb 124 elítélt vesztette életét a munkatáborban. Az ügyészség szerint a büntetőtáborban emberiesség elleni bűncselekményeket követtek el.

A Duna-deltai munkatáborokba hurcolták 1956-57-től a magyarországi forradalomtól fellelkesült és azzal közösséget vállaló fiatalokat is. 1956 őszén, a magyarországi forradalom idején Temesváron Magyarország szovjet megszállása ellen protestáltak, a temesvári demonstrációt kolozsvári és bukaresti megmozdulások követték. A lázadást nagyon hamar leverték, a következő néhány hónap alatt ezernél több egyetemistát kicsaptak.

Több ezer embert letartóztattak és összesen több mint tizennégyezer évi börtönbüntetést róttak ki, 24 erdélyi 56-ost kivégeztek.

A túlélők egyike a 84 esztendős temesvári Teodor Stanca, aki tavaly mesélte el az Adevarul című lapnak a vele történteket. Stancát nyolc évre ítélték azért, mert részt vett a temesvári egyetemisták 1956-os megmozdulásában. Egy másik munkatáborból 1960-ban került Periprávába, és csak 1963-ban szabadult onnan. Elmondása szerint a rabok csak az éjszakát töltötték a táborban. Stanca és a társai legtöbbet a Duna Chilia ágának duzzasztásán vagy a falu melletti mocsaras terület lecsapolásán dolgoztak, de mezőgazdasági munkákra is sokszor kihajtották őket. A brigádot, amelyhez tartozott, a táborvezetésnek helyet adó épületektől viszonylag távol helyezték el – mesélte –, ezért könnyebben megúszták az évtizedekkel később elítélt Ioan Ficior parancsnok gyilkos rendszerét. A rettegett Ficior nagyon ritkán fordult meg Chilián, csak néhányszor látták, de azok sem voltak szelídebbek nála, akik nap mint nap felügyelték a rabokat – mesélte Teodor Stanca.

Naponta meghalt valaki

A Chilia Duna-ágnál az emberek egy része ásott, a másik csoport talicskába lapátolta és elhordta a földet, homokot. „Kölyköket és 60-70 éves, legyengült embereket is odavezényeltek, mi, a fiatalok pedig segítettünk az öregeknek. Esély sem volt arra, hogy a napi tervet teljesítsük, ezért mindennap szigorú büntetés járt – mesélte. Egy deszkára fektettek, a talpunkat és a hátunkat bottal ütötték. Még súlyosabb büntetéseket kaptak azok az elítéltek, akiknek korábban a szekuritátéval vagy a belbiztonságiakkal akadt dolguk: őket láncra verték és verembe vetették. Télen szinte jéggé fagytak, nyáron megfőttek, mire kiemelték őket onnan. Nagyon kevés ételt adtak, higiéniáról, gyógyszerekről nem is hallottunk. Akiket munkára alkalmatlannak találtak, hagyták éhen halni.„

Teodor Stanca csoportját később, miután a Chilia Duna-ág hosszában felépítették a duzzasztógátat, és szinte elérték vele a Fekete-tengert, a rabokat átvitték a grindui táborba. Itt hat barakkban több, mint kétezer embert zsúfoltak össze. Ketten aludtak egy ágyban, viszont egy kisebb barakkot rendelőnek rendeztek be orvosokkal, de gyógyszerek nélkül. Grinduban volt egy munkára alkalmatlanokból álló különítmény, akik olyan betegek voltak, hogy semmilyen munkát nem bírtak végezni. Emiatt csökkentették az ételadagjukat, annyira, hogy egymás után haltak éhen. Szinte naponta meghalt valaki.

Borítóképünkön a peripravai büntetőtábornál talált tömegsír egyik áldozatának maradványai

Fotó: AFP / Anca Teodorescu